A halételek elsősorban ünnepek alatt jutnak eszünkbe. Méltánytalan a háttérbe kerülésük, hiszen alacsony a kalóriatartalma, összetevői miatt rendkívül egészséges ételek készíthetőek belőle. A fejétől a farkáig felhasználható, lehet rántani, sütni, egybesültet készíteni, de mégis leginkább halászléként szerzett hírnevet magának. Ki ne hallott volna a bajai, és a szegedi halászléről, tésztával, alaplé nélkül, vagy passzírozva?

Kedves szomszédjaink hallal leptek meg bennünket. Balatoni ponttyal, gerincet és körülbelül két-háromszeletnyi halhúst tartalmazott a csomag. Örültünk, hiszen valahogy mostanában halat nem ettünk, nem is értem miért, ha csak az árát, az ízét nézzük, a legtöbb hússal versenyben lenne a dobogóért. Mielőtt megköszöntük volna, rögtön mondták, hogy nagyon jó hallé készíthető belőle. Illendőségből nem javítottuk ki, talán halászlére gondolt. Jól tettük, hogy csendben maradtunk, hiszen óriási különbség van a kettő között. A receptből rögtön kiderül miért is. Nézzétek, és készítsétek el, nem fogtok csalódni.

Hozzávalók

  • 40 dkg hal
  • 1 ek zsír
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 nagy szál sárgarépa
  • 1 szál fehérrépa
  • vékony szelet zeller
  • 2 szem burgonya
  • 1 kávéskanálnyi „Erős Pista”, vagy chili
  • 1 kk tárkony
  • 1 kk só
  • 1 evőkanál citromlé

A habaráshoz

  • 2 ek tejföl
  • 1 kk búzaliszt

Elkészítése

Elképzelhető a hozzávalókat szemezgetve, el sem hiszik, a zöldség félékből, hogyan lehet jó levest készíteni. Felmerül a kérdés, érződik egyáltalán a hal íze? Igen, és a tárkonyos, citromos kombó, nagyon illik az ételhez. A puding próbája az evés, nem húzzuk, az időt lássuk, hogyan készül a halleves.

A fej vöröshagymát félbevágtuk, hosszában, majd széltében apróra szeleteltük, forró zsírba pirítottuk.

Közben a sárgarépát és a fehérrépát természetesen megpucoltuk, és a szokásostól eltérően vékonyabbra szeleteltük. Valahol olvastuk, így roppanósabb marad, mintha vastagabbra hagynánk, vagy karikákra vágnánk, és tényleg. Ugyanezt tettük a zellerrel. A burgonyákat apró darabokra vágtuk. A képeken látható az eredmény.

Miután a hagyma kissé megpirult, hozzátettük a felsorolt zöldségeket, kicsit dinszteltük, hozzátettük a tárkonyt, a sót, ez „Erős Pistát”, és a citromlevet. Párszor megkavartuk, majd 2 dl vízben pároltuk.

Az időt kihasználva a halhúst kockákra vágtuk, a gerincet egybehagytuk, nagyok voltak a szálkák benne, ami nem okozhat az evésnél gondot.

Körülbelül 20 perc alatt megfőttek a zöldségek, persze, fajtája válogatja, közben érdemes kóstolni, és beletettük a halat. A lereszelt fokhagyma is belekerült direkt a végén, így sokkal jobban kiérződik az íze.

A hallevesnél nem passzírozunk, de nem akartuk, hogy nagyon híg legyen, ezért elkészítettük a habarást. A tejfölt a búzaliszttel kikevertük. Ahogy felforrósodott a leves egy merőkanállal hozzátettünk. Jó módszer, mert így nem csomósodik, és lassan, a levest keverve, beleöntöttük. A hal nagyon hamar megfő, szinte percek alatt, érdemes gyakran ránézni. Forrt egyet és kész is lett.

A halászlé fanoktól elnézést kérünk, de higgyétek el, aki szereti a pikáns ízeket nem fog csalódni a hallevesben sem.

K&P