Húsokhoz köreteknek főként rizst, burgonyát tálalnak, pedig zöldségekkel, sokkal egészségesebb és a kalóriaszegényebb az étel. A késői tavasszal a piacokon kaphatóak a fólia alatt termesztett egészséges káposzták. Egy szép, láthatóan gondozott darabot sikerült megvásárolnunk, nem volt kérdés dinsztelt káposzta készül belőle. Kezdők is bátran próbálkozhatnak, könnyen elkészíthető.

Hozzávalók:

1 kg káposzta

1 ek olaj

metélőhagyma

kömény bors

édes ecetes lé: víz ecet, cukor

Elkészítése:

A káposztát először félbe vágjuk, a torzsákat kivesszük belőle, majd nagyon éles késsel vékony szeletekre aprítjuk. Nagyon kevés étolajon megfuttatjuk, majd metélőhagymával, borssal, sóval fűszerezzük. Ezt követően érdemes elkészíteni az édes ecetes levet, hogy az ízek még inkább összeérjenek. A vízbe 10 %-os ételecetet teszünk, először egy teáskanállal, hogy ne legyen nagyon savanyú. Kristálycukrot keverünk hozzá, pár percig kevergetjük, hogy jobban oldódjon a vízben. Hozzátesszük a lábasban lévő káposztához, alaposan összekeverjük, és nagyon lassú lángon fedő alatt pároljuk. A káposzta nagyon lassan fő meg, és hússal laktatóbb.

Sült csirkecombok

Hozzávalók:

4 darab csirkecomb

metélőhagyma, só, bors, lestyán

Elkészítése:

Négy darab csirkecombot keresztben beirdalunk, így a rá kerülő fűszerek jobban átjárják az ízt, levet is ereszt és ebben párolódig. Sóval, metélőhagymával a bőrtét bekenjük, a tetejére apróra összevágott Lestyánt teszünk. Tepsiben, fólia alatt háromnegyed óráig pároljuk, utána a fóliát levesszük, és a tetejét 15 percig pirítjuk.

Amilyen egyszerű a recept, olyan ízletes.

K&P