gasztrokertben

Diát régebb óta vonzotta a falusi életforma, mint a férjét, mindketten városból tették meg ezt az utat. A feleség Tatabányáról- ahonnan sok utat megjárt, sokféle körülményt megtapasztalt-, a férj egyenesen Zalaegerszegről. Megismerkedésük óta hajtogatta, vázolta a Péternek az elképzeléseit a ma már extrémnek nevezhető életkörülmények vonzották leginkább, megszabadulni a monoton robotikás élettől, környezettudatosan, pénztől függetlenül, önellátóként. Be kellett látniuk, hogy ez nem olyan könnyű, sőt egyelőre kivitelezhetetlen. Jelenleg falun élnek, boldogan.

- Mesélj róla, hogyan jutottatok el, jelenlegi lakhelyetekre

-  Első összeköltözésünk után, ami Budapesten volt, Pétert gyorsan vissza invitáltam magammal szeretett környékemre, ahol már 6 éve éltem, Pécs és Orfű környékére. Először egy ismerősnél laktunk, időközben vettünk 2 nagy telket a közelbe, ahova mindenféle dombházat, öko házat, stb.-t akartunk építeni. Utána albérletben éltünk és mindketten dolgoztunk, még se volt elegendő pénzünk, amiből félre tudtunk volna tenni az építkezés megkezdéséhez, így a férjem édesapjának noszogatására, elköltöztünk hozzájuk, Zalaegerszegre. Ekkor alkalmanként kimentem külföldre dolgozni és vettünk egy hegyi kis ingatlant, Lendvadedesen. Kegyetlen sokat dolgoztunk rajta 1 év alatt, iszonyatosan elhanyagolt volt. Oda szerettünk volna berendezkedni, de se vezetékes víz, se térerő nem volt és eléggé messze van Péter munkahelyétől. Így megtartottuk csak hétvégi búvóhelynek, ahol kifejezetten élveztük azt az alkalmi nomád világot. Ott volt életem első veteményeskertje is, gyertyával világítottunk, dézsába mosakodtunk. Majd, közvetlenül az esküvőnk előtt, 2 és fél éve sikerült megvennünk a kis házikónkat. Valamennyire Péter édesapja befolyásolta a döntést ez mellett, neki fontos volt, hogy komfortban éljünk. „Természetesen” hitelt kellett felvennünk, hogy ez megvalósulhasson.

"Vaspörben, ismerősök noszogatására találtuk meg jelenlegi otthonunkat. Jelenleg kb. 2100 m2 áll rendelkezésünkre, ami saját tulajdon. Ezen kívül a szomszéd lakatlan telket gondozzuk, alkalmanként takarítjuk megegyezés alapján és természetesen jövőre már a miénk is lehet. Így már több mint fél hektárunk lesz, ami kettőnknek egyelőre bőven elegendő és amúgy is már kihívás."

- Miyen akadályokkal kellett megküzdenetek?

- Amikor megvettük a házat, részben felújított volt. Víz, villanyvezeték csere, járólapozás, csempézés, kezdetleges konyhapult, stb. De hamar kiderült, hogy mik a buktatók.  Például az új vízvezeték rendszer szét volt fagyva, így kezdhettük előröl a fürdőszobát. Be kellett köttetnünk újra a vizet, a villanyt, csatornát kellett kiépíteni, stb. Első őszünkre már be tudtunk költözni 2016-ban. Rengeteg kihívás adódott már a kezdetekben. Elvadult, fás terület volt a telek fele, nem volt körbe kertelve, így a benti munkálatokat a meglévő komfort után kintre tettük. Részlegesen, az első udvart a kutyáink miatt körbe kerítettük, közben a hátsó udvaron, ahova az állatokat szántuk, elkezdtük kivágni az elvadult szilvafákat. Időközben összetákoltunk egy fedett „sufni” félét, amolyan „Tubolyos” módra, hogy legyen hova bepakolni a tűzifát. Pétert gyorsan leszerződtették a falu focicsapatába, ami új ismeretségeket adott nekünk

"Nagyon gyorsan kiderült, hogy ez a falu nagyon segítőkész, majdnem hogy összetartó. Így még a tél előtt jöttek segíteni, kiásni a csatorna vezetéknek az árkot."

