Tejfölös kapros mártással csurgatott puliszka gombócok zöldségágyon

Hazánkban puliszkának nevezik, az olaszok polentának, és a kedvenceik között tartják számon. Méltatlanul elfelejtette a magyar gasztronómia. Érthetetlen, hiszen köretként és főételként is tálalható, „ezerféleképpen”variálható, könnyen és gyorsan elkészíthető.

Dunántúlon, Erdélyben, Felvidéken, főként a szegényebbeknél gyakran került az asztalra. A legtöbb napszámosnál kukorica is termett a kertekbe. Venni nem kellett, erőt kölcsönzött a sokszor embertelen fizikai megterhelésnek. Az ízesítés tárháza végtelen, juhtúróval, szalonnával, zöldségekkel, akár gyümölcsökkel tehető pikánsabbá. Készíthetünk belőle tortát is. Nagy előnye, hogy gluténmentes, ami egyre kevesebb alapanyagról mondható el.

A mai napra főételt készítettünk belőle.

Hozzávalók

A puliszkához

  • 15 dkg kukoricadara
  • 2 dl víz
  • 2 dl tej
  • 3 dkg vaj
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 ek kapor

A körethez

  • 6 db paradicsom
  • 3 db paprika
  • 1 kisebb méretű cukkini
  • 1 nagyobb uborka
  • 2 db főtt tojás

A mártáshoz

  • kapor
  • az uborkára öntött ecetes cukros lé
  • 2 dl 20 százalékos tejföl

A tűzhelyen a vizet, tejet, vajat egy edényben összekevertük, felforraltuk és hozzátettük a kukoricadarát és folyamatosan kavargattuk. Pár perc elteltével egyre sűrűbb masszát kaptunk. Frissen szedett kaprot és reszelt fokhagymát tettünk hozzá. Maximun 5 percig tartott a művelet, a tűzről félretettük, állni hagytuk.

Az idő pénz jeligével elkészítettük a köretet. Szerencsénkre a tojás kivételével nem kellett a piacra menni a saját terméseinket használtuk fel. Vegyszermentesek a zöldségek is, így a pucolással sem kellett bíbelődnünk. Az uborkát, cukkinit, paradicsomot kockákra vágtuk. Oliva olajon megpirítottuk a cukkinit és a paprikát.

10 százalékos ételecetet cukorral összekevertünk, forró vizet adtunk hozzá és ráöntöttük az uborkákr , így a belsejük puha a kéreg roppanós lett. Benne hagytuk a lében 10 percig, amíg a tojások meg nem főttek.

Az uborkáról az ecetes, cukros levet lemertük, tejföllel összekevertük.

A puliszka gyúrhatóvá vált, gombócokat formáltunk, a zöldséges ágyra tettük, a tejfölös lével meglocsoltuk.

Reméljük ízlett, nem sokára egy kukoricadarás tortával jelentkezünk.

K&P

0 Tovább

DIY Csinálj magadnak gyógy-és fűszernövénykertet

DIY Csinálj magadnak gyógy-és fűszernövénykertet.

A gyógy és fűszernövények kialakulását sokan az emberiség születésének idejére teszik. A kertek többségében egyre gyakrabban fordulnak elő, ízűk és élettani hatásuk miatt. Két részben foglaljuk össze a teljesség igénye nélkül, saját magunknak is termeszthető növényeket.

Márciusban ültethető fűszer ás gyógynövények első rész.

Illatos Ánizs, akár pálinkaként is.

Az ernyősvirágzatúak családjába tartozik, 1-2 centiméterre ültessük, a földbe a sorok között hagyjunk 25 centimétert. Lassan fejlődik, gyakran érdemes locsolni. Nyár közepén, júliusban virágzik, 40-60 centiméterre nő.

A növény magjai aromás illatúak, bélrendszeri problémáknál, puffadásnál, görcsoldó görcsöknél előszeretettel használják.

Az utánozhatatlan ízű ánizspálinka alapanyaga.

Egzotikus növény Édeskömény.

Az ánizshoz hasonlóan, szintén az ernyősvirágzatúak közé tartozik, ezért lehetőleg ne ültessük egymás mellé.

