gasztrokertben

Pár nappal ezelőtt egy baráti házaspár hívott fel bennünket, mert hamarosan kutyát szeretnének. A nagyobbik gyereknek megígérték, a kicsinek még nincs beleszólása, nem rég jött a világra. Ebből született az ötlet, hátha az írás másnak is segíthet.

„Kutyát akar a gyerek, miatta én is, hiszen annak idején nekünk is volt”. Ki teszem a kertbe, majd ellesz”.  Jaj csak a gyerekbe ne tegyen kárt”. Reggelig folytathatnánk a sort, ami a legtöbb leendő gazdákban kérdésként felmerül. A kutya választása, nevelése óriási, évekig tartó felelősség a gazda számára. Nem játékszer, és nem is valami felhúzós játék, amit akkor kapcsolunk be, amikor kedvünk tartja. Sokat kell vele foglalkozni, mindenki számára a legjobb, ha családtagként neveljük, és ha részt vesz a minden napjainkban. Ez nem azt jelenti, hogy ő a központ, ki kell alakítani a szokásrendszerét, és következetesen szükséges nevelni. Minden percben. Meghálálja. Biztonságot, szeretetet ad. A gyereket kooperációra neveli felelősségtudatra. Hogyan kezdjünk neki?

Milyet válasszunk?

A legfontosabb kérdések egyike. Rengeteg fajta van, különböző tulajdonságokkal. Sokan azt hiszik a kisebb méretűvel „bokafogóval” kevesebb az elfoglaltság. Merészség lenne kijelenteni. Mielőtt választunk érdemes feltenni a kérdést.

• Mennyi a mozgásigénye?
• Szereti e a gyerekeket?
• Folyamatosan kilométereket kell vele barangolni?
• Biztonsági őr legyen, aki védi a házat, de a látogatóknál daruval kell védett helyre vonszolni?
•  Nem baj, ha idegent lát nem lesz boncmester, de a gyerekeket szereti, barátságos, még ha akkora is, mint én voltam 10 évesen?

Honnan?

Ez az egyik leglényegesebb. Gondolom senki sem tart rosszindulatúnak, ha megemlítem, mennyi beltenyészet van az országban, akik a gyors meggazdagodás miatt „tenyésztenek” ebeket. Genetikai roncsok, akikről csak a fejlődésük során derül ki. Akkor már megszerettük, lelkiismeret furdalásunk lesz, miért nem voltunk körültekintőek a vásárláskor. Pár év alatt elpusztul, és hetenként rohanunk a dokihoz. Körül kell nézni a neten, érdeklődni ismerőstől, olyantól, aki ért hozzá, és bevallja, ha hibát követett el az eb nevelésekor, nem pedig az egóját védve ijesztget a fajtával. Meg kell kérni családtagokat, barátokat hívják fel a tenyésztőt, mindenkinek ugyanazt válaszolja e a feltett kérdésekre. Lehet jobban a pénztárcánkba kell nyúlni, de egészséges idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyánál, minden szinten megtérül. A legjobb, ha a kennelbe látjuk a szülőket, ha nem, ha csak a szukát, a kant nem, mert nem a tenyésztőé, mindenképpen kérjük el a törzskönyvét, származási lapját, és nézzünk utána valósak e az adatok. Ha nem engednek be a kenelbe, csak a kutyákat hozzák ki, valami bűzlik, Dániába alapon köszönjünk el.

Két teljesen különböző kimenetelű sztori, ami velünk történt meg. Legelső közös kutyánk, amit ketten választottunk, egy Boxer volt.

Beleszerettünk a hatalmas szemeibe, színébe, tulajdonságaiba. Minél hamarabb akartuk. Elő a telefon, egy nagyon szimpatikus hang a vonal végén. „Törzskönyvezett, kennelbe tartott, mind a két szülő az övéké. Imádják a kutyákat. Egészségesek, mint a makk. Mi választhatunk”. Időpont megbeszélve. Odaérünk percre pontosan. Dudálunk, nem mi, a kocsi. Kapu kinyit, és megjelenik egy, hát, hogy is mondjam diplomatikusan, fésűt gyerekkorában látott, fogait a szekrényben felejtett hölgy. Mindegy, a külcsín nem számít alapon, ezzel nem foglalkoztunk. Kihozta rafkósan a két kutyát, az egyiknek a szemeitől elolvadtunk, fizettünk, elvittük. Be sem mentünk, nem láttuk a tartási körülményeket. Hazavittük a gombócot, aki édesen nyalta az akkor sem kicsi fülcimpámat, pedig nem bimbós, ami másnap begyulladt, akkora lett, mint a csüngő hasúnak…a.  Akkor sem volt semmi gyanús, csak, mikor a kertben vérfoltokat találtunk. Nem tőlünk származott……..Beparáztunk, azonnal doki. Semmi jóval nem kecsegtetett. Kiderült nem választották le az anyjától. Vérhas. Az orvossal mázlink volt értett hozzá, szerette, több hét alatt meggyógyította. Mi sem sokat aludtunk pár hétig. A gyógyítása? Kis túlzással, annyi pénzért egy kutya családot is kaptunk volna kennelestől. Lola megmaradt, kigyógyult a betegségéből.

A másik eset példaértékű. Lola mellé szerettünk volna egy tesót, hogy ne unatkozzon, meg hogy minket se készítsen ki teljesen.

Tanulva a hibánkból itt már körültekintőbbek voltunk. Egymáshoz illő fajtát akartunk, aminek szakirodalmakból utánanéztünk, hozzáértőket kérdeztünk. Megszületett a döntés: törpeschnauzer. Megfogadtuk, csak átlátható helyről, folyamatosan frissített interneten elérhető oldalakat nézünk meg. Hát nem volt egyszerű. Már majdnem feladtuk, amikor találtunk egyet. Képeken látható kanok, szukák, törzskönyvi számmal, oltással, féregtelenítéssel, chippel. Telefon. Ami, akkor visszagondolva furcsa volt. A gazda kérdezett. Arra volt kíváncsi, hová kerül a kölyök, milyen körülmények között neveljük. Mintha  telefonos rendőrségi kihallgatáson lettem volna. Azután elmondta, a tartási körülményeket. Nem ömlengett, nem játszmázott. Döntöttünk, nem bántuk meg. Összesen 6 órányi autózás után egy kertes ház előtt voltunk, ahol, házaspár a kapu előtt várt, beinvitáltak a házba, kávézás közben, minden a kölyökkel kapcsolatos kérdésre választ kaptunk. Majd jött a csoda. Külön melléképületbe, mindegyik kutyának patika tisztaságú helye volt, és közös udvaruk udvar, ahol a kedvükre mozoghattak.

Mindenképpen szukát akartunk, elkerülve a Boxer- snaci légyottot, két lány volt. Az egyik kiválasztott bennünket, odajött, „vigyorgott”. Utána a tenyésztők megmutatták a szülők és a kölyök a papírjait. Rozit megfogtuk, a tenyésztő ránéz a kutyára: „úristen kicsit kajla a füle, kiállításnál probléma lehet, ha gondoljuk, akkor vagy másikat választunk, vagy visszaadják a pénzt”. Na ilyen tenyésztőt kívánunk mindenkinek. Rozi, majdnem 12 évesen makkegészséges, állatorvost a kötelező oltásoktól eltekintve, még tv-ben sem látott. Lola már nincs köztünk, erről egy későbbi írásban.

Érdemes megfogadni a tanácsokat. Nem sokára több kutyatartással kapcsolatos írásunkat osztjuk meg.

K&P