Szerszám hiányban is szenvedtünk, most sincs még meg minden, mert ugye hiába, mint mindenhol, itt is adódnak váratlan kiadások. Az első telünk hideg volt, nem mértük fel kellően a fa mennyiségét, amire szükségünk lett volna, szóval teljesen amatőrök voltunk ebben a falusi vízióban. Nehezen, de jött a tavasz, viszont ólak, istállók hiányában csak terv volt, hogy ilyen-olyan állatokat fogunk tartani. Mégis a húgom adott 6 napos csibét, amolyan csipogós fenevadakat, mondván, kezdjünk neki! Kint még nem is volt meleg sem, minden hiányában az új házikónkba, egy ládába kerültek. Persze ezt gyorsan meg is bántuk- ó, mi városiak- büdik és hangosak voltak. Gyorsan összetákoltunk nekik egy ólat, körbe ketreceztük és topogva vártuk, hogy ugyan tollasodjanak már. Persze menet közben akkor már megindult a folyamat, fejetlenségben, hirtelen felindulásban elkezdtünk mindenféle állatot beszerezni. Péternek volt ez nagyon megterhelő, hiszen munka mellett még ide-oda ugráltunk az állatokért, anyagokért az építkezéshez és persze tapasztalatlansága ellenére még a szabad pihenő idejében is tákolt-tákolt. Gyorsan, többen is lettünk, így a 6 csibéből lett 30 csibe, 3 liba, 2 néma kacsa, 2 nyúl. Aztán jött a nagy álom, az első 2 kecske érkezése, Olivér és Mamóka személyében.

- Kaptatok segítséget, vagy csak teljesen magatokra számíthattatok?

- Természetesen ide is kellett a segítség szerszám és tapasztalat hiányában, így a másod szomszédunk nagyon, mondhatni rengeteget segített. Anyagokkal, munkával, tanácsokkal, takarmánnyal, mindennel, amit el lehet képzelni. Még a veteményes kertemnek valót is felhúzta nekem traktorral, hogy ne kelljen annyit ásózni és kapálni. Hogy ezt tudjuk kompenzálni, szerencsére a férjem szakmájával tudtuk ezt viszonozni, bár még sosem dolgozott traktorokon, kombájnokon, ő autóvillamosság szerelő, de szerencsére hamar és annyira bele jött mindenféle jármű javításába, hogy ma már gyakran megkeresik a faluban, ha ezt-azt meg kellene neki bütykölnie. Minden esetre, szerintem a mai napig nem tudott annyit dolgozni a szomszédnak, hogy megháláljuk a sok segítséget. – szóval megépítették a kecske ólat, amit visszagondolva kicsire terveztünk, mert már most gondban vagyunk, hogy nem tudjuk a piciket megtartani, mert nincs hova tenni őket. A legutóbbi rekordunk, a hirtelen állatállományból lett 30 csirke, 3 liba, 4 néma kacsa, 2 nyúl, 1 disznó és 12 kecske.

Természetesen a hirtelen felindulásból és a felelőtlen tákolásokból semmi tartós nem maradt, így elkezdtük felszámolni az állomány, mondván, hogy lesz, amikor lesz rendes helyük… Jelenleg csak 6 kecske és 1 disznó van.

-Milyen „álmot” sikerült megvalósítani?

- Réges-régóta szerettem volna sajtokat készíteni. Nem csak sajtokat, mindenféle élelmiszert, amihez csak érthetek. De a sajt volt az első a listámon. Ide költözésünket követően rögtön el is kezdtem az alapoktól a próbálkozást. Megjegyzem, nagyon csúnya/béna sajtok, túró, tejföl volt minden a kezdetekkor, de élveztük, hogy milyen finomak. Gyorsan meg is ismertem a helyi „sajtost”, akivel mára már jó barátságban vagyunk és szakmailag támogatjuk egymást. Nagyon sokat segített, sokat mutatott, így hamar sikerült azért értékelhető sajtokat is készítenem.

