Tanulságos, szívszorító, bátorító, elgondolkodtató. Egy falusi lány igaz története, akinek álmai leginkább küzdeni akarásának köszönhetően megvalósulni látszódnak.

„A falusi élet lemondásokkal jár, pld.: kultúra, közlekedés, de előnye a nyugodt, természet közeli lét, megfelelni akarás nélküli szabadabb élet. Aki kitartó, küzdő szellemű és nem adja fel egy-egy kisebb / nagyobb akadálynál, az induljon el! És nem szabad majd-ra várni. Most kell élni!

Mindenképp olvasson, tanuljon, ha egy adott témával akar foglalkozni. Tyúk se ‘csak elvan kukoricán’!

Kert se mindegy, mit ültet hova (árnyék/ nap). Mielőtt megvesz egy ingatlant nézzen szét a faluba, kérdezősködjön ott és a szomszédos falvakba is!”: Heni

Mélyről indult.

A teljes család számára sokáig merő ábránd maradt, nem voltak felhőtlenek a mindennapjai, szülei elváltak, édesapja egyre kevesebbet látogatta, majd a kapcsolat teljesen megszakadt. Nem Henrietta hibájából. Próbálta apjával tartani a kapcsolatot, sokszor meg is látogatta, de a kopogtatás ellenére sem nyitottak számára ajtót. Gyermekként nagyon nehezen dolgozta fel a kölcsönös szeretet hiányát, sokszor szomorúan teltek a napjai. Édesanyját sem nevezné tipikus családanyának, szerinte többet törődött önmagával, mint családtagjaival. Új választottját apunak szólította, és egy testvérrel ajándékozta meg. Pontosan emlékszik 8 éves korában elindultak a lejtőn. A kert gondozatlanná vált, édes- anyjáék nem termeltek benne, állatokat sem tartottak. Télen tüzelő hiányában kihűlt lakásban éltek, ruhái alig voltak, nem volt ritkaság, amikor étel hiányában éhesen hajtotta álomra a fejét. Apukájának az anyukája, és a testvére és az ő családjuk jelentette számára a mentsvárt, ha éhesen ment hozzájuk, soha nem engedték el korgó gyomorral. A nyarak jelentős részét a nagymamánál töltötte, mikor az öccse 3-4 éves lett mindig magával vitte. A mamának nagyon sokat köszönhet, szinte mindent. Nélküle nem tudna kertet művelni, zöldségeket termeszteni, a tyúkokat felnevelni, ételt főzni. Gyermekként libát tömött, száraztésztát készített. A mai napig nem felejtette el szavait: „egyetlen lányomat háztartásbelinek szántam, de ő mást választott, így legalább a családban maradt a tudás”. Soha nem tud eléggé hálásnak lenni a mamájának és keresztanyjának, tudja nélkülük sehol nem tartana. Öccse apja is elhagyta őket, de minden tiltás ellenére tartották vele a kapcsolatot. Nehéz időszakot élt át. 14 évesen szinte önfenntartóvá vált. Anyagi támogatás hiányában, a nyári hónapokban napszámba kellett mennie, a munkájáért kapott pénzen tanszereket, ruhát, ételt vásárolt. Iskolába járt. 17 évesen ismerte meg a szintén nehéz anyagi körülmények között élő és hasonló családi háttérrel rendelkező párját.

Élethosszig tartó tanulás, költözés, „elválás”

