Hazánkban elsősorban dísznövényként tartják számon, a görögök, és a rómaiak fogyasztották. A franciák és a spanyolok mediterrán konyhájukban töretlen népszerűségnek örvend, hatalmas területeken termesztik. Díszít, etet, és gyógyít. Mi lehet ez? Az articsóka.

articsóka gyógyít egészség

Délután csörög a telefon, a kijelzőn az egyik legjobb barátunk neve jelent meg.  Véletlenül nem dolgozott, és a borongós idő miatt sejthette a kertbe nem igen tudunk kimenni. Érdeklődött hogylétünk felől, és miután ő is szereti a különleges növényeket, legyen az gyógy, vagy fűszernövény, pár perc után a botanika került szóba. Nem régiben látott egy gyönyörű, számára addig ismeretlen növényt, ahogy fogalmazott, akkora volt a virága, mint egy kézilabda, hatalmasra nőtt, tekintélyt parancsolóan uralta környezetét. Ismered az Articsókat?-kérdezte. Kapásból rávágtam, persze. Tévedtem. Hosszasan ecsetelte- gyógyszerész révén -az élettani hatásait is. Utána szaglásztunk. Miután a neten megláttuk a gigantikus, pompázatos növényt, és olvastunk róla, eldöntöttük, nekünk lesz ilyen. De miért is? Ha az alábbi ismertetőt elolvassátok, szerintünk, ti is beszerezitek.

A nagyra nőtt Góliát.

Hazánkban, igazából az ok nehezen érthető, sokáig mellőzött volt. Jelenleg elsősorban kertészetekben találkozhatunk vele, de szépsége, sokrétűsége miatt egyre több kertben pompázik az Articsóka. Ahogy fentebb említettük mediterrán növény, évelő, akár két-három méterre is megnőhet. Nemcsak mérete, hanem hatalmas kékesszínű virágai is rátapasztják az emberi szemeket.

articsóka gyógyít egészség

Nekem kell, hogyan termesszem?

Hidegtűrő, de a fagyokra érzékeny, viszont a gondos gazda, takarással megóvhatja, szénával, szalmával, fóliával betakarva. Vízgazdálkodása jó, a középkötött talajokon fejlődik a legjobban. Mint a legtöbb növény szereti a tápanyagot, istállótrágyát meghálálja, akinek nincs erre lehetősége gazdaboltokban beszerezheti, és nem is egy ló ára.

Aki ezt választja, azaz helyben vetéssel szeretné, fészekbe-három magot 1 méter tő és sortávolságra veti, erre áprilisban kerülhet sor. Lakásban is nevelhetünk palántát 10-15 centiméteres, az alján kilyukasztott poharakba februárban tesszük a magokat. Bőségesen locsoljuk, tápanyagigényét kielégítjük. Megfelelő gondoskodás után 8-10 hét után a növények elérik a 25 centiméteres magasságot, a fagyveszély elmúltával, állandó helyére kiültetjük. Előtte a napos, félárnyékos területen lévő földet alaposan megdolgozzuk, komposzttal, trágyával feldúsítjuk. Az ágyását tartsuk nedvesen, meghálálja, megfelelő gondozásnál hatalmasra nő. Akinek kevesebb az ideje, és több pénz lapul a pénztárcájában, jobb kertészetekben a palántákat beszerezheti. Egy évbe két legyet egy csapásra, hiszen évente kétszer terem márciustól-májusig, és októbertől decemberig szüretelhető. A betakarítás, akkor jön el, ha húsososak a szív levelei, és a külső levelek nem nyílnak ki.

articsóka gyógyít egészség

Ez szép és jó, de lesz belőle hasznom?

Ételekben.

Aki a kulináris élvezetek híve, nyitott az új felé, szereti a domináns ízeket a különlegességeket feltétlen próbálja ki. Az íze vetekszik szépségével, domináns, savanykás, emiatt különösebb fűszert nem kíván, citrommal szokták megbolondítani. Mártásnak, feltétnek egyaránt felhasználható, a neten egyre több receptet találni.

articsóka gyógyít egészség

articsóka gyógyít egészség

A gyógyító.

Káliumban, foszforban, vasban, magnéziumban, nátriumban, kalciumban gazdag.  Fehérjét, szénhidrátot, zsírt tartalmaz.  B1, B2, A, C vitaminokban bővelkedik. Kalóriatartalma alacsony. Cinanin, flavonoid tartalma miatt antioxidáns hatású, elősegítve a májsejt károsodás megakadályozását, segíti a méregtelenítő szerv regenerálódását.1993 év kutatásai bebizonyították az epetermelést is hatékonyan szabályozza.

Poliszaharint is tartalmaz, lassan bomlik a bélben, ami ellensúlyozza a vércukorszint ingadozását.

Reméljük sikerült felkelteni az érdeklődést, és egyre több kertben gyönyörködtök a hatalmas, hódító- gyógyítóban, az Articsókában.

K&P