"A nagy sikerre való tekintettel, 2 év próbálkozás után, mára már szakmailag is sajtkészítő lettem, idén csináltam meg az iskolát is. Célunk egy nagyobb létszámú regisztrált kecskeállomány, nyilván kecskesajtok miatt, egy kényelmes és jól berendezett sajtkonyha, amit a szomszéd épület és telek megvásárlásával és felújításával meg is tudunk valósítani a közeljövőben".

Gondolkodunk még más profilokon, de mindenféleképpen valamilyen más háztáji élelmiszerek előállításán. Szeretnénk a házat is újítgatni, rendezett, stabil ólakat építeni, terjeszkedni. Mindez egyszerre nem fog működni, mára már tisztában vagyunk ezzel. Későbbi terveinkben nagyon gondolkodunk amolyan kitelepülős, street-food jelleggel, sajtos/tésztás ételeket készíteni és árulni rendezvényeken, fesztiválokon. Egy vendégház, vagy egy nomád táboros hely is az álmokban szerepel, na meg a lovarda, de ezek már tényleg csak álmok maradnak. Persze, ha a lottón nyernénk, minden gond elszállna, valószínű, hogy akkor egy erdőben élnénk, egy rönkházban, egy nagy tó és rengeteg állat társaságában.

- Foglalkozásotok, ebből éltek-e vagy kiegészítő tevékenység?

- Péter autóvillamosság szerelő, már legalább 10 éve van a cégnél, ha nem több. Igaz, volt 2 év, amit máshol töltött, de végül visszavették, ahogy haza költözött. Én nem a háztartást vezetem. Nagyon nagy harcot vívok ez miatt sok ember nézeteivel, de már elfáradtam. Nem tudok olyan helyen dolgozni, ahol alkalmazott vagyok és nem munkatárs. Természetesen alkalmi munkákat elvállalok. Előtte vendéglátásban dolgoztam, többnyire konyhán. Többet voltam külföldön, mint itthon. Valahogy ott többször voltam egy fontos munkatárs, mint egy pótolható alkalmazott. De a szívem haza húz, minden egyes alkalommal. Jelenleg melléktevékenység a sajtkészítés. Sajnos ennek a hivatalosítása se egy egyszerű menet, nagyon szigorúak a követelmények. Beruházás és engedélyek sokasága nélkül ezt nem lehet úgy csinálni, hogy csinálok pár darab sajtot és kiállok a piacra árulni.

- Mióta foglalkozol sajtkészítéssel?

-Vaspörre költözésünkkor kezdtem el magam kipróbálni a sajtkészítést. Kisebb- nagyobb sikerrel. Még a mai napig is van mit tanulni, újat tapasztalni és persze rendszeresen hibázok is 1-1 sajtnál. Ez az egész sajtos dolog nekem régebbről jött. Azóta volt bennem ez a vágy, amióta megkóstoltam életem első házi sajtját. Sümegen kezdtünk el dolgozni egy előző kapcsolatommal, a volt főnökasszonyunk pályázatot nyert és egy 40 hektárnyi területet, a kb. 120 m2-s elhagyatott istállóval kellett rendbe raknunk, ahova később jöttek volna a hölgy parlagi kecskéi. Nagyon nagy mesék voltak ott, hogy majd megtanulok sajtokat készíteni, kecskét gondozni, stb. Tisztességgel csináltuk is a munkánkat, ketten fogtunk bele és elég jól haladtunk. Néha elvitt minket hozzá, hogy ismerkedjünk a kecskéivel, a kecskékkel. Mókás állatoknak tartottam őket, nagyon vártam, hogy elkezdjük, nagyon lelkes voltam. Napi szinten kaptunk friss tehéntejet. Akkor még nem jutott eszembe, hogy sajtot csinálnék belőle, gondoltam, majd megtanítanak.

"Aztán egyszer kaptunk házi sajtot. Az az íz, illat, az élmény, amit akkor átéltem, egy kb. kilós sajttal, az felbecsülhetetlen volt".

Még lelkesebb lettem, türelmetlenebb, aztán jött a” puszi”. Valami szöveget kitaláltak, hogy nem fog menni, keressünk új helyet, mert ez a tanya nem fog megvalósulni. El is kerültünk hamar, de az ottani ismerősök közölték, hogy távozásunk után x-y vendégmunkások átvették a helyünket és mára már szépen működik a hely.  Megmondom őszintén, nem bánom, hogy így alakult, különben nem lennénk itt, nem ez lenne a cél!

- Honnan szerzitek be a tejet?

- Elsősorban saját állatoktól, a kecskéinktől. Igaz, nincsenek sokan, de nagyon jó a tejhozataluk. Időközben, ha ismerősök is szeretnének belőle enni, akkor megvannak a források, ahonnan jó minőségű kecsketejet és mára már tehén tejet is tudunk venni. Nagyon foglalkoztat egy saját tehén gondolata, de még egyelőre barátkozom vele. Jobban szeretek kecsketejjel dolgozni, mint tehéntejjel. A nyáron volt, hogy heti 200 liter kecsketejet dolgoztam fel, jelenleg heti 20-40 liter tehéntejjel foglalkozok.

- Mekkora mennyiségű sajtot készítetek, és milyen fajtákat?

- Ahogy fentebb említettem, a kecsketejjel jobban szeretek dolgozni. Ennek az az egy átka, hogy normál esetben tavasztól, ősz végéig van jó minőségű tej. Ezért szoktam télen leginkább tehéntejezni. Elsősorban a gomolyákkal foglalkozom. Most bontogatom az első érlelt kecskesajtokat. Kísérleti jelleggel van kultúra nélküli és kultúrázott. Jelleget nem írok, mert a kecskesajt az legyen kecskesajt. Friss vagy érlelt.

"A legidősebb kecskesajtom 3 hónapos volt. Sajnos még annyira kevés maradt nekünk, hogy nem maradt ideje hosszan érni, mindig megettük. Tehéntejből viszont sokkal kreatívabb vagyok. A Trappista, hegyi jellegű sajtokat szeretem érleltbe, ezeket variálom vörös borosan, vagy pálinkás mézzel kenegetve. Sok mindent kipróbáltam már és van még, amit ki is szeretnék".

A nagy kedvenc tehéntejből a parenyica, amit viszont utálok csinálni, mert mindig olyan kis csúnyák szegények, hogy az nem állná meg a helyét a piacon. Készítek még túrót, ordát, krémsajtot, ordával töltött batyut, fehérpenészes lágysajtot, most szeretnék az úgy nevezett „rúzsos” sajtokkal próbálkozni. Füstölt sajtot parenyicák idején készítek, csak is „a hűvösebb” időkben. Mennyiségileg mindig annyi van, amennyi kell, hogy legyen.

- Mire kell egy sajkészítőnek odafigyelnie?

- Kezdetben, amire a tapasztalat és idén az iskola megtanított, az a HIGIÉNIA, ALÁZATOSSÁG, TÜRELEM, A SZAKMA IRÁNTI SZERETET. Biztos vagyok benne, hogy aki friss, házi tejhez (nem a „bóóti” agyonkezelt, vagy automatás ) hozzá tud férni, akkor valamilyen alapsajtot fog tudni készíteni. Minden háznál más a kedvenc, más a praktika, más az eszköz vagy a többi alapanyag. Egy egyszerű háziasszony, vagy úr friss házi tejből és ecetből tud csinálni egy úgynevezett „paneer” sajtot. Ez az, amikor a tejet felmelegítjük forrás közeli állapotba és ekkor ecettel kicsapatjuk a fehérjét, amit kendőbe szedve kicsepegtetünk.

"Rengeteg féle sajt van, az ember nem is gondolná, hogy mennyire tud egyszerű és nehéz is lenni. Nagyon sok tényezőt figyelembe kell venni ahhoz, hogy jó minőségű, az elvárt jelleghez mért sajtot csinálhassunk."

Szerencsére a kezdőknek nagyon sok segítség található az interneten, na persze nem ezekre a só, túró, tojással gyúrt akármikre gondolok, amiket sok receptes oldal ír. Van egy honlap, ami nekem kezdésnek nagyon nagy segítség volt, igaz, most már alakulnak a saját receptúrák, de figyelembe veszek minden tanultat, tanácsot, praktikát. Aki el szeretné kezdeni, kipróbálni, annak ajánlom a „panni féle” recepteket és honlapot. A sajt minden esetben az állattól indul. A tartástól, takarmányozástól, a fejéstől, a tej kezelésétől, tárolásától, feldolgozásától, a hozzáadott mikróbáktól, a készítés technikájától, az érlelés módjától, környezetétől, idejétől függ. Tudnám még fokozni, de kicsit hosszú lenne.

-  Hogyan telnek a hétköznapok?

- Azt tudni kell, hogy nem sajtozom minden nap, nyáron azért gyakoribb volt, de most heti 1-2x. A barátnőm, sajtkonyháját használom, ami másik faluban van. Általában hétköznapokon, mert a hétvége nekem szent, néhány kivétellel. Ilyenkor a férjemmel együtt kelek hajnalba, ahogy ő elmegy dolgozni, úgy elvisz engem is a sajtkonyhába, és délután, amikor jön haza, addigra végzek én is. Szóval elmegyek a műhelybe, alaposan kezet mosok, elöblítem az edényeket, oda rakom a tejet hőkezelni. Minden esetben hőkezelem a tejet! Vannak a nyerstejes hívek, az ő dolguk. Amíg melegednek a tejek, forrázom a formákat, előkészítek mindent, hogy kéznél legyen. Megtervezem, sőt általában ilyenkor találom ki, hogy milyen sajtot is fogok csinálni. Ahogy a tejek felmelegedtek, fél órát pihentetek, majd elkezdem visszahűteni őket a kellő hőmérsékletre. Elég időigényes munka, de amíg ezek az idők mennek, lefoglalom magam más dolgokkal. Pl. az érés alatt lévő sajtokat átforgatom, ellenőrzöm őket, átmosogatom, beszélek hozzájuk, vagy bosszankodok, ha valami nem sikerül és kitalálom, hogy megegyük-e mi, vagy megint a disznónk járjon jól?! . A hőkezelés, visszahűtés, oltás utáni várakozás azért legalább 2-3 órát elvesz, főleg, ha több féle sajtot csinálok egyszerre. Amíg alvadnak a tejek és már se mosogatni való, se sajt simogatás nincs, akkor szoktam új ötletekre, receptúrákra böngészni, tankönyvet olvasni és próbálni megérteni, néha ábrándozni nagyobb dolgokról. Amint lejár az oltást követő idő, nincs megállás. Onnan aprítok, utó melegítek, fűszerezek, formázok, préselek, ha kell, forgatok, sózok, mosogatok. A végén, amikor már ritkábban kell forgatni, akkor össze takarítok magam után és már el is ment a nap, érkezik a férjem és mehetünk haza. Másnap visszamegyek rövid időre, ha kell, füstölök, sózok, vagy megy az érlelőbe a sajt.

- Mire hívnád fel azok figyelmét, akik sajtot szeretnének készíteni?

- Senki kedvét nem szeretném elvenni, aki ebbe vágna bele. Az ismerősi körömben az a tapasztalat, hogy ezt vagy nagyban kell csinálni, vagy valamilyen más profilnak kell lennie mellette pluszban, amivel már haszonnal is járna ez az egész vállalkozás. Jelenleg is tapasztalom és ez a legnagyobb akadály, hogy kezdeti anyagi befektetés, rengeteg ügyintézés, hivatalosítás, megfelelő mennyiségben is, állomány, berendezés, hely és idő hiányában ezt nem lehet csinálni.

"Sokan azt gondolják, hogy a sajt szinte magától készül el, hogy csak tej és oltó kell hozzá, meg egy kendő… Sokan nehezményezik az árakat is, mert a multiknál 5000 Ft helyett akciósan megveszi a trappistáját 1300 Ft-ért. Megfelelő kommunikáció, marketing nélkül nem is fogja tudni az ember eladni a termékeit. Nekem már az is siker, hogy az ismerőseim nem hagynak nyugton, miattuk is kell ezt csinálnom. Elképesztőek a visszajelzések és őszinték".

Bizony van, amikor valami tényleg nem sikerül jól, de ezt értelmesen és normálisan közlik és továbbra is igénylik, hogy csináljam-csináljam. Megjegyzem, imádom nézni, ahogy tömik magukba a családjaink, ismerőseink a sajtjaimat és bizony melldagasztó az is, ha nyilvánosan, közösségi oldalakon dicsérnek. Ez számomra már siker és úgy gondolom, van értelme az embereket noszogatni a tudatos táplálkozás felé és ez ott kezdődik, ha kiszolgálod őket olyan élelmiszerekkel, amikről láthatóan, érezhetően tudják, hogy én vagy te csináltad és hogy miből.

- Mik a tapasztalatotok, reneszánszát éli-e a házi készítésű sajtok iránti igény?

"Én úgy gondolom, hogy ez csak most kezd elterjedni. Még nincs a csúcson. Egyre több embert kezd el foglalkoztatni, egyre többen kóstolnak, vásárolnak. Ez köszönhető, hogy egyre több sajtos pultok találhatóak meg a piacokon, egyre több sajtkészítő kezd lenni, egyre bővülőbb választékkal. Itt most vagy bele unnak, vagy tovább lépnek és fejlesztik magukat a sajtkészítők".

- Kik kapnak a sajtjaidból?

- Hobbi, ismerősi körben, szájról-szájra terjedve. Másképp nem is lehetne egyelőre.

- Hogyan látod az emberek értékelik a minőséget?

- Természetesen igen. Idén nyáron alkalmi jelleggel termelői boltban dolgoztam, ahol sajtokat is árultam, persze nem az enyémeket. Ez abban látszódik a legjobban, ha visszajárnak vásárolni. Itt is lehetne csoportosítani. Természetesen vannak olyanok, akik nem nagyon engedhetik meg maguknak a házi sajtok árait, de mégis vásárolnak. Vagy kevesebbet, vagy az „olcsóbbikat”.  A másik réteg, akik nem az élelmiszereken spórolnak, ők azok, akik 1 vagy 2 féléből, de nagyobb mennyiséget vesznek. És van a harmadik csoport, akiknek ez egy teljesen természetes dolog, megengedhetik maguknak, hogy minél többet, több félét és minél jobbat vásároljanak. A vásárló az, akitől függsz, ugyanúgy, ahogy ő tőled. Ezért a pénzért nyilván legjobb minőséget kell adni. Ezt szájíze válogatja. Van aki „meghal” egy bizonyos típusú sajtért, míg a másik szinte „undorodik” tőle.

"A választék és a minőség egyaránt fontos és akkor boldog, mosolygós vevőkkel találkozhatunk újra és újra. Ez motivál, amint én is kiállhatok a piacra".

Reméljük hamarosan sikerül a Tubolyékkal, Diával is Péterrel, személyesen is találkozni, beszélgetni, ötleteket cserélni. A lelkesedésük, céltudatosságuk, a természet iránti szeretetük példaértékű, ne is beszéljük a sajtjaikról.

Aki szeretné a kapcsolatot felvenni velük, a következő közösségi oldalon megteheti: https://www.facebook.com/kapin.diana

Köszönjük a beszélgetést, további sikereket kívánunk.

K&P

Pár nappal ezelőtt egy baráti házaspár hívott fel bennünket, mert hamarosan kutyát szeretnének. A nagyobbik gyereknek megígérték, a kicsinek még nincs beleszólása, nem rég jött a világra. Ebből született az ötlet, hátha az írás másnak is segíthet.

„Kutyát akar a gyerek, miatta én is, hiszen annak idején nekünk is volt”. Ki teszem a kertbe, majd ellesz”.  Jaj csak a gyerekbe ne tegyen kárt”. Reggelig folytathatnánk a sort, ami a legtöbb leendő gazdákban kérdésként felmerül. A kutya választása, nevelése óriási, évekig tartó felelősség a gazda számára. Nem játékszer, és nem is valami felhúzós játék, amit akkor kapcsolunk be, amikor kedvünk tartja. Sokat kell vele foglalkozni, mindenki számára a legjobb, ha családtagként neveljük, és ha részt vesz a minden napjainkban. Ez nem azt jelenti, hogy ő a központ, ki kell alakítani a szokásrendszerét, és következetesen szükséges nevelni. Minden percben. Meghálálja. Biztonságot, szeretetet ad. A gyereket kooperációra neveli felelősségtudatra. Hogyan kezdjünk neki?

Milyet válasszunk?

A legfontosabb kérdések egyike. Rengeteg fajta van, különböző tulajdonságokkal. Sokan azt hiszik a kisebb méretűvel „bokafogóval” kevesebb az elfoglaltság. Merészség lenne kijelenteni. Mielőtt választunk érdemes feltenni a kérdést.

• Mennyi a mozgásigénye?
• Szereti e a gyerekeket?
• Folyamatosan kilométereket kell vele barangolni?
• Biztonsági őr legyen, aki védi a házat, de a látogatóknál daruval kell védett helyre vonszolni?
•  Nem baj, ha idegent lát nem lesz boncmester, de a gyerekeket szereti, barátságos, még ha akkora is, mint én voltam 10 évesen?

Honnan?

Ez az egyik leglényegesebb. Gondolom senki sem tart rosszindulatúnak, ha megemlítem, mennyi beltenyészet van az országban, akik a gyors meggazdagodás miatt „tenyésztenek” ebeket. Genetikai roncsok, akikről csak a fejlődésük során derül ki. Akkor már megszerettük, lelkiismeret furdalásunk lesz, miért nem voltunk körültekintőek a vásárláskor. Pár év alatt elpusztul, és hetenként rohanunk a dokihoz. Körül kell nézni a neten, érdeklődni ismerőstől, olyantól, aki ért hozzá, és bevallja, ha hibát követett el az eb nevelésekor, nem pedig az egóját védve ijesztget a fajtával. Meg kell kérni családtagokat, barátokat hívják fel a tenyésztőt, mindenkinek ugyanazt válaszolja e a feltett kérdésekre. Lehet jobban a pénztárcánkba kell nyúlni, de egészséges idegrendszerű, kiegyensúlyozott kutyánál, minden szinten megtérül. A legjobb, ha a kennelbe látjuk a szülőket, ha nem, ha csak a szukát, a kant nem, mert nem a tenyésztőé, mindenképpen kérjük el a törzskönyvét, származási lapját, és nézzünk utána valósak e az adatok. Ha nem engednek be a kenelbe, csak a kutyákat hozzák ki, valami bűzlik, Dániába alapon köszönjünk el.

Két teljesen különböző kimenetelű sztori, ami velünk történt meg. Legelső közös kutyánk, amit ketten választottunk, egy Boxer volt.

Beleszerettünk a hatalmas szemeibe, színébe, tulajdonságaiba. Minél hamarabb akartuk. Elő a telefon, egy nagyon szimpatikus hang a vonal végén. „Törzskönyvezett, kennelbe tartott, mind a két szülő az övéké. Imádják a kutyákat. Egészségesek, mint a makk. Mi választhatunk”. Időpont megbeszélve. Odaérünk percre pontosan. Dudálunk, nem mi, a kocsi. Kapu kinyit, és megjelenik egy, hát, hogy is mondjam diplomatikusan, fésűt gyerekkorában látott, fogait a szekrényben felejtett hölgy. Mindegy, a külcsín nem számít alapon, ezzel nem foglalkoztunk. Kihozta rafkósan a két kutyát, az egyiknek a szemeitől elolvadtunk, fizettünk, elvittük. Be sem mentünk, nem láttuk a tartási körülményeket. Hazavittük a gombócot, aki édesen nyalta az akkor sem kicsi fülcimpámat, pedig nem bimbós, ami másnap begyulladt, akkora lett, mint a csüngő hasúnak…a.  Akkor sem volt semmi gyanús, csak, mikor a kertben vérfoltokat találtunk. Nem tőlünk származott……..Beparáztunk, azonnal doki. Semmi jóval nem kecsegtetett. Kiderült nem választották le az anyjától. Vérhas. Az orvossal mázlink volt értett hozzá, szerette, több hét alatt meggyógyította. Mi sem sokat aludtunk pár hétig. A gyógyítása? Kis túlzással, annyi pénzért egy kutya családot is kaptunk volna kennelestől. Lola megmaradt, kigyógyult a betegségéből.

A másik eset példaértékű. Lola mellé szerettünk volna egy tesót, hogy ne unatkozzon, meg hogy minket se készítsen ki teljesen.

Tanulva a hibánkból itt már körültekintőbbek voltunk. Egymáshoz illő fajtát akartunk, aminek szakirodalmakból utánanéztünk, hozzáértőket kérdeztünk. Megszületett a döntés: törpeschnauzer. Megfogadtuk, csak átlátható helyről, folyamatosan frissített interneten elérhető oldalakat nézünk meg. Hát nem volt egyszerű. Már majdnem feladtuk, amikor találtunk egyet. Képeken látható kanok, szukák, törzskönyvi számmal, oltással, féregtelenítéssel, chippel. Telefon. Ami, akkor visszagondolva furcsa volt. A gazda kérdezett. Arra volt kíváncsi, hová kerül a kölyök, milyen körülmények között neveljük. Mintha  telefonos rendőrségi kihallgatáson lettem volna. Azután elmondta, a tartási körülményeket. Nem ömlengett, nem játszmázott. Döntöttünk, nem bántuk meg. Összesen 6 órányi autózás után egy kertes ház előtt voltunk, ahol, házaspár a kapu előtt várt, beinvitáltak a házba, kávézás közben, minden a kölyökkel kapcsolatos kérdésre választ kaptunk. Majd jött a csoda. Külön melléképületbe, mindegyik kutyának patika tisztaságú helye volt, és közös udvaruk udvar, ahol a kedvükre mozoghattak.

Mindenképpen szukát akartunk, elkerülve a Boxer- snaci légyottot, két lány volt. Az egyik kiválasztott bennünket, odajött, „vigyorgott”. Utána a tenyésztők megmutatták a szülők és a kölyök a papírjait. Rozit megfogtuk, a tenyésztő ránéz a kutyára: „úristen kicsit kajla a füle, kiállításnál probléma lehet, ha gondoljuk, akkor vagy másikat választunk, vagy visszaadják a pénzt”. Na ilyen tenyésztőt kívánunk mindenkinek. Rozi, majdnem 12 évesen makkegészséges, állatorvost a kötelező oltásoktól eltekintve, még tv-ben sem látott. Lola már nincs köztünk, erről egy későbbi írásban.

Érdemes megfogadni a tanácsokat. Nem sokára több kutyatartással kapcsolatos írásunkat osztjuk meg.

K&P