Tisztában volt vele, amennyiben otthon marad, és képességeit nem kezdi el kibontakoztatni, képtelen lesz előre jutni, egyetlen kitörési pontot látott, a tanulást. A mamája továbbra is mellette állt, a felvételi költséget ő finanszírozta. Tanulmányi átlagai alapján felvették.  A leendő párját is folyamatosan noszogatta a tanulásra, hallgatott Henire, a fiút szakközépiskolába vették fel. A tanulás miatt egy hátizsákkal elköltöztek, eleinte párja rokonainál ideiglenes szálláson húzták meg magukat, majd sikerült albérletet találniuk. Aztán mikor párja kapott munkát, albérletbe költöztek, de azok a piszkos anyagiak megint közbe szóltak, munkát vállalt, hogy öccse tanulmányait támogatni tudja.  A munka, iskola, távolság, a kevés együtt töltött idő miatt a kapcsolatuk vakvágányra került, külön utakon folytatták életüket. Henrietta csoporttársai segítségével diplomás lett, soha nem felejti el a támogatásukat. A tanári pálya nem volt vonzó számára, munkalehetősége adódott, így nem kellett a Dunántúltól elszakadnia. Újabb képesítést szerzett, ami a vállalt munkájának volt az alapfeltétele. A Munkaügyi Központ segítségével és támogatásával megpályázhatta álmai állását 1 év határozott időre, a boldogsága határtalan volt, úgy gondolta élete rendeződik.

Újrakezdés

Több év elteltével váratlanul párja felkereste, a közös emlékek, az együtt küzdés pillanatai nem halványultak el. A gyors egymásra találást fél év elteltével házassággal pecsételték meg. A Mama akkor sem hagyta cserben őket, nehezen összekuporgatott pénzét nászajándéknak kapták meg. Az összegből házat vettek így lett meg első közös otthonuk, egy falusi ház.

A falu egy kis zárt közösséget alkotott, szinte, mint egy nagy család, ők meg gyűttmentnek érezték magukat, kissé idegeneknek. A szomszédokon kívül szinte senkit nem ismertek. A házuk, a telekkel együtt szinte lakhatatlan volt, de az álmaikat, mint most is valóra váltották. A házat ketten, saját kézből felújították, a fürdőszoba kialakításához sem hívtak szakembert. A kertet művelték. Nem sokáig maradtak ketten, hamarosan megszületett első gyermekük, majd a második.  Ezután biogazdálkodó tanfolyamra járt, ahol a tudáson kívül jelenlegi legjobb barátnőjét kapta, akitől rengeteg bíztatást kapott, amit soha nem fog elfelejteni. Mivel nagycsaládról álmodoztak már három gyermeket nevelnek.

 A jelen.

Ötűknek kicsinek bizonyult az ingatlan, ezért tudatosan egy nagyobb családi házat kerestek. Heni hirdetést adott fel, ahol a szükségleteiknek megfelelő paramétereket tüntette fel. Fél év alatt sikerült megtalálniuk, reméli álmaik otthonát. Anyagi helyzetük nem tette lehetővé, hogy kacsalábon forgó kastélyt vásároljanak, folyamatosan újítják, csinosítják, van benne tapasztalatuk. A kert rendbehozatala, a kerítés felépítése is pénz és időigényes, de türelmesek, alázatosak, tudják e nélkül nem haladnak előre. A telek még nem alkalmas kertnek, nincs kerítés végig. A kapcsolataik is kezdenek javulni, egy helybeliektől  paradicsomot kaptak ajándékba, amiből 41 lé készült. A tojásaik iránt is egyre nagyobb az érdeklődés, kezdenek a számításaik bejönni. Boldogok, alázatosak, türelmesek, és a problémákat kihívásnak veszik.

Napi rutin.

„A napunk: reggel 5-6 között kelünk. Nyáron jószágellátás, kelnek a gyerekek, reggeli, pakolás, ebédhez előkészület, megyünk sétálni, 13.00-kor ebéd, picinek alvás, nagyok az udvaron, vagy olvasnak, én jószágot látok el, felkel a pici, uzsi, játék/ kert/séta, vacsi, főzés, fürdetés, 8-kor takarodó a 18 év alattiaknak.

Télen első a begyújtás, utána gyerekek, jószág, a többi ugyanaz. Déli alvásnál van időm saját dolgommal foglalkozni (olvasás, kreatívkodás, pihenés). Ha a nagyok vigyáznak a kicsire, lehet jószágot vágni, kaszálni, bozótot irtani stb. De van olyan is, hogy segédmunkás vagyok a páromnak, hol 1 hol 3 gyerekkel. Türelmes, okos csajok, megértik, és jutalom is jár nekik.” Heni

K&P

A kép illusztráció.

Forrás: pixabay