Őszintén szólva, ha csak, gyümölcsös, cukros, édes ételek, akár a tészták lennének a világon régen éhen haltam volna. Feleségem, viszont szereti, egy idős embertől kapta a receptet, a hozzávalókat beszereztük én megfőztem, ő megette. Szerinte mocskosan finom lett.

Mielőtt hozzájutottunk volna az elkészítés fortélyaihoz, korában soha nem hallottam róla. Utána böngészve kiderült Dunántúlon, főleg Zala Megyében volt őshonos, a háborúk alatt sokszor életet mentett. A tésztát szinte minden házban készítettek, ami legyünk őszinték összehasonlíthatatlan a boltival. Szilva a legtöbb gyümölcsösben meg termett, lekvárt is készítettek belőle. Neve hallatán sokakból kíváncsiságot ébreszt, de kétségeim lenne afelől, hogy a kifőzdék nem találnának rá más nevet. A szilva erőteljes sötétkék színe miatt lett névadója az éteknek.

Hozzávalók

50 dkg  metélt tészta

1 ek étolaj

1 kk só

15 dkg szilvalekvár

15 dkg dió

1 kk porcukor

Elkészítése

A metélt tésztát forró lobogó vízbe főzni kezdtem, kevés sót, és napraforgó olajat a vízbe tettem. 15 perc után kóstoltam, majd szűrőbe raktam, hideg vízzel öblítettem, hogy ne legyen ragadós. A tepsibe helyeztem.

Az általunk termelt öreg diófa terméséből maradt diót, feltörtük, a jó öreg turmixgéppel ledaráltuk.

A tepsibe tett tésztára rétegesen tettem az őrölt diót és a szilvalekvárt.

A sütőben 250 fokon fél óráig sütöttem.

Adagonként az édesszájúakat figyelembe véve lehet szilvalekvárt tenni porcukorral behinteni.

A piszkos tészta a nevét meghazudtolva Kriszta szerint finom lett.

K&P