Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Városból-faluba költözől? Első rész: az elhatározás

Életkortól függetlenül egyre többen gondolják úgy elegük lett a város nyüzsgéséből, a mindennapi monotóniából. Másra vágynak. Nyugodt, és nem utolsósorban szép természeti környezetben élni. Vegyszermentesen gazdálkodni, értéket teremteni. Mi megtettük. Sokan érdeklődnek, hasonszőrűek a szükséges lépésekről. Őket is figyelembe véve cikksorozatot készítünk. Tarts velünk.

Fejben dől el. Képesek vagyunk rá?

El kell határoznod, hogy az eddigi életeden változtatni szeretnél, aminek különféle okai lehetnek. Nem érzed jól magadat a bőrödben, legszívesebben levedlenéd, egyre nehezebben bírod a mindennapokat. A környezeted jelzi, más vagy, mint régebben. A pozitív gondolkodásod a múlté, kevesebbet jársz társaságba, unottan éled a mindennapokat. Érzed, hogy a jelenlegi helyzeted nem elégíti ki a szükségleteidet, de inkább a homokba dugod a fejed. Legtöbb esetben mérleget készítünk eddigi életünkről, és a két serpenyőbe tesszük, mi dönt a maradás, vagy a változtatás mellett.

Vegyél elő egy tükröt, nézz bele, szembesülj önmagaddal, tarts önismeretet. Válaszolj kérdésekre.

  • Jó lesz a változás számodra?
  • Tudsz értéket, így létrehozni?
  • Mások szabják meg az életedet?
  • Hangember vagy, ha nem lépsz?
  • Tudod, hogy szeretnél változtatni, de az első lépést, másnapra halasztod.
  • Gyáva vagy?

Nemleges válaszok esetén, az első lépést megtetted. Először magadba tegyél rendet, ami egy felszabadultság érzést eredményezhet. A vívódásnak vége lehet, ami a célorientáltságban segít. Mielőtt valaki hasonló cipőben jár, érdemes bitang erősnek és tudatosnak lennie. A környezetre akkor érdemes figyelni, ha pozitív és reális értékelést kapsz, előfordul, ha az „új” életedet vázolod fel, sokan, valamelyik zárt osztály ajtaját nyitják ki előtted. Lesznek, akik félteni fognak, irigyekkel is tele lehet a padlás. Ezeket a tényezőket érdemes kizárni, különben a hajónk elsüllyedhet. Az elhatározás megszületett, ami egy új, néha sáros, aszfaltos, de semmiképpen sem egyszerű út kezdetét jelenti.

Tudás nélkül nem megy.

Tegyük fel, te is hozzánk hasonlóan vegyszermentes önellátásban gondolkodsz, de szükséges ismeretek morzsájával sem rendelkezel, azaz a tudással, ennek hiánya a későbbiekben megbosszulja magát. Önellátással foglalkozók videóit nézd, honlapokat böngéssz, olvass fórumokat hasonlóan gondolkodó emberekkel vegyél fel kapcsolatot. A tudásszomj, jó mérőeszköz lehet, hogy valójában ez a te utad. Tisztában kell lenned az új életformával, legalább alapszinten, amihez a tudás elengedhetetlen. Ha készen állsz, figyeld a blogunkat keddi és szombati napokon-teljesség igénye nélkül-a következő témákba adunk betekintést:

  • az otthon kiválasztása
  • beilleszkedés a közösségbe, társas kapcsolatok kialakítása
  • őstermelői igazolvány kiváltásának a feltételei
  • költségvetés készítése
  • a vegyszermentes gazdálkodás lényege        

A képek forrása: pixabay.com

(folytatjuk)

K&P

 

0 Tovább

Uborka, salátának, vagy kovászolva

Javában tart az uborkaszezon, folyamatosan érnek különféle méretekben a vitaminbombák.  Kovászolva utánozhatatlan ízt kölcsönöz. Kissé savanykás, sós íze miatt semmivel nem lehet egy lapra tenni. Salátát, főleg ecetes, sós az ismert, mi egy különlegességet készítettünk.

Tejfölös uborkasaláta

tejfölös uborkasaláta kovászos

Hozzávalók

  • 2 db méretes uborka
  • 2 ek 10 százalékos ételecet
  • 2 ek cukor
  • 2 ek só
  • 1 kk kapor
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 kk őrölt piros paprika

tejfölös uborkasaláta kovászos

Elkészítése

Gondoljátok át hány emberrel találkoztatok a környezetetekben, aki ne evett volna uborkasalátát. Sokan megrántják a vállukat nem nagy vasziszdasz, kell hozzá só, ecet meg az uborka, majdnem. A miénk kissé másképpen készült. Vendégségbe jártunk, ahol megkínáltak bennünket, sóvárogva néztem, miután csak illendőségből nem nyaltuk ki a tányért, azóta szezonban kihagyhatatlan.

Nálunk teljesen vegyszermentesek a zöldségek, így az uborkát sem pucoltuk meg, teljesen fölösleges, csak a végeit vágtuk le. Egy tálba legyalultuk, tettünk bele ecetet, és cukrot, pár óráig pihentettük.

Kivettük, a levét kicsavartuk, és besóztuk, reszelt fokhagymával, kaporral ízesítettük, majd tejföllel összekevertük. Őrölt piros paprikával megszórtuk. Itthon ettük, így nem kellett udvariaskodni, a tányért fényesre tisztítottuk, nem szivaccsal, a nyelvünkkel, annyira finom lett.

Kovászos uborka

tejfölös uborkasaláta kovászos

Hozzávalók

  • 2.5 kg uborka
  • 1 nagy fej fokhagyma
  • 10 szem bors
  • 1 ek só
  • 1 ek 10 százalékos ételecet
  • kenyér

Elkészítése

Az uborka végeit érdemes levágnotok, mert néhány darabnál előfordul, hogy kesernyés az íze. Nem kell megijedni a többi része bátran fogyasztható. Érdemes elővigyázatosnak lenni, nincs annál kínosabb, mikor a vendégeinknek, barátainknak örömmel kínáljuk a vegyszermentes hazait, ám  az asztaltól felállva más helyiséget választ.

Miután az uborka két végét levágtuk, hosszában bevágjuk, így napok alatt az ízek teljesen átjárják a zöldségünket.

Beletettük 2.5 kilónyi ubit az 5 literes brutál méretű üvegbe, hozzátettünk 1 nagy fej fokhagymát megpucolva, gerezdekre szedve. Nem érdemes vele spórolni, ez adja a sava-borsát. Pár szem szemes borssal is felturbóztuk. Az üveget félretettük és nekiláttunk az uborka lének.

Négy liter vizet felforraltunk, hozzátettünk 4 evőkanál sót, egy evőkanálnyi ecetet. Hagytuk, hogy a lé kissé kihűljön, majd ráöntöttük az uborkára. Kenyeret tettünk rá, majd kistányérral letakartuk.

Szerencsénkre, szinte egész nap sütött a nap, így 3 nap alatt kész lett a kovászos, az üveg és a kenyér kivételével pár nap alatt befaltuk.

Ezt a receptet se hagyd ki: http://gasztrokertben.reblog.hu/rantott-uborka-kapros-tejfolos-martassal

K&P

 

4 Tovább

Nálunk van a kiskutya. Hogyan teljenek az első napok? Mikor lesz szobatiszta?

A kutyatartás felelősségét nehezen lehetne elvitatni. Több évre választunk magunk mellé hűséges társat, aki élete jóban-rosszban mellettünk lesz. Két korábbi cikkünk a választás helyéről, a beszerezendő kellékekről szól. Az alábbi a kölyöknevelés kezdeteiről nyújt betekintést.

kutyatartás kölyök szobatisztaság nevelés séta

Az új otthon.

Az állandó helyet már a vásárlás előtt kijelöltük, megvan a kutyaház, kosár, és az elengedhetetlen kellékek miatt sem kell fejt vesztve rohangálnunk. A kiskutyának a kezünkbe tartva, folyamatosan nyugtatva megmutatjuk a területét. Azokat a helyeket, ahová ő bemehet. Lakásban tartottnál, az összes helyiséget, így már a kezdetek-kezdetén tudni fogja a határokat. Udvarba tartottnál, nagyon ügyeljünk, figyeljünk oda, hogy egy kis rés se maradjon a kerítésnél, főleg, ha az éjszakát is ott tölti, mert szökni akar, hiszen az első napokban keresi az anyját, testvéreit. Ez természetes jelenség, gondoljunk bele, ha minket, még, ha felnőttként is elszakítanak a megszokottól, milyen érzéseket vált ki belőlünk.

kutyatartás kölyök szobatisztaság nevelés séta

Ha valamit a háztűznéző alkalmával  elcsenne, vegyük ki a szájából, ne sokkoljuk le rögtön az első pillanatokban. Közben nyugtatólag beszéljünk hozzá, közbe ne skálázzunk, ne csak a szomszéd miatt, a hallásuk jóval erősebb az embernél. Simogassuk, de lehetőleg ne szorítsuk, így fokozzuk a biztonságérzetét.  Ha valamit-rosszat tesz, határozottan, és már a nevén szólítva szóljunk rá, erről a későbbiekben írunk, a vezényszavaknál.   Miután körbeszaglászta, ne adj isten megjelölte a lakás, ház helyiségeit, mutassuk meg neki az állandó fekhelyét. Semmiképpen sem érdemes erővel betuszkolni, csalogassuk be, és adjunk neki egy játékot. Közben határozottan, de nyugodtan, mondjuk: helyedre. Szerencsésen pár alkalom, és sikerünk lesz, ellenkező esetben meditáljunk. A feladat végrehajtását jutalmazzuk, simogatással, jutalomfalattal. Az első nap jelentőségteljes az új családtag beilleszkedésében. Unatkozni nem fogtok, de a türelem kutyát teremt.

Az első éjszaka.

Szerencse kérdése. Mindenképpen, abba a helyiségbe és helyen töltse el, és ott, ahol évekig lenni fog. Próbáljunk önuralmat gyakorolni, mély lélegzetet venni, mikor sír, nyüszít, mint egy csecsemő, vagy ordít a sakálhoz hasonlóan. Csendőrösen hangzik, de meg kell tanulnia a játékszabályokat. Be is engedhetjük, de rögzülni fog benne, és ha úri kedve úgy kívánja, ezt bármikor megismételheti. Nem érdemes kockáztatni. Reggel ébredéskor bepótolhatjuk az elmulasztott éjszakát. Nem kell egész nap vele foglalkozni, sírásnál várjuk meg amíg nem hagyja abba, és akkor játszunk, foglalkozzunk vele. Pár hetes-hónapos kölyöknek, talán a csecsemőnél is nagyobb az alvásigénye, erre is érdemes figyelemmel lenni.

kutyatartás kölyök szobatisztaság nevelés séta

Szobatisztaság.

Talán az egyik legkényesebb téma, és lekülönbözőképpen lehet sikereket elérni. Kulcsszó a türelem, és a takarítás iránti szeretet. Óriási mázlisták azok, akik olyan helyről hozták el a kiskutyát, ahol már foglalkoztak a szobatisztaságra neveléssel. Attól függetlenül, hogy a lakásban, vagy kertes házban tartjuk e legegyszerűbb, ha az elején kijelölünk a toalettjét, például egy ládában. Nyílván nem kell őrséget fogadnunk, a legjobb, ha rajtaütéskor, odavisszük a tetthelyre, nem nyomjuk bele az orrát, gondoljunk bele, mit tennénk fordított helyzetben, hanem, kicsit a marját megfogjuk, rászólunk, az általunk minden esetben használt szót alkalmazva. A piszkos munka elvégzését követően, esetleg a saját vizeletébe mártott rongyot vigyük az almába, szagoltassuk meg vele, és dicsérjük, mint egy hercegnőt, persze, ha szuka a választottunk. Soha ne ordítsunk vele, akármit tesz, mert általában a kölyökkorban elszenvedett traumák lehetnek a későbbi agresszív viselkedés következményei. A dicséret, és a következetesség a siker záloga, azaz, hogy ne kerülgessük a kutyapiszkot naponta több alkalommal. Nem is beszélve a vendégeinkről, akiket ugye nem akarjuk megajándékozni egy „lelettel”?

kutyatartás kölyök szobatisztaság nevelés séta

Nevelés az első napokban.

A nevelés az egész életére kiterjedő folyamat. A siker a következetességben, és a folyamatos foglalkozásban rejlik. Erről egy később cikkben- mivel nagyon sokrétű a tém- foglalkozunk. Előjáróban annyit, hogy a családtagok közül ki kell választana az „alfa hímet”, akire a legjobban fog hallgatni, mindezt úgy, hogy a kutya a családtagok után legyen a sorban. Kölyköknél-tapasztalataink szerint-az első két hét az ismerkedésről szól. Bármit szeretnénk, tőle a nevén szólítsuk, ami hihetetlen gyorsasággal fog rögzülni. Nem kell rögtön megtanítani, ülni, feküdni, olvasni, táncolni, a legfontosabb a behívás. Bármikor, bármilyen helyzetben visszajöjjön. Ha a nevén szólítjuk, és ránk figyel halmozzuk el dicséretekkel. Tegyük fel van egy játéka, amivel magunkhoz csalogathatjuk, a hívó szóval, amit véssünk kőbe, soha ne változtassuk.

Séta

Kizárólag, ha a kötelező oltásokat az állatorvos beadja, előtte semmiképpen. A sétát otthon is gyakorolhatja. Először a nyakörv szoktatásával kezdjük. Mikor ráadjuk, dicsérjük, semmiképpen ne vegyük le, inkább játékkal tereljük el a figyelmét. Első alkalmakkal ne akarjuk, hogy a láb mellett haladjon, a lényeg, élvezze a sétát. Ha rágja, a pórázt kapjuk ki a szájából, és tereljük el a figyelmét. Gyakoroljunk az utcára. Jövő héten folytatjuk.

kutyatartás kölyök szobatisztaság nevelés séta

K&P

 

0 Tovább

Dödölle.  Ettél e már belőle?

„Éliás, Tóbiás egy tál dödölle, ettél belőle”. A jól ismert gyemekdal, gondoljuk sokatok által ismert, a családok többségében, játékos formában tanítják a „töpörtyúknek”. Az étel, egyszerűen, gyorsan elkészíthető, köretként, vagy önmagában.  Mi a szomszédok nagy szerencséjére nem énekeltük, hanem elkészítettük a dödöllét, nem is akárhogyan, zalai módon.

A dödölle lehet zalai, vasi, göcseji. Mátraalján és a palócoknál gánicának nevezik, Szabolcs-Szatmár megyében cinke a neve, Somogyban pipiceként ismerik. Kárpátalján  zsámiska, de ismerjük szuszogó, pempő néven is.

dödölle

Az étel lelke a burgonya, ha eltaláljuk, vagy időt szánunk rá, hogy kiválasztjuk a megfelelőt, már nagyot nem hibázhatunk, sőt nyert ügyünk van. Persze tudjuk, ha valaki a boltba szerzi be, nagyon kevés helyen leli meg az áru címkéjén a pontos nevét. Az „ördög nem alszik alapon”, hátha szerencsénk van, ha igen százszorszép, kiskanizsai „sáska”, vagy a white lady után kutakodjunk. Persze, csak ha nem valami neves főzőversenyen indulunk el, ahol a zsűritagok között nem találunk egy vérbeli háziasszonyt, aki álmából felkelve sem tudnánk becsapni.

Hozzávalók

  • 1 kg burgonya
  • liszt
  • egy nagy fej vöröshagyma
  • zsír, vagy étolaj
  • tejföl
  • hagymaszár

Elkészítése

A burgonyát a biztonság kedvéért, alaposan megmostuk, megpucoltuk, és apró darabokra vágtuk, így sokkal hamarabb megfőtt, mintha nagyobb szeletekre vágva tettük volna, vagy ne adj isten egészben. Feltettük főzni, annyi vízbe, hogy éppen ellepje.

Miközben a burgonya fő, megpucoltuk a nagy fej vöröshagymát, apróra összevágtuk, egy másik serpenyőbe -legjobb szerintünk- a füstölt szalonna- zsíron megpirítottuk, majd egy tálba félretettük.

Ezután kövezett a „bodybuilder” része a műveletnek. A megfőtt krumplit a főzővízében krumplinyomóval összetörtük, miközben nem vettük le a tűzről, és annyi lisztet adagoltunk hozzá, amíg egy csirizes tésztát nem kaptunk. Addig kavartuk, amíg a masszánk el nem vált az edény falától.

Enyhén beolajozott evőkanállal a serpenyőbe kisütöttük, tetejére pirított hagymát tettük és tejföllel tunkoltuk. Tetejét hagymaszárral díszítettük.

dödölle

Sem Éliás, sem Tóbiás nem volt velünk, de mi a dödöllét megettük.

K&P

 

 

0 Tovább

Bővül a család, kutyánk lesz. Hol lakjon? Mivel etessem?

A kutya kölyök vásárlásakor sok mindennel kell tisztában lennünk. Legfontosabb tudatosítani magunkban, több évig hűséges társunk lesz, akit szeretettel, felelősséggel, odaadással érdemes nevelnünk. Persze, ezek kijelentő mondatok, de hogyan érdemes elindulni?

kuzyatartás kölyökkutya

Hol lesz a helye?

A kiskutya az anyjától történő elválasztását traumaként érzékelheti. Legideálisabb esetben nyolc hetes korában, már új, végleges helyére kerül. Minél idősebben hozzuk el, annál nehezebben fogadja el az új környezetét, de ha hamarabb, lehet még az anyatejről sem választották le. A legfontosabb teendőnk az ideális körülmények megteremtése. Nem érdemes az utolsó pillanatban megteremteni a helyét, mikor hazavisszük, készítsük elő a véglegest.  Egy olyan helyet, ami kizárólag az ő felségterülete. Ahová, bármikor kedvére elvonulhat a biztonságot jelentő birodalmába. Udvaron tartása esetén, legyen fedett, szigetelt kutyaháza, a méreténél vegyük figyelembe, mekkora lesz felnőtt korában. Sokan a kutya érdekében, bélelik rongyokkal, szivaccsal, ami tragédiához is vezethet, hiszen a kutya rág, főleg fogváltáskor, és a textilt nem tudja megemészteni.

Soha nem felejtjük el a képen látható Mirának a házát szivacsokkal béleltük ki, amit előszeretettel pillanatok alatt éjszaka apró darabokra rágott, pedig nem kértük meg, hogy párnát készítsen.


kuzyatartás kölyökkutya

Lakásban tartottnál is lehet háza, de helytakarékosság miatt bőven megfelel egy kosár is, ami olyan méretű, hogy magától bele tudjon ugorni, ne kelljen nekünk bakot tartani.

Miből egyen, és mit?

Legalább kettő edénye legyen, az egyikbe az étel, a másikba a víz kerüljön. Legjobb, ha szaküzletbe szerezzük be, ami könnyen tisztítható, megfelelő méretű. A vizet naponta kétszer legalább cseréljük, és az etető edényt a fertőzések kivédése érdekében az étkezéseket követően mossuk el.

Elérkeztünk az egyik legfontosabb kérdéshez az etetéshez, amire egész élete során kiemelt figyelmet kell fordítani, az első két évben leginkább, amíg a szervezete teljesen ki nem fejlődődik. Mikor elhozzuk, alaposan kérdezzük ki a volt gazdát, milyen táplálékkal etették. Jelentősen az első időben ne változtassunk az étrendjén. Nekünk kell eldönteni és a pénztárcánknak, hogy mit adjunk az új családtagunknak. Szakirodalmak tömkelege foglalkozik a kérdéskörrel, van, aki a nyers, a táp, a konzerv mellett teszi le a lantot, de abban nincs vita a kutya nem eheti azt, mint az ember. Teljesen más az emésztőrendszere, ezért érdemes a témában alaposan elmélyülni. Akinek erre nincs ideje, szakboltokban kapható táppal, konzervvel is etetheti, mi a nyers mellett döntöttünk, ennek is érdemes utánanézni. Kölyöknél naponta minimum kettő-három alkalommal, kis adagokban kapja, hogy könnyebben meg tudja emészteni. Előfordul hányás a habzsolás, vagy a drasztikus változtatás miatt. Ha többször előfordul, annak számos oka van, ilyenkor ne játszzuk el az állatorvos szerepét, forduljunk szakemberhez.

Honnan tudom, hogy egészséges? Milyen oltásokat kell kapnia?

Elérkeztünk a másik legfontosabb kérdéshez. Még mielőtt a kölyök hozzánk kerül, válasszunk orvost. Érdeklődjünk, kutyát szerető ismerősöktől, kinek, milyen tapasztalata van, lehet e rá számítani, vész esetén, akár telefonon kérdésekkel bombázni. Ha kutyát lát nem kér rendőri segítséget, bizalmába fogadja e az állatokat? Segítőkész? Miután a kutya nálunk van, vigyük el hozzá, vizsgálja meg. Egyrészt, már akkor kialakíthatunk egy bizalmi kapcsolatot, másrészt elmondja, milyen oltások szükségesek, így előre tudunk anyagilag is tervezni.

Megvettünk a kutya tartáshoz a szükséges dolgokat, a dokit felkerestük megnyugtatott, egészséges az új jövevény. Kitaláltuk a nevét, büszkék vagyunk rá, hiszen a barátaink, ismerőseink elolvadnak az irigységtől.

K&P

0 Tovább

Rántott uborka, kapros tejfölös mártással

Javában tart az uborkaszezon, mármint nem a politikában, nem a sportban, ezeken a területeken mindig történik valami. A lédús, egészséges zöldségből több tucat fajta van: csemege, erdélyi paraszt uborka, banánuborka. Főleg salátát készítenek belőle, a kovászost szerintünk szinte mindenki kipróbálta. Mint mindenből az uborkából is rengeteg mindent ki lehet hozni. A mai napon kirántottuk. Igen jól olvassátok, nem a cukkinit, a tököt, hanem az uborkát. Nem tudtunk betelni vele. Reméljük ti sem, a receptet tálaljuk.

A jótékony hatásairól írt cikkekből Dunát lehet rekeszteni. Víztartalma-fajtától függően-90% körüli. Lúgosít, segít helyreállítani a szervezet sav bázis egyensúlyát. Kalóriatartalma minimális, ezért a fogyókúrára magukat rászánók, egész nap dézsmálhatják. Igazi vitaminbomba. Cink, foszfor, kálium, magnéziumtartalma is magas.

Hozzávalók

  • közepes méretű uborkák
  • tojás
  • liszt
  • zsemlemorzsa

A mártáshoz

  • tejföl, kapor, piros paprika

A körethez

  • rizs

Elkészítése

Enyhén szólva túlzás lenne állítani, hogy az uborka, ízét, aromáját semmihez sem lehetne hasonlítani, ezért a kulcs a fűszerezésében rejlik. A héjában is rengeteg fontos alkotóelem van, de a rántás miatt, hogy a liszt hozzá tapadjon meg kell hámozni. Az elkészítés előtti napon, ezt megtettük, a végeit levágtuk. Négy ugyanolyan méretre hosszába elvágtuk. Beletettük annyi vízbe, hogy ellepje, és 10 %-os ecetet tettünk bele. Egy éjszakára a hűtőbe raktuk, így az ízét magába szívja. Ezzel is bátran lehet kísérletezni különféle fűszerekkel, zöldségekkel pld reszelt gyömbérrel, zellerrel, fokhagymával.

Másnap az uborkákat szűrön lecsepegtettük, nem törölgettük át, hiszen akkor nem lehet alaposan bepanírozni. Ne féljetek attól, hogy sütés közben levet ereszt, hiszen, majdnem olyan kemény a húsa, mint a cukkininak, vagy a töknek.

A serpenyőbe az olajat felforrósítottuk, közben az uborkát bepaníroztuk.

Alaposan átforgattuk a lisztbe, a végeit is, annyira, hogy a zöld színe egyáltalán ne látszódjon, mert csak akkor ragad rajta meg a tojássárgája.

A tojássárgájába és zsemlemorzsába bepaníroztuk.

Forró tepsibe tettük, forgattuk, amíg zsemleszínű nem lett, majd kis lángon kirántottuk.

A köretnek a rizst választottuk, a mártogatósnak kapros tejfölt, piros paprikával díszítve.

Fogyasztás után nem értettük, miért nem jutott évekkel hamarabb az eszünkbe. Figyeljétek a blogot, hamarosan egy kovászos, és tejfölös uborkasaláta receptet rakunk fel, addig próbáljátok ki a rántottat. Megéri.

K&P

 

0 Tovább

Sütés nélküli banános süti, mazsolás rumaromás pudinggal

A mediterrán gyümölcsök közül a banán egyike a legismertebbnek. Hazánkban fák nőnek, csak banán nincs rajtuk. Boltokban egész évben elérhető. Általában nyersen fogyasztjuk, pedig sokféleképpen felhasználhatjuk. Mi süteményre gondoltunk sütés nélküli. Megszületett a rumos, banános.


Anyukámtól származik az ötlet Kriszta a mai napra kissé áthangszerelte a receptet. Ő édesszájú én inkább a sósat szeretem, de akik annyira nincsenek oda a süteményért, ha megkóstolják, következő alkalommal a fejüket nem fordítják el. A babapiskóta, a mazsola, a puding egyaránt főszereplői lettek az étel színpadán. Sütni se kellett, és időtakarékos is a következő recept.

Hozzávalók

  • másfél csomag babapiskóta (egy csomag 20 dkg)
  • 2 csomag vaníliás puding por
  • 1 liter tej
  • 1 rumaroma, vagy 1 dl rum
  • 4 db banán
  • 12.5 dkg mazsola

Elkészítése

Az aszalt szőlőt, közismert nevén mazsolát rumos vízbe beázatjuk, éppen annyira, hogy a szemeket a víz ellepje, addig megduzzadnak, amíg a többi előkészületekkel nem végzünk.

A hőálló jénaiba teszünk egy sor babapiskótát.

A megpucolt lehetőleg nem barnult banánt, egyenlő nagyságú szeletekre vágjuk, rátesszük a piskótára, majd az a beáztatott rumos mazsolával megszórjuk.

Elkészítjük a sütemény lelkét, a pudingot, amihez 1 liter tejet használunk fel, nem megyek bele a részletekbe, termékenként változó, ezért a csomagoláson feltüntetettek szerint járunk el. Egyenletesen rálocsoljuk az első réteg mazsolás banánra, majd rétegesen rátesszük a piskótát, banánt, mazsolát, pudingot.

Megvárjuk, még kihűl, hűtőbe tesszük dermedésig.  Kockákra vágjuk,

Fogyasztás közben arra gondolunk, mi legyen hamarabb banánunk vagy majmunk.

K&P

 

 

0 Tovább

A gyerek kutyát szeretne. Mi nem. Vagy mégis?

Pár nappal ezelőtt egy baráti házaspár hívott fel bennünket, mert hamarosan kutyát szeretnének. A nagyobbik gyereknek megígérték, a kicsinek még nincs beleszólása, nem rég jött a világra. Ebből született az ötlet, hátha az írás másnak is segíthet.

kutyatartás gyerek állat

„Kutyát akar a gyerek, miatta én is, hiszen annak idején nekünk is volt”. Ki teszem a kertbe, majd ellesz”.  Jaj csak a gyerekbe ne tegyen kárt”. Reggelig folytathatnánk a sort, ami a legtöbb leendő gazdákban kérdésként felmerül. A kutya választása, nevelése óriási, évekig tartó felelősség a gazda számára. Nem játékszer, és nem is valami felhúzós játék, amit akkor kapcsolunk be, amikor kedvünk tartja. Sokat kell vele foglalkozni, mindenki számára a legjobb, ha családtagként neveljük, és ha részt vesz a minden napjainkban. Ez nem azt jelenti, hogy ő a központ, ki kell alakítani a szokásrendszerét, és következetesen szükséges nevelni. Minden percben. Meghálálja. Biztonságot, szeretetet ad. A gyereket kooperációra neveli felelősségtudatra. Hogyan kezdjünk neki?

Milyet válasszunk?

A legfontosabb kérdések egyike. Rengeteg fajta van, különböző tulajdonságokkal. Sokan azt hiszik a kisebb méretűvel „bokafogóval” kevesebb az elfoglaltság. Merészség lenne kijelenteni. Mielőtt választunk érdemes feltenni a kérdést.

  • Mennyi a mozgásigénye?
  • Szereti e a gyerekeket?
  • Folyamatosan kilométereket kell vele barangolni?
  • Biztonsági őr legyen, aki védi a házat, de a látogatóknál daruval kell védett helyre vonszolni?
  •  Nem baj, ha idegent lát nem lesz boncmester, de a gyerekeket szereti, barátságos, még ha akkora is, mint én voltam 10 évesen?

Honnan?

Ez az egyik leglényegesebb. Gondolom senki sem tart rosszindulatúnak, ha megemlítem, mennyi beltenyészet van az országban, akik a gyors meggazdagodás miatt „tenyésztenek” ebeket. Genetikai roncsok, akikről csak a fejlődésük során derül ki. Akkor már megszerettük, lelkiismeret furdalásunk lesz, miért nem voltunk körültekintőek a vásárláskor. Pár év alatt elpusztul, és hetenként rohanunk a dokihoz. Körül kell nézni a neten, érdeklődni ismerőstől, olyantól, aki ért hozzá, és bevallja, ha hibát követett el az eb nevelésekor, nem pedig az egóját védve ijesztget a fajtával. Meg kell kérni családtagokat, barátokat hívják fel a tenyésztőt, mindenkinek ugyanazt válaszolja e a feltett kérdésekre. Lehet jobban a pénztárcánkba kell nyúlni, de egészséges idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyánál, minden szinten megtérül. A legjobb, ha a kennelbe látjuk a szülőket, ha nem, ha csak a szukát, a kant nem, mert nem a tenyésztőé, mindenképpen kérjük el a törzskönyvét, származási lapját, és nézzünk utána valósak e az adatok. Ha nem engednek be a kenelbe, csak a kutyákat hozzák ki, valami bűzlik, Dániába alapon köszönjünk el.

Két teljesen különböző kimenetelű sztori, ami velünk történt meg. Legelső közös kutyánk, amit ketten választottunk, egy Boxer volt.

kutyatartás gyerek állat

Beleszerettünk a hatalmas szemeibe, színébe, tulajdonságaiba. Minél hamarabb akartuk. Elő a telefon, egy nagyon szimpatikus hang a vonal végén. „Törzskönyvezett, kennelbe tartott, mind a két szülő az övéké. Imádják a kutyákat. Egészségesek, mint a makk. Mi választhatunk”. Időpont megbeszélve. Odaérünk percre pontosan. Dudálunk, nem mi, a kocsi. Kapu kinyit, és megjelenik egy, hát, hogy is mondjam diplomatikusan, fésűt gyerekkorában látott, fogait a szekrényben felejtett hölgy. Mindegy, a külcsín nem számít alapon, ezzel nem foglalkoztunk. Kihozta rafkósan a két kutyát, az egyiknek a szemeitől elolvadtunk, fizettünk, elvittük. Be sem mentünk, nem láttuk a tartási körülményeket. Hazavittük a gombócot, aki édesen nyalta az akkor sem kicsi fülcimpámat, pedig nem bimbós, ami másnap begyulladt, akkora lett, mint a csüngő hasúnak…a.  Akkor sem volt semmi gyanús, csak, mikor a kertben vérfoltokat találtunk. Nem tőlünk származott……..Beparáztunk, azonnal doki. Semmi jóval nem kecsegtetett. Kiderült nem választották le az anyjától. Vérhas. Az orvossal mázlink volt értett hozzá, szerette, több hét alatt meggyógyította. Mi sem sokat aludtunk pár hétig. A gyógyítása? Kis túlzással, annyi pénzért egy kutya családot is kaptunk volna kennelestől. Lola megmaradt, kigyógyult a betegségéből.

A másik eset példaértékű. Lola mellé szerettünk volna egy tesót, hogy ne unatkozzon, meg hogy minket se készítsen ki teljesen.

kutyatartás gyerek állat

Tanulva a hibánkból itt már körültekintőbbek voltunk. Egymáshoz illő fajtát akartunk, aminek szakirodalmakból utánanéztünk, hozzáértőket kérdeztünk. Megszületett a döntés: törpeschnauzer. Megfogadtuk, csak átlátható helyről, folyamatosan frissített interneten elérhető oldalakat nézünk meg. Hát nem volt egyszerű. Már majdnem feladtuk, amikor találtunk egyet. Képeken látható kanok, szukák, törzskönyvi számmal, oltással, féregtelenítéssel, chippel. Telefon. Ami, akkor visszagondolva furcsa volt. A gazda kérdezett. Arra volt kíváncsi, hová kerül a kölyök, milyen körülmények között neveljük. Mintha  telefonos rendőrségi kihallgatáson lettem volna. Azután elmondta, a tartási körülményeket. Nem ömlengett, nem játszmázott. Döntöttünk, nem bántuk meg. Összesen 6 órányi autózás után egy kertes ház előtt voltunk, ahol, házaspár a kapu előtt várt, beinvitáltak a házba, kávézás közben, minden a kölyökkel kapcsolatos kérdésre választ kaptunk. Majd jött a csoda. Külön melléképületbe, mindegyik kutyának patika tisztaságú helye volt, és közös udvaruk udvar, ahol a kedvükre mozoghattak.

Mindenképpen szukát akartunk, elkerülve a Boxer- snaci légyottot, két lány volt. Az egyik kiválasztott bennünket, odajött, „vigyorgott”. Utána a tenyésztők megmutatták a szülők és a kölyök a papírjait. Rozit megfogtuk, a tenyésztő ránéz a kutyára: „úristen kicsit kajla a füle, kiállításnál probléma lehet, ha gondoljuk, akkor vagy másikat választunk, vagy visszaadják a pénzt”. Na ilyen tenyésztőt kívánunk mindenkinek. Rozi, majdnem 12 évesen makkegészséges, állatorvost a kötelező oltásoktól eltekintve, még tv-ben sem látott. Lola már nincs köztünk, erről egy későbbi írásban.

kutyatartás gyerek állat

Érdemes megfogadni a tanácsokat. Nem sokára több kutyatartással kapcsolatos írásunkat osztjuk meg.

K&P

0 Tovább

Pirított csirkemáj, fűszeres, fehérborban párolt burgonyával

A belsőségek közül talán a csirkemájból készült ételek a leggyorsabban elkészíthetőek. Az előkészületekkel együtt pár perc alatt kész. Egészséges, könnyen emészthető étek. Aki egyben jól is szeretne lakni, készítsen szaftos, fűszeres tepsis burgonyát.

Kíváncsiak lennénk hányan és hányszor keresik a húspultoknál a belsőségeket, zúzát, vesét, májat. Utánanéztek e, milyen a beltartalmuk, egészségre gyakorolt hatásuk? Tudtátok,  hogy a csirkemáj A,B C,E vitaminban is bővelkedik. Vasat, cinket, folsavat, kalciumot, káliumot is találunk benne. Mi megtudtuk, az élettani hatása és az íze miatt el is készítettük.

Tyúkok, csirkék és egyéb szárnyasok továbbra sem kotkodálnak a „birtokunkon”, ezért megvettük, na nem a szárnyast, hanem egyik belsőségét a májat. A legjobb a háztáji, de olyan gyorsan pattant ki a fejünkből az ötlet, hogy májat szeretnénk, nem volt időnk „nyomozni” a kertben tartott egészségesen etetett állatok iránt. Ha ló nincs a szamár is jó alapon a húsboltba térve választottuk ki a frissnek tűnő, szinte teljesen zsiradékmentes májat. Ráadásul akciósan hirdették a portékát. Azonnal vettünk fél kilót, ami négy személynek, egy laktató köret mellett bőven elegendő. Hazaérve gyorsan nekiláttunk., először a köretnek, mert a sütés miatt kicsit időigényesebb.

Hozzávalók

  • 50 dkg burgonya
  • 5 kis fej újhagyma szárával együtt
  • fűszerek: 1 tk „Erős Pista”, 1 tk őrölt piros paprika, 1 tk őrölt kömény, 2 dl fehérbor (helyette 1 ek borecet)

A tepsis burgonyával kezdtünk, mert, amíg a sül, a májat elő tudjuk készíteni, így rengeteg időt nyerünk. Krumpli hámozóval pár perc alatt meghámoztuk, szűrőn átmostuk, keresztbe elszeleteltük, majd hosszába vékony darabokra vágtuk. Beletettük a tepsibe.

Közben az újhagymát nem túl apróra összevágtuk, a szárát rátépkedtük. Nem érdemes kidobni, élénk az íze és a szaft sokkal sűrűbb lesz, ha felhasználjuk.

Külön kis edénybe a köményt, őrölt pirospaprikát, borsot, sót, erős paprikát alaposan összekevertük, felöntöttük fehérborral, és tepsibe tettük, majd felöntöttük annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Fóliával letakartuk, és repült az előmelegített sütőbe, légkeveréses üzemmódba 200 fokon fél órára beállítva. Egyszer-kétszer érdemes megsasolni, és a levével nyakon önteni.

Hozzávalók

  • 50 dkg csirkemáj
  • 1 ek étolaj
  • 1 fej vöröshagyma
  • fűszerek: 1tk oregano, 1 tk majoranna,  1 tk őrölt fekete bors, 1 ek őrölt piros paprika
  • díszítésnek 1 db nyers uborka

A csirkemájat a kevés zsiradéktól megtisztítottuk- muszáj, egyébként rágós lesz-, hiszen a máj nagyon hamar elkészül. Ezt követően vékony szeletekre vágtuk, és a megdinsztelt vöröshagymára tettük. Érdemes gyakran, de óvatosan keverni, hogy a máj ne törjön össze. Mikor a külseje kicsit megkérgesedik, de a belseje omlós, fűszereztük. Sót ne tegyünk hozzá, mert, ahogy a „régiek” mondták, mint a cipőtalp megkeményedik. Teszünk hozzá piros paprikát, majd gyorsan vizet, hogy ne égjen le. Közben a köret lassan kész. Egyben tálaljuk, és arra gondolunk, mikor készítjük el újra akár rántva, vagy rizottóba.

K&P

 

0 Tovább

gasztrokertben

blogavatar

Balaton mellett festői környezetben, hatalmas területen élünk, ahol, vegyszermentesen kertészkedünk, ételeket főzünk. A kerttel, egészséggel és a gasztroval kapcsolatos tapasztalatokat osztjuk meg hitelesen. Nyitott szemmel szemléljük a világot. Tarts velünk.

Utolsó kommentek