Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Bolognai darált hússal töltött lángos

A nyár beköszöntével a nyaralások során kevesen hagynák ki a strandokon, üdülőhelyeken a lángost. Az egyik legnépszerűbb és laktató ételek között a toplista első, de legalább dobogós helyen áll. Nem lehet letaszítani a trónról.

Keszthelyen kirándulva a parttól pár lépésre ízléses falatozóra bukkantunk. A kínálat szerteágazó, sajtos, tejfölös, gombás, chilis, legszívesebben az összeset végigkóstoltuk volna, a klasszikus sajtos-tejfölösre esett a választás. Nem bántuk meg, frissen készült, hatalmas lett és a feltétet sem sajnálták. Viszont mi valami extrára epekedtünk, ami laktató, könnyen elkészíthető, és a feltét egy részéből, újabb ételt varázsolhatunk, például egy bolognai spagettit. Elkészítettük a fűszeres paradicsomos darált hússal töltött lángosunkat.

lángos

Íme a recept.

Hozzávalók a töltelékhez

  • 30 dkg disznócomb (csirkével is helyettesíthető)
  • 2 dl paradicsomszósz
  • 1 fej vöröshagyma
  • fűszerek: só, bors, oregánó, bazsalikom

Elkészítése

Az apróra vágott hagymát pár csepp olajon megpirítottunk, hozzátettük a tavalyról eltett, általunk termesztett paradicsomból készített szószt. Ízesítettük, sóval, borssal, oregánóval, bazsalikommal, petrezselyemmel.

lángos

Eközben, hogy időt nyerjünk fél perc se kellett hozzá a disznóhúst robotgéppel ledaráltuk, pár csepp olajon pirítottuk, akkor lett kész, amikor már kifehéredett, ahogy a képen is láthatjátok.

lángos

A szószt hozzátettük a húshoz, összekevertük, egyet forralunk rajta és kész lett a töltetlék.

lángos

Hozzávalók a lángos tésztához

  • 40 dkg liszt
  • 3 ek étolaj
  • 2 ek kefir
  • fél. dl víz
  • fűszerek: 1 tk só, bors, oregánó, bazsalikom

A liszthez hozzákevertük a sütőport, hozzáöntöttük az olajat, a kefirt, a vizet, összekevertük és befűszereztük, alaposan lisztes kézzel, hogy ne ragadjon összegyúrtuk, kettő gombócot készítettünk belőle és kettévágtuk.

lángos

Belisztezett vágódeszkán 1 centiméter vastagságúra kinyújtottuk, a közepére tettük a szószos darált húst, a tésztát ráhajtottuk, és a széleit 2 centiméterre visszahajtottuk, és lenyomkodtuk.

lángos

lángos

lángos

Forró étolajba beletettük a töltött lángosunkat, oldalanként 2 percig sütöttük.

lángos

lángos

Hozzávalók a mártáshoz:

1 dl tejföl

1 tk fokhagyma granulátum

Adagonként a tetejére mártás került. Mindenképpen próbáljátok ki, nagyon egyszerű elkészíteni. A lángos tésztát nem szükséges keleszteni, a hús is hamar elkészül. Emberes adag lett belőle.

K&P

 

0 Tovább

Sertésköröm pörkölt, sűrű szafttal, főtt burgonyával

A disznóhús minden része felhasználható, és nagyon finom kajákkal lehet a családot, barátokat "levenni a lábukról". A körömtől sokan fanyalognak, de csak addig, amíg meg nem kóstolták. Mi megfőztük, reméljük nálatok is hamarosan az asztalra kerül.

Főként a kocsonya alapanyaga a köröm, mondhatni kihagyhatatlan alkotórésze, miután kész lett a pörköltre is igaz az állítás. A szaftjáról ne beszéljünk. A főzés során bocsátja ki a kocsonyás anyagot, amitől a szaft sűrű lesz. Aki nem szeret cupákolni, az sem maradhat ki az élményből, hiszen a legjobb, ha addig főzzük, amiig a hús le nem válik a csontról. Erről, majd később, kezdjünk neki a főzéshez.

körömