Olyan helyekre kalauzoljuk el az olvasót, amely egész évben feledhetetlen élményt nyújt, és rengeteg csodát rejt.

Béke sztúpa Zalaszántón

Közép-Európa első Buddhista szentélye a 316 méter magas Világosvár hegyére épült. A sztúpa 30 méter magas, 24 méter széles, létrehozásakor arra is ügyeltek, hogy a meditációs üléseket mintázza. Az építés kezdeményezője a magyarországi Buddhista Béke Sztúpa Alapítvány elnöke, Tiszteletreméltó Bop Jon (Sunim) koreai buddhista szerzetes, a helyet is ő választotta ki, és a 90-es években döntött a rendszerváltó ország mellett, amelyben a békét hirdetik.  Az épületet maga a Dalai Láma szentelte fel 1993-ban, ami őrzi Buddha földi maradványait is. Dél Koreából szállított szobra a szentély közepén áll, ami a bölcsességet, és minden élőlényhez fűződő együttérzésének és szeretetének is jelképe. A belső békére vágyók kihagyhatatlan élményben részesülhetnek a Békeszentély felkeresésekor.

Keszthely ékessége a Festetics Kastély

A barokk stílusú remekművet Festetics György kezdte el építeni 1745-ben, a középkorban  Gersei-Pethő Kúria ékeskedett. Az épületet a 18-19 században többször átépítették, jelenleg 101 helységből áll. A lakosztály, könyvtár, bálterem betekintést nyújt a főurak életmódjába. A kastély impozáns főépületében 18 teremet találunk, ami hűen rekonstruálja az akkori időket. Itt található az egyetlen megmaradt Főúri könyvtár is, továbbá a Helikon könyvtár, ami 80 ezer kötetes. Többek között Vadászati Múzeum és Modellvasút kiállítás, Hintakiállítás, Pálmaház. Amazon Látogatóközpont és a gondozott kastélykert feledhetetlen élményt nyújt a látogatónak.

Hévízi gyógyfürdő

Zala megyében a keszthelyi járásban elhelyezkedő kisvárost az egészség szimbólumának is tekinthetjük, hiszen minden megtalálható, ami a természetes gyógyítás és az egészség megőrzéséhez elengedhetetlen. Az egészség fellegvára a világon a legnagyobb természetes biológiailag is aktív, fürdésre alkalmas gyógyító hatású termáltava. A tó egy 60.5 hektáros természetvédelmi területen van, felülete majdnem 4,5 hektár. A víz hőmérséklete a nyári hónapokban elérheti a 38 fokot, de télen sem csökken 24 fok alá, ezért az időjárástól függetlenül egész évben látogatható. A július közepétől november végéig pompázó indiai tündérrózsa a tó legszebb és legjelentősebb növénye, amely a város szimbólumként a címerbe is bekerült.

Az egészséges életmód híveinek, természetkedvelők, kellemes kikapcsolódásra vágyóknak érdemes felkeresnie az egész évben pezsgő, ugyanakkor nyugalmat sugárzó kisvárost.

K&P

 

A képek forrása: Pixabay