Fészkenként ültetünk 3-5 szem magot, ami augusztusban hozza virágait, októberben érik be. Türelmesnek kell lenni a fejlődésekor, meghálálja az öntözővizet. Hatalmasra nő, gyakran eléri a 1.5-2 métert is, főként, ha napos, száraz helyet kap.

Gyulladáscsökkentő, görcsoldó hatású, vízhajtó, gyomor-bélgörcsöknél is fogyasztják, nyákoldó hatása is ismert.

Az olasz konyha alapja, gumóját köretnek is tálalhatjuk, a paradicsomleves egyik alapfűszere.

Kakukkfű, gyógyteaként, vagy akár mártásokhoz, halakhoz.

Az eddig ismertetett növényekkel ellentétben az ajakosok családjába tartozik.

A magból palántát nevelhetünk, akár lakásban is, májusban szabadföldbe ültetjük az utánozhatatlan illatú növényt. Augusztusban hozza virágait. Szárazságtűrő, így nem szükséges a rendszeres locsolás, viszont leginkább a teljes napfényt kedvelők sorába tartozik. Magassága 40 centiméter.

Légcsőhurutra, hörghurutra, légúti hurutra ajánlható, nyákoldó hatású, puffadás ellen is fogyasztják.

Zsíros, nehezen emészthető ételeket teszi könnyebben emészthetővé. A pikáns ízt kedvelők, sokféle ételben fogyaszthatják, húsokhoz vagy akár köretekhez.

A kovászos uborka kapor nélkül elképzelhetetlen.

A zellerfélék növénytani rendszerének szerves része. 1-2 centiméterre vessük a földbe, hagyjunk a sorok között 15-25 centimétert.  A napfényes, félárnyékos helyen egyaránt fejlődik. Képes elérni a 40-50 centiméteres magasságot.

Elsősorban a gasztronómia területén jeleskedik, nagyon sokféle étel nélkülözhetetlen fűszere. Kapros tejfölös sültburgonyát, és Pizzát, kapros tejfölös halat készítettünk, Füstölt szalonnás tarja, kapros, tejfölös káposztaágyon sütve belőle. A receptek a www.receptekhumorban.reblog.hu oldalon elérhetőek.

A savanyúságok alapja a Koriander.

A gyulladáscsökkentő zsálya.

Az árvacsalánfélék családjához tartozik, évelő, megfelelő helyen akár 8 évig is elél. A földbe 2 centiméterre vessük, a sorok között hagyjunk 25 centimétert. Palántaneveléssel szaporíthatjuk. Amikor elérik, a 15-20 centiméter magasságot eléri, ősszel kerül a végleges helyére. Viszonylag igénytelen, állandó öntözést nem igénylő növény.

Gyulladáscsökkentő, gargalizálva a fogínygyulladást csökkenti, étvágyjavító, és hasmenés esetén is hatásos.

Paradicsomlevesekbe oregánó mellett jól megfér, sokan pizza tésztához keverik.

Lestyánt a levesbe.

A zellerfélék családjába tartozik, gyökere, a földbe mélyre hatol. A sorok között hagyjunk 20-25 centimétert, a magokat 2-3 centiméter mélyre vessük. A nyirkos területeket kedveli.

Fogyasztása a húgyutak, húgyhólyag, belek görcsös állapotán segít. Segíti az emésztőnedvek termelését, megakadályozhatja a teltségérzés kialakulását.

Intenzív íze a zellerhez hasonló, levesek kiváló ízesítője, erőteljes aromája miatt nagyon kevés mennyiség elegendő.

Tippek: Mielőtt a felsorolt növényeket fogyasztja, főként betegség esetén konzultáljon kezelőorvosával.

K&P

0 Tovább

Címkefelhő

egészség (4),tepsis burgonya (3),méz (3),tejföl (3),lestyán (3),burgonya (3),sajt (3),sütemény (3),gyógynövény (3),rizs (2),chili (2),máj (2),töltött (2),rakott (2),tészta (2),kutyatartás (2),gyorsan elkészíthető (2),vitamin (2),tócsni (2),nokedli (2),csirkemell (2),bacon (2),kapor (2),india (2),lángos (2),puding (2),zsálya (2),pikáns (2),gyógynövények (2),cukkini (2),csoki (2),bableves (1),bőrápolás (1),csirkefarhát (1),currye (1),lekvár (1),betegség (1),tea (1),csipkebogyó (1),füstölt tarja (1),madártej (1),húsombóc (1),bor (1),vanília (1),pite (1),sült szárny (1),mártogatós (1),füstölt karaj (1),sajtkrém (1), (1),paradicsom (1),lecsó (1),paradicsomlé (1),szósz (1),szőlőmártás (1),fasírt (1),kuszkusz (1),joghurt (1),melegszendvics (1),házi készítésű (1),aranygaluska (1),természetes (1),palacsinta (1),hortobágyi (1),gyógymód (1),zsemle (1),remény (1),máriatövis (1),a máj védelme (1),virágok (1),egynyáriak (1),kudzu (1),termesztés (1),hagyma (1),kukorica (1),leves (1),gyerek ételek (1),retek (1),függőség (1),leszokás (1),virág (1),szobanövények (1),fogyás (1),erős (1),zöldség (1),kisvirágú füzike (1),megelőzés (1),dohányzás (1),fűszerek (1),egzotikus (1),prosztata (1),sült kacsa (1),káposzta (1),tanulás (1),célok (1),család (1),sajtkészítő (1),interjú (1),anyaság (1),nehéz sorsok (1),kakaós csiga (1),diós csiga (1),látássérült (1),befőzés (1),újrakezdés (1),állatok (1),hagymaleves (1),pirított kenyér (1),termelői piac (1),kézműves (1),sztyúpa (1),kastély (1),hal (1),rántott (1),ponty (1),hévíz (1),szalonna (1),szőlő (1),piszkos tészta (1),mártás (1),vegyszermetes (1),növényi permet (1),rizses hús (1),Pizza (1),növényi kártevők ellen (1),dinszteltkáposzta (1),sült csirkecombok (1),TÖLTÖTT TOJÁS (1),tápoldat (1),pogácsa (1),brassói (1),füstölt szalonna (1),paradicsomtermesztés (1),hamburger (1),borsópörkölt (1),habgaluska (1),sörkorcsolya (1),juhtúró (1),mérgező növények (1),bodzaleves (1),permetlé (1),csalán (1),növénytársítás (1),növények családban (1),fűszernövény (1),ánizs (1),vetésforgó (1),kert tervezése (1),növényeknek sorkijelölő (1),kreatív (1),fokhagyma (1),fűszetnövény (1),édeskömény (1),kakukkfű (1),dísz (1),nyúl tartása (1),másnaposság (1),palántanevelés (1),tojásfa (1),húsvét (1),koriander (1),fűszernövények (1),kert (1),fagylalt (1),körömpörkölt (1),szobatisztaság (1),nevelés (1),séta (1),tejfölös uborkasaláta (1),kölyök (1),dödölle (1),rántott uborka (1),kapros tejfölös mártás (1),kuzyatartás (1),kölyökkutya (1),kovászos (1),puliszka (1),Ingatlanvétel (1),töltött disznócomb (1),almaecet (1),szépség (1),hely választása (1),városból-faluba (1),zöldségek (1),fekete szeder (1),festett kavicsok (1),kukoricadara (1),mazsola (1),banán (1),alma (1),sült zöldség (1),halleves (1),fehérboros apróhús (1),meggy (1),gyümölcsleves (1),sertés (1),meggyszósz (1),Cseresznyével egybesütött csirkecombok fűszeres kölessel (1),könnyű (1),petrezselyem (1),apró hal (1),csirkemáj (1),gyerek (1),állat (1),sütés nélküli sütemény (1),porcsin (1),vitaminbomba (1),articsóka (1),gyógyít (1),zellerkrémleves (1),ásványi anyag (1)

Feedek

gasztrokertben

blogavatar

Hatalmas területen élünk, ahol kertészkedünk, ételeket főzünk. A kerttel és a gasztroval kapcsolatos tapasztalatokat osztjuk meg.Balaton melleti gyönyörű településen élünk, festői környezetben. Vegyszermentesen kertészkedünk, főzünk. Nyitott szemmel szemléljük a világot. Tarts velünk.

Feedek

HTML