gyerek ételek egészség vitaminA minap egy kisebb méretű boltban cikáztunk a polcok között, bevásárlókocsik akadályait legyűrve, egyikük „kilógott” a sorból.  Megragadta tekintetünket a rakomány, de illendőségből 10 másodperc után egy másik sorban kötöttünk ki. Pár perc elteltével a pénztárnál várakozó házaspár előtt volt a telepakolt bevásárlókocsi, amin egy 2-3 év körüli kislány piciny kezével karmestert imitálva hevesen mutogatott édesanyjának. Az összeszámolhatatlan mennyiségű chips egyikét akarta volna minnél hamarabb apró szájába tuszkolni. Édesapja mosolyogva vette át felesége kezéből az irányítást, gyorsan kiugorva a sorból, egy másik márkájú nassolni valóval örvendeztette meg gyermekét. Javarészt egy-két apróság mellett műkajákat vásároltak. Jól tették? Biztosak vagyunk benne, hogy a házaspár a legjobbat akart a kislánynak. Fel merült a kérdés, rendelkeznek e megfelelő ismerettekkel a változatos és egészséges gyermekek számára elengedhetetlen táplálékokról? Tisztában vannak e, milyen élelmiszereket vásároljanak, és melyek azok, amiket messze kerüljenek el, hogy a gyermekük több év után is olyan mosolygós legyen, mint azon a napon. Ennek jártunk utána.

A gabonapehely egészséges?

gyerek ételek egészség vitamin

Szemet gyönyörködtető, a trendi mesefigurák által díszített gabona pelyhek széles választéka kínálja magát a polcokon. A reklámok tucatjai bombázza a szülőket, azonnal ugorjanak le a közeli boltba és vegyenek a csemetének vitaminban, ásványi anyagban bővelkedő pelyheket. Nehezen cáfolható a pörgős reggeleken a legkényelmesebb egy mozdulattal felbontani és pár perc alatt elkészíteni, az édes gabonapelyhet. A legfőbb kincs érdekében alaposan érdemes áttanulmányozni a csomagolást, mert a gyártók, forgalmazók hajlamosak kidomborítani az egészséges összetevőket, a kevésbé kedvező hatású összetevők közléséről könnyen megfeledkeznek. A szakértők a teljes kiőrlésű gabonából- búzából, zabból, kukoricalisztből- készülteket ajánlják, mert ezek az emésztőrendszer számára fontos maghéjat, csírát is tartalmazzák, így megmaradnak benne a rostok, vitaminok, ásványi anyagok. A finomított gabonákkal készültet ne részesítsük előnyben, kevesebb benne a hasznos összetevő, és a teljes kiőrlésűvel szemben magas a glikémiás indexük. A mesterséges színezékkel ellátottakat messze kerüljük el, és árgus szemekkel nézzük a tápanyagtartalmat. Amy Gorin, az Amy Gorin Nutrition in New York tulajdonosa szerint ideális az, ha egy adag legalább 3 gramm rostot és 5 gramm fehérjét, illetve legfeljebb 4-6 gramm cukrot tartalmaz.

Házi készítésű gabonapehely

Hozzávalók 30g (egy adag) házi  gabonapehelyhez

  • 10 tk teljes kiőrlésű búzaliszt
  • ¾ tk sütőpor
  • 1 tk olaj
  • 4 ek víz
  • + olaj a kenéshez
  • 1 ek fahéj és nádcukor keveréke

Elkészítése

Összekeverjük a liszteket a sütőporral.

A vízhez hozzáadjuk az olajat.

Beleöntjük a lisztes keverékhez az olajos vizet, majd a kapott masszát jól összegyúrjuk. Ha nem áll össze a tészta, hozzáöntünk 1 ek vizet.

Egy nyújtódeszkán nyújtófával kinyújtjuk a masszát amilyen vékonyra csak tudjuk.

A massza egy sütőpapírral bélelt tepsibe kerül.

Egy vonalzó segítségével berovátkoljuk a sima tésztát és és olajjal lekenjük.

Egy kés/pizza szeletelő segítségével felvágjuk kis téglalapokra a kinyújtott tésztát.

Megszórjuk a tetejét fahéjjal.

Előmelegített sütőben 170 oC-on süjük12 percig.

125 ml zsírszegény tejjel fogyasztjuk.

Esznek elég gyümölcsöt, zöldséget?

gyerek ételek egészség vitamin

A télen a vitaminraktárak gyakran lemerülnek, a létfontosságuk megkérdőjelezhetetlen, mindig ügyelni kell arra, hogy a gyermek ebben az időszakban is egészségesen táplálkozhasson. Nem egyszerű feladat télen egészséges, vegyszermentes gyümölcsökhöz, zöldségekhez jutni. A dietetikusok többsége, még is emellett teszi le a lantot. Inkább kicsit nyissuk ki a pénztárcát. Anyagi lehetőségünk korlátozottságánál, az idény gyümölcsöket, zöldségeket részesítsük előnybe. Korábban is gondoskodhatunk a biztos helyről beszerzett alapanyagokról, amit lefagyaszthatunk, feldolgozhatunk. A mesterséges színezékkel, adalékanyagokkal telített üdítők helyett otthon is elkészíthetünk vitaminban, ásványi anyagokban bővelkedő vitaminbombánkat.

Vitaminital

gyerek ételek egészség vitamin

Hozzávalók 1 literhez

  • 2 kg sárgarépa
  • 4 őszibarack (helyettesíthető kompóttal, befőttel)
  • 4 citrom
  • 6 alma
  • 4 narancs
  • 4 evőkanál méz

Elkészítése

A sárgarépát megtisztítjuk, apró darabokra vágjuk.

Az almáknak, barackoknak a magházát eltávolítjuk, feldaraboljuk

répával együtt a gyümölcsöt feltesszük főni, annyi vízzel, hogy ellepje.

20 perc után turmixoljuk.

Miután kihűlt, hozzátesszük a citrom levét, narancsnak a levét, és a mézet.

Összekeverjük, ha sűrű a massza, hígítjuk.

Hűvös helyen 3-4 napig eláll.

Érdemes a gyermekek egészséges fejlődése érdekében kicsit tudatosabban vásárolni.

Fotók: Burst, Pixabay

K&P