Az ünnepekkel  alkoholfogyasztás is párosulhat. Az emberi szervezet tolerancia tűrőképessége eltérő. A tapasztaltak, akik a mindennapokban sem vetik meg a szeszesital fogyasztását, ha kissé kókadtan is, de átvészelik a másnapot. Főként ünnepek során nagy mennyiségben fogyasztók, főleg, ha keverik az alkoholt, és nem veszik figyelembe a mondást, mely szerint a sörre bor mindenkor, borra sör meggyötör, bizony kellemetlen órákat, napokat élhetnek meg.

A fejfájás, gyomorégés, hányinger, hasmenés alaptünetei a korlátlan italfogyasztásnak. A szerencséseknek van egy-két napjuk a kezelésre, de többeknek azonnali megoldás szükségeltetik, hogy másnap párjuk ne az ölébe vigye be a munkahelyére.

Elsősorban nekik szeretnénk segíteni pár hasznos praktikával, ami otthon is elkészíthető.

A víz legyen az úr.

A túlzott alkohol bevitel kiszárítja a szervezetet, elvonja a vizet, ennek kompenzálására, rengeteg folyadékot érdemes, de csak apró kortyonként fogyasztani. Miután a sörös, boros, üvegek, pálinkás poharak kiürültek, ha nehezünkre is esik, a hiányt nagy mennyiségű vízzel pótoljuk. Lefekvés előtt az ágy mellé készítsünk egy-két liter vizet, ami éjszaka, főként, ha járóképtelenek vagyunk, nagy segítségünkre lehet. Ásványvíz a legjobb választás, azok között is a szénsavmentes.

Kávé nuku, helyette tea

A reggeli kávét mindenképpen érdemes elfelejteni, hiszen az alkohollal párhuzamosan a fekete is kivonja a vizet a szervezetből. Persze, a fáradékonyságot valamivel le kell küzdeni, hiszen az élet nem áll meg. Helyette, legalább reggel igyunk meg 3 dl meleg zöld teát. Ha nem is annyira doppingol, mint a jó öreg fekete, de valamennyire élénkít. Borsmentával ízesítve a gyomor megnyugszik, ha még mézet is teszünk bele, duplán jól járunk, hiszen a cukor gyorsítja az anyagcserét, és serkenti az alkohol eltávolítását.

másnaposság

Gyümölcsök, levek

A gyümölcsök közül a banán az egyik legjobb megoldás, amennyiben tényleg egész nap az alkohol volt a fogyasztó jele, akkor másnap izomgörcsök is jelentkezhetnek. Ebben a gyümölcsben jelentős a kálium, így segít az eredeti állapot visszanyerésében.

A hűtött paradicsomlé csodákra képes, nyugtatja a gyomrot, ezáltal enyhíti a hányingert, és fokozza a májfunkciót.

A citrom, uborka, narancs triumvirátus is kiváló. Amennyiben nincs otthon uborkánk, de bármilyen savanyúságot tettünk el, a leve megmenthet. Hozzá kell facsarni kevés citrom, és narancslevet.

másnaposság

Korhelyleves.

A rutinosok tudják, ételek esetében a legjobb megoldás a leves, főként, ha káposztával készítjük. A savanyú káposzta C-vitamin tartalma élénkítő hatású, és jelentősen tisztítja a szervezetet. A beteg bélrendszerre gyógyító hatással lehet. Forrón semmiképpen, langyosan tálaljuk az ételt.

Tejfölös korhelyleves, virslivel, füstölt sonkával ízesítve. A recept elérhető: www.receptekhumorban.reblog.hu

másnaposság

Egyél tojást

A tojás elősegítheti a benne lévő cisztein miatt az acetaldehid lebontását, ezáltal a kellemetlen tünetektől is hamarabb elbúcsúzunk. Amennyiben elég bátrak vagyunk, és nem leszünk rosszul az ételre nézve, párosítsuk sült virslivel.

másnaposság

Remélem segítettünk, ne feledd, az alkohol öl butít, nyomorba dönt, de alkalmanként egy kevés belefér.

K&P