Így lehet megmenteni a májat az év gyógynövényével.

A gyógynövények egyre nagyobb szerephez jutnak a gyógyászatban. Természetesen nem csodaszerek, de egyre több gyógyszergyártó cég termékei között megtaláljuk, így a Máriatövist is a máj védelmezőjét.

a máj védelme máriatövis gyógynövény egészség

A máj (hepar) az emberi szervezet legnagyobb mirigye, súlya 1300-1500 gramm közötti. Nagyobb része a jobb bordaív alatt van, bal lebenye átnyúlik a gyomortájék területére. Két felszíne van egy rekeszi és egy zsigeri. A máj felszínének jelentős részét hashártya fedi. Két lebenye van a jobb, jóval nagyobb a bal lebenynél.

Epét, epefestéket termel.

Naponta körülbelül 1/ 4 liter epét termel, ami 1/ 10-edre sűrűsödve az epehólyagban tárolódik. A zsír emésztéséhez szükséges epesavat a koleszterinből termeli, ami a patkóbélbe jutva a zsírbontó lipázt aktiválja és a nagy zsírcseppek apró zsírcseppekké esnek szét.

Az epefesték termelés is a máj feladata, a vörösvérsejt lebomlását követően bilirubin keletkezik, vízben oldhatóvá teszi, majd a vékonybélbe üríti. A magzati életben a vérképzésben is nélkülözhetetlen a szerepe.

Az anyagcserében is pótolhatatlan.

Fehérje-anyagcserében az aminosavakból fehérjét, a nem esszenciális aminosavakból pedig szénhidrátot képez.

Szénhidrát-anyagcserében Glikogént képez a cukorból és elraktározza, majd visszaalakítja vércukorrá és a szénhidrátot zsírrá alakítja.

Zsír-anyagcserében: a zsírt építőköveire bontja a koleszterin lebontásában és kiválasztásában is szerepet játszik.

Méregtelenít.

Az anyagcsere során keletkező, vagy a kívülről bejutó mérgező anyagok jelentős résztét kiszűri és lebontja. A fehérjebontásnál ammónia keletkezik, amit hatástalanít úgy, hogy karbamiddá alakítja, ami a nitrogéntartalmának lebomlási terméke.

A vérért is felelős.

Albuminok, glubolinok és a véralvadáshoz szükséges fibrinogén protrombin képzésével vérplazma fehérjét állít elő.

Vitamint raktároz.

Nemcsak vitamint állít elő, hanem raktároz is, A. D és B 12 vitamint.

Láthattuk a teljesség igénye nélkül a máj szerepe az emberi szervezetben nélkülözhetetlen és megkerülhetetlen. Az elégtelen működésnek számottevő oka lehet: egészségtelen életmód, mértéktelen alkoholfogyasztás, nem megfelelő táplálkozás, a szerv megbetegedése. Megelőzésképp, vagy a betegség megjelenésekor, kialakulásakor egyre többen fordulnak gyógynövényhez, vagy azt tartalmazó készítményekhez. Természetesen ezek sem csodaszerek, de a máriatövist az orvostudomány is elfogadja.

Máriatövis.

a máj védelme máriatövis gyógynövény egészség

Az orvostudomány is elismeri.

A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya 2013-ban az év gyógynövényévé választotta a máj és epepanaszok kezelésére jótékony hatással bíró gyógynövényt. Szűz Mária tejének, Szűz Mária tövisének, Boldogasszony tejének, Boldogasszony Káposztájának, máriabogáncsnak, pápafűnek is nevezik. A növény levele fehér márványozottságú, ami a népi hiedelem szerint, akkor keletkezett, mikor Szűz Mária teje rácsordult a virágra. A máriatövis több évszázados töretlen népszerűségnek örvendett. Melius Péter 1578-as Herbáriumában étvágygerjesztő, hasfájást enyhítő, görcsoldó hatásairól írt. A modern fitoterápia a 20. század második felében fedezte fel, miután a hatóanyagaival végzett vizsgálatok tudományosan igazolták az epe és a máj panaszok enyhítő hatásait.

Az őszirózsa családjába tartozó növényfaj magasra növő lágyszárú növény, levelei márványozottnak látszódnak. Virágzata leggyakrabban bíborszínű, amelyek a szára csúcsain egyesével vannak és tövisekben végződnek.

A mediterán térségből származó növényt jótékony hatása miatt rengeteg országban termesztik. Hazánkban réteken, legelőkön előfordul. Kiváló szárazságtűrő leginkább a napfényes meleg helyet szereti. Rengeteg flavonoidot tartalmaz a maghéjban található silymarin, ami felelős a máj regenerálásáért és antioxidáns hatású.

0 Tovább

Gyógynövények a bőrápolásban

A gyógynövényeket a szépségápolás területén is előszeretettel alkalmazzák, többek között olajokat, krémeket, tinktúrákat állítanak elő belőlük. A természetes alapanyagú termékek egyre elterjedtebbek, a legtöbb drogériában a pultokon megtalálhatóak. Termesztésük, feldolgozásuk, előállításuk miatt áruk borsos, de kis kutatómunkával, türelemmel mi is előállíthatjuk. Öt gyógynövényt és belőlük készített szépségápolási terméket mutatunk be, amiket ti is elkészíthetitek.

Aloe Vera

Nemcsak a domináns, tekintélyt parancsoló külseje miatt kedvelt szobanövény, hanem az egyik legtöbbet használt és legnépszerűbb kozmetikai alapanyag. Bőrápolásban egyre több termékben megtalálható: testápolókban, napolajokban, arckrémekben. Nem hiába, hiszen véd az ultraibolya káros hatásaitól, elősegíti a bőr rugalmasságát. Védi és erősíti a hajat és a körmöket is. Mindezt magas vitamin és ásványi anyag tartalmának köszönhetően.

Száraz bőrre

2 teáskanál aloe gélt, amit a növényből nyerünk, összeturmixolunk, hozzáadunk 2 teáskanál túrót, 5-5 mag nélküli datolyát, vékony uborkaszeletet, és pár csepp citromot. A masszát alaposan összekeverjük, majd bekenjük vele a száraz bőrt, amit fél órán keresztül rajta hagyjuk, majd lemossuk.

Zsíros bőrre

Az aloe gélt 2 teáskanál mézzel összekeverünk, felmelegítjük, a zsíros bőrre felkenjük, 20 perc után lemossuk.

Kamilla

Az egyszerű külseje és hatóanyag tartalma teszi nagyszerűvé ezt a gyógynövényt, természetjárók, kirándulók erdőszéleken ,réteken gyakran találkozhatnak vele. A túlérzékeny bőrűek gyakran alkalmazzák, gyulladáscsökkentő, hámképző hatása miatt, emellet a sebek gyógyulását is elősegíti. Tinktúrája arcvizek, borogatások készítésére alkalmas.

Natúr krém

Felhevítünk 30 dkg kókuszzsírt, beleteszünk 2 marék szárított kamillavirágzatot. Alaposan megkavarjuk, a tűzről levesszük, miután kihűlt a hűtőben egy éjszakára pihentetjük. Másnap, felmelegítjük és kiolvadást követően a kamillavirágzatot leszűrjük. A natúr krémet tégelyben, hűtőben tároljuk.

Körömvirág

Nehezen gyógyuló sebek, műtéti hegek regeneráló hatása miatt is népszerű hámosító és gyulladáscsökkentő és bőrtápláló hatása miatt. Visszérre is javasolják, a virágzata borogatásra kiváló.

Bőrtápláló krém

Maroknyi körömvirágot beleteszünk egy befőttesüvegbe ráöntünk 100 ml olivaolajat, gézzel lekötjük, 2 hétig szobahőmérsékleten „érleljük”, leszűrjük, vízgőz felett beleolvasztjuk a 15 dkg kókuszzsírt. Kihűtjük, tégelyekbe töltjük, hűtőben tároljuk.

Levendula

Lilás színe, és eltéveszthetetlen illata miatt is közkedvelt, felhasználhatósága sokrétű, a szépségápolásban is gyakran használják. Elsősorban fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő, frissítő hatása miatt.

Ráncok kezelésére

Hőálló üvegedényt a gőz felé teszünk, beleöntünk 100 ml argán olajat. Miután felmelegedett belekerül 15 g méhviasz pasztilla, vagy ugyanolyan mennyiségben kakaóvaj pasztillát. A szilárd összetevők megolvadása után levesszük a tűzről, és belekerül 1-2 csepp e vitamin olaj és 8 csepp levendulaolajt. Kihűlés követően hűtőben tároljuk.

Hidratálásra

10 g sheavajat, 5 g kókuszolajat, vízgőz felett megolvasztunk, majd hozzákeverünk, 2-3 csepp levendulaolajat, kihűtjük, és hűtőbe tesszük.

Teafaolaj

A jellegzetes, karakteres olaj illatától nem kell megrémülni, hihetetlenül hatékony mikrobaölő. antibakteriális, gombaölő hatása miatt. Gyulladt, viszkető pattanásos bőrre is alkalmazzák. Erőteljes hatása miatt bőrpróbát kell végezni.

Bőrgomba kezelésére

50 ml shea vajat gőz felett felolvasztunk, a tűzről levesszük és belekeverünk 10 csepp teafaolajat. Kihűlés után hideg helyen tároljuk.

K&P

0 Tovább

DIY majoránna, oreganó és illatos társai a saját fűszer-és gyógynövénykertedben

A gyógy és fűszernövények kialakulását sokan az emberiség születésének idejére teszik. A kertek többségében egyre gyakrabban fordulnak elő, ízűk és élettani hatásuk miatt. Két részben foglaljuk össze a teljesség igénye nélkül, saját magunknak is termeszthető növényeket.

Márciusban ültethető fűszer és gyógynövények második rész.

fűszernövények gyógynövények kert

A fűszerek királynője a majoránna

fűszernövények gyógynövények kert

Az árvacsalánfélék családjába tartozó növény. A folyamatos növekedése érdekében gyakran gondoskodjunk a locsolásáról. Szabadföldbe, is bátran vethetjük, de lakásban palántaként is nevelhetjük. Apró magjai miatt 1 centiméterre vessük el.  Igényli a meleget, ezért lehetőségeink szerint ne árnyékos helyre ültessük.  25-35 centiméter magasságot is eléri, júliustól augusztusig virágzik.

Emésztést serkentő a hatása, a zsíros ételek fogyasztásakor is hasznos lehet. Aromás, kellemes illata miatt fűszernövényként is alkalmazzuk. Véres és májas hurkában nélkülözhetetlen. Húsokhoz, belsőségekhez is kiváló. Csirkemáj fűszerezve. Major Anna kedvence elérhető a www.receptekhumorban.reblog.hu oldalon.

Oregano, a pizza szószok, paradicsomleves alapja

fűszernövények gyógynövények kert

Szintén az árvacsalánfélék családjába tartozik, emiatt a majoránna mellé közvetlen ne ültessük. Viszonylag igénytelen növény, tápanyag és vízigénye minimális, a fagyokat is elviseli, Nyár közepétől augusztusig hozza a virágait. A föld felszínére vessük, majd óvatosan döngöljük.

A szurokfű néven ismert növényből, mivel magas az illóolaj tartalma olajokat is készítenek belőle, de teaként is fogyasztják. Torokgyulladásra, étvágyjavításra, migrénes fejfájásra is jó.

Az olasz konyhák meghatározó fűszere, pizza és paradicsomszószok szószok meghatározója. Paradicsomlevesben is pikáns ízt kölcsönöz. Pizza két feltéttel, gombás kukoricával és kapros tejfölös hallal, Energiabomba a dióval megspékelt paradicsomlevesben, ételekben is kipróbáltuk, olvashatóak a www.receptekhumorban.reblog.hu oldalon.

A csípős ízű vizitorma

fűszernövények gyógynövények kert

A keresztesvirágúak családjába sorolják. Hazánkban is egyre ismertebb növény. A neve is utal a magas vízigényére, a gyors erőteljes növény érdekében a talajt folyamatosan nedvesen kell tartani.

Erőteljes antibakteriális hatással rendelkezik. Kalciumot, rezet, E vitamint is tartalmaz. Erős íze miatt a hagyományos tormás ízt helyettesítheti.

Az ánizs ízű turbolya

fűszernövények gyógynövények kert

A zellerfélékhez tartozó növényt szőlő mellé, gyümölcsfák köré is ültethetjük, mert elsősorban a félárnyékos helyet kedveli. Ne vessük mélyre, a sortávolsága 15 centiméter.

Teát is készítenek belőle húgyúti megbetegedéseknél gyógyító hatásáról írnak.

Illata és íze az ánizséhoz nagyon hasonló, salátát, de akár bárányhúsokat is fűszereznek vele.

Az illatos szagos müge

fűszernövények gyógynövények kert

1 centiméter mélyre vessük, a sorok között hagyjunk 20 centiméter távolságot. A napot kevésbé, de a félárnyékos nyirkos talajt kedveli, ezért érdemes cserjék mellé telepíteni.

Hazánkban méltánytalanul nem ismert, pedig erőteljes illata miatt megszárítva sajtokat, teákat lehet vele illatosítani. Németországban a májusi bólé közkedvelt fűszere.

Izsóp a sziklakertek dísze

fűszernövények gyógynövények kert

Az árvacsalánfélék családjába tartozó növény ismertetését a márciusban elültethető növények közül utolsóként hagytuk. Általában különféle szerek keveréséhez használják, vegyszermentes kertekben permetek alapanyagaként.

30 centiméterre nő, sortávolsága 20 centiméter legyen. A sziklakertek ékessége is lehet.

Tippek: Mielőtt a felsorolt növényeket fogyasztja, főként betegség esetén konzultáljon kezelőorvosával.

K&P

0 Tovább

DIY Csinálj magadnak gyógy-és fűszernövénykertet

DIY Csinálj magadnak gyógy-és fűszernövénykertet.

A gyógy és fűszernövények kialakulását sokan az emberiség születésének idejére teszik. A kertek többségében egyre gyakrabban fordulnak elő, ízűk és élettani hatásuk miatt. Két részben foglaljuk össze a teljesség igénye nélkül, saját magunknak is termeszthető növényeket.

Márciusban ültethető fűszer ás gyógynövények első rész.

Illatos Ánizs, akár pálinkaként is.

Az ernyősvirágzatúak családjába tartozik, 1-2 centiméterre ültessük, a földbe a sorok között hagyjunk 25 centimétert. Lassan fejlődik, gyakran érdemes locsolni. Nyár közepén, júliusban virágzik, 40-60 centiméterre nő.

A növény magjai aromás illatúak, bélrendszeri problémáknál, puffadásnál, görcsoldó görcsöknél előszeretettel használják.

Az utánozhatatlan ízű ánizspálinka alapanyaga.

Egzotikus növény Édeskömény.

Az ánizshoz hasonlóan, szintén az ernyősvirágzatúak közé tartozik, ezért lehetőleg ne ültessük egymás mellé.

Fészkenként ültetünk 3-5 szem magot, ami augusztusban hozza virágait, októberben érik be. Türelmesnek kell lenni a fejlődésekor, meghálálja az öntözővizet. Hatalmasra nő, gyakran eléri a 1.5-2 métert is, főként, ha napos, száraz helyet kap.

Gyulladáscsökkentő, görcsoldó hatású, vízhajtó, gyomor-bélgörcsöknél is fogyasztják, nyákoldó hatása is ismert.

Az olasz konyha alapja, gumóját köretnek is tálalhatjuk, a paradicsomleves egyik alapfűszere.

Kakukkfű, gyógyteaként, vagy akár mártásokhoz, halakhoz.

Az eddig ismertetett növényekkel ellentétben az ajakosok családjába tartozik.

A magból palántát nevelhetünk, akár lakásban is, májusban szabadföldbe ültetjük az utánozhatatlan illatú növényt. Augusztusban hozza virágait. Szárazságtűrő, így nem szükséges a rendszeres locsolás, viszont leginkább a teljes napfényt kedvelők sorába tartozik. Magassága 40 centiméter.

Légcsőhurutra, hörghurutra, légúti hurutra ajánlható, nyákoldó hatású, puffadás ellen is fogyasztják.

Zsíros, nehezen emészthető ételeket teszi könnyebben emészthetővé. A pikáns ízt kedvelők, sokféle ételben fogyaszthatják, húsokhoz vagy akár köretekhez.

A kovászos uborka kapor nélkül elképzelhetetlen.

A zellerfélék növénytani rendszerének szerves része. 1-2 centiméterre vessük a földbe, hagyjunk a sorok között 15-25 centimétert.  A napfényes, félárnyékos helyen egyaránt fejlődik. Képes elérni a 40-50 centiméteres magasságot.

Elsősorban a gasztronómia területén jeleskedik, nagyon sokféle étel nélkülözhetetlen fűszere. Kapros tejfölös sültburgonyát, és Pizzát, kapros tejfölös halat készítettünk, Füstölt szalonnás tarja, kapros, tejfölös káposztaágyon sütve belőle. A receptek a www.receptekhumorban.reblog.hu oldalon elérhetőek.

A savanyúságok alapja a Koriander.

A gyulladáscsökkentő zsálya.

Az árvacsalánfélék családjához tartozik, évelő, megfelelő helyen akár 8 évig is elél. A földbe 2 centiméterre vessük, a sorok között hagyjunk 25 centimétert. Palántaneveléssel szaporíthatjuk. Amikor elérik, a 15-20 centiméter magasságot eléri, ősszel kerül a végleges helyére. Viszonylag igénytelen, állandó öntözést nem igénylő növény.

Gyulladáscsökkentő, gargalizálva a fogínygyulladást csökkenti, étvágyjavító, és hasmenés esetén is hatásos.

Paradicsomlevesekbe oregánó mellett jól megfér, sokan pizza tésztához keverik.

Lestyánt a levesbe.

A zellerfélék családjába tartozik, gyökere, a földbe mélyre hatol. A sorok között hagyjunk 20-25 centimétert, a magokat 2-3 centiméter mélyre vessük. A nyirkos területeket kedveli.

Fogyasztása a húgyutak, húgyhólyag, belek görcsös állapotán segít. Segíti az emésztőnedvek termelését, megakadályozhatja a teltségérzés kialakulását.

Intenzív íze a zellerhez hasonló, levesek kiváló ízesítője, erőteljes aromája miatt nagyon kevés mennyiség elegendő.

Tippek: Mielőtt a felsorolt növényeket fogyasztja, főként betegség esetén konzultáljon kezelőorvosával.

K&P

0 Tovább

DIY fokhagyma, ültess és főzz belőle fűszerként és gyógynövényként is kiváló

Kezdődik a zöldségek vetésének, ültetésének szezonja. Mi legelőször a fokhagymával kezdtük, reméljük, hasznos információt tudunk nyújtani.

A fokhagyma a magyar konyha gyakran és szívesen használt fűszere. Leginkább ételek ízesítéséhez használjuk, de élettani hatásai is kivallóak. Felettébb pikáns növény és dominál is az ételekben.

Honnan származik?

A szakirodalom szerint története több mint 4000 ezer évre tekint vissza. Vadon termő fajtájából Ázsiában jelenleg is fellelhető. Hazánkban sokak szerint Makón és környékén termesztik a legjobb és ízletes fajtát.

Fajtái?

Tavaszi és őszi, mindkét évszakban ki lehet ültetni a kertekbe.  Az eltarthatósága az őszinek jobb.

Hogyan ültessük?

Kiskertekben is bátran próbálkozhatunk az ültetésével. Amennyiben nincs kellő ismeretünk a föld minőségéről, kevesebbel kezdjük a termelését. Egy fej fokhagyma fajtájától függően 5-9 gerezdből áll. 1 kg növény körülbelül 30 hagyma, ezt beszorozzuk a gerezdek számával, és, ha szerencsénk van, annyi kiló fokhagymát szüretelhetünk. Még, ha a fele is sikerül, akkor is több ezer forintot takaríthatunk meg, nem is beszélve, a hazairól tudjuk, mivel permeteztük, hogyan gondoztuk. Vegyszereket ebben az esetben használunk.  A fokhagymát ültetés előtt gerezdekre szedjük, a héját rajta kell hagyni. Sokan a középső gerezdet nem ültetik el. A gyökeres része kerül a földbe, ami a képen bal oldalt található.

Őszi szántás esetén, vagy, ha a talajtakaró (mulcs) miatt porhanyós a talaj, elegendő ásóvillával átmozgatni a tavaszi vetés előtt. A sortávolságot az is meghatározza, hogy a sorok közé szeretnénk e más növényt ültetni. Mi 40 cm-t hagytunk, oda kerülnek a paprikák, aminek kiváló védőnövénye. Ellenkező esetben a 20 cm is elegendő. Sorokat húzunk, kapával, vagy sorolóval helyet készítünk a növénynek. 5--8 cm tőtávolságra 3-6 cm mélyre duggatjuk, ez nagyban függ a föld kötöttségétől.  Gereblyével betakarjuk, és döngöljük. Hidegtűrő növény, tavaszi vetésnél hidegben ültessük. Sokan a földbe duggatása előtt hűtőszekrényben tárolják. Érdemes figyelembe venni a szeszélyes időjárást is, a fagyveszélyt, ebben az esetben a fagy elmúltáig takarjuk.

Élettani hatásai is vannak?

A szív és keringési rendszerre, hatása áldásos, az ereket tisztítja, a várnyomást csökkenti. Mielőtt azonban valaki nagy mennyiségben fogyasztja, érdemes szakirodalomban tájékozódni.

Ápolásáról, gondozásáról ismeretek a későbbiekben a blogban elérhetők lesznek.

Kiváló ételek készíthetőek belőle. Figyelembe ajánljuk a www.receptekhumorban található két receptet a Lecsóban sült csirkecombok fokhagymás galuskával tálalva és a Vörös boros szószban főtt csirkemellet fokhagymás, petrezselymes burgonyával.

Étvágygerjesztőnek mellékeljük a képeket.

K&P

0 Tovább

Címkefelhő

egészség (4),tepsis burgonya (3),méz (3),tejföl (3),lestyán (3),burgonya (3),sajt (3),sütemény (3),gyógynövény (3),rizs (2),chili (2),máj (2),töltött (2),rakott (2),tészta (2),kutyatartás (2),gyorsan elkészíthető (2),vitamin (2),tócsni (2),nokedli (2),csirkemell (2),bacon (2),kapor (2),india (2),lángos (2),puding (2),zsálya (2),pikáns (2),gyógynövények (2),cukkini (2),csoki (2),bableves (1),bőrápolás (1),csirkefarhát (1),currye (1),lekvár (1),betegség (1),tea (1),csipkebogyó (1),füstölt tarja (1),madártej (1),húsombóc (1),bor (1),vanília (1),pite (1),sült szárny (1),mártogatós (1),füstölt karaj (1),sajtkrém (1), (1),paradicsom (1),lecsó (1),paradicsomlé (1),szósz (1),szőlőmártás (1),fasírt (1),kuszkusz (1),joghurt (1),melegszendvics (1),házi készítésű (1),aranygaluska (1),természetes (1),palacsinta (1),hortobágyi (1),gyógymód (1),zsemle (1),remény (1),máriatövis (1),a máj védelme (1),virágok (1),egynyáriak (1),kudzu (1),termesztés (1),hagyma (1),kukorica (1),leves (1),gyerek ételek (1),retek (1),függőség (1),leszokás (1),virág (1),szobanövények (1),fogyás (1),erős (1),zöldség (1),kisvirágú füzike (1),megelőzés (1),dohányzás (1),fűszerek (1),egzotikus (1),prosztata (1),sült kacsa (1),káposzta (1),tanulás (1),célok (1),család (1),sajtkészítő (1),interjú (1),anyaság (1),nehéz sorsok (1),kakaós csiga (1),diós csiga (1),látássérült (1),befőzés (1),újrakezdés (1),állatok (1),hagymaleves (1),pirított kenyér (1),termelői piac (1),kézműves (1),sztyúpa (1),kastély (1),hal (1),rántott (1),ponty (1),hévíz (1),szalonna (1),szőlő (1),piszkos tészta (1),mártás (1),vegyszermetes (1),növényi permet (1),rizses hús (1),Pizza (1),növényi kártevők ellen (1),dinszteltkáposzta (1),sült csirkecombok (1),TÖLTÖTT TOJÁS (1),tápoldat (1),pogácsa (1),brassói (1),füstölt szalonna (1),paradicsomtermesztés (1),hamburger (1),borsópörkölt (1),habgaluska (1),sörkorcsolya (1),juhtúró (1),mérgező növények (1),bodzaleves (1),permetlé (1),csalán (1),növénytársítás (1),növények családban (1),fűszernövény (1),ánizs (1),vetésforgó (1),kert tervezése (1),növényeknek sorkijelölő (1),kreatív (1),fokhagyma (1),fűszetnövény (1),édeskömény (1),kakukkfű (1),dísz (1),nyúl tartása (1),másnaposság (1),palántanevelés (1),tojásfa (1),húsvét (1),koriander (1),fűszernövények (1),kert (1),fagylalt (1),körömpörkölt (1),szobatisztaság (1),nevelés (1),séta (1),tejfölös uborkasaláta (1),kölyök (1),dödölle (1),rántott uborka (1),kapros tejfölös mártás (1),kuzyatartás (1),kölyökkutya (1),kovászos (1),puliszka (1),Ingatlanvétel (1),töltött disznócomb (1),almaecet (1),szépség (1),hely választása (1),városból-faluba (1),zöldségek (1),fekete szeder (1),festett kavicsok (1),kukoricadara (1),mazsola (1),banán (1),alma (1),sült zöldség (1),halleves (1),fehérboros apróhús (1),meggy (1),gyümölcsleves (1),sertés (1),meggyszósz (1),Cseresznyével egybesütött csirkecombok fűszeres kölessel (1),könnyű (1),petrezselyem (1),apró hal (1),csirkemáj (1),gyerek (1),állat (1),sütés nélküli sütemény (1),porcsin (1),vitaminbomba (1),articsóka (1),gyógyít (1),zellerkrémleves (1),ásványi anyag (1)

Feedek

gasztrokertben

blogavatar

Hatalmas területen élünk, ahol kertészkedünk, ételeket főzünk. A kerttel és a gasztroval kapcsolatos tapasztalatokat osztjuk meg.Balaton melleti gyönyörű településen élünk, festői környezetben. Vegyszermentesen kertészkedünk, főzünk. Nyitott szemmel szemléljük a világot. Tarts velünk.

Feedek

HTML