Sokan, még a mai napig furcsán és kételkedve tekintenek azokra, akik, akár otthonukban gyógy, vagy vadon termő növényeket fogyasztanak. Magában rágcsálják, salátákat készítenek belőle, vagy köreteket, akár húsokat, mártásokat ízesítenek vele.

Erdőkben ezerféle növényt találunk, és körülbelül ennyit, ami emberi fogyasztásra alkalmatlan, sőt mérgező hatást fejtenek ki. A gyógy, vadnövények biztonságos felhasználásához kellő ismerettel kell rendelkeznünk. Amennyiben 100%-osan nem ismerjük fel a növényt, vagy nem vagyunk tisztában hatásukkal, feltétlenül kérjük szakember segítségét. A következőkben érdekességképpen két vadon termő növényt ismertetek, amit legtöbbször a kertekben irtanak, pedig fogyaszthatóak, ízletesek.

Kövér porcsin

Éveken keresztül meg voltam győződve, hogy ez a gyomnövény káros, hiszen a haszonnövények elől elveszi a tápanyagot, és szinte elpusztíthatatlan. A felszín felett terjed, igénytelen, és csak a vesződés van vele.

Ázsiából származik, de mára már Európában is őshonos lett. Miközben mi a kert legádázabb ellenségének tekintünk rá, a görögöknél, már a középkorban is kedvelt gyógynövény volt, de salátát is készítettek belőle. A tavasz beköszöntével kibújik a földből és egészen a fagy beköszöntével uralhatja a kertet. Májustól, szeptemberig virágzik, majd magokat hullat, így hiába fagyérzékeny amennyiben nem irtjuk ki virágzás előtt a fagyok elmúltával szaporodik. De, miért tennénk, ha hasznunkra válik.

Porcsinfélék családjába tartozik, disznóporcsinnak, kövérlánykának is nevezik. Gyorsan növekszik, levele a négylevelű lóheréhez hasonlít, színe világossárga, vagy világos narancsszínűek. Nem állítható, hogy mogyoróvajat lehet készteni belőle, de íze a mogyoróra hasonlít.

Vitamin, és kalciumot, ásványi savakat tartalmaz. Teát is szoktak belőle készíteni. Vértisztító hatása ismert. A gyomor-és bélrendszert nyugtatja, enyhítheti a gyomorégést.

Salátákba íze miatt előszeretettel használják, kovászos uborka közé pikáns ízt kölcsönöz. Íze zamatos, más salátafélékkel is párosítható.

Tippek: terhesség alatt fogyasztásától, bármilyen formában el kell tekinteni. Mielőtt valaki fogyasztja, akár étkezési céllal, vagy gyógyításra, győződjön meg róla válthat e ki allergiás reakciót. Leveléből a nedvet a kézfejre cseppenteni, ha piros elváltozást okoz, tartózkodjunk a fogyasztásától.

Medvehagyma

A honi piacokon is egyre gyakrabban kapható, amennyiben vadon szedjük, nagyon óvatosan járjunk el, mert levele a mérgező gyöngyvirággal könnyen összetéveszthető.

Boszorkányhagymának, cigányhagymának is i nevezik a mintegy 20 centimétert növő hagymafélét. Szaga leginkább a fokhagymával vetekszik, de jóval kevésbé jellegzetes. Nemcsak a vöröshagymát, vagy a fokhagymát, a medvehagymát is ajánlják értisztításra, vérnyomáscsökkentésre.

Gasztronómiában felhasználása széleskörű. Tésztákhoz, mártásokhoz, húsokhoz, ha egy fokhagymára emlékeztető ízt szeretnénk érezni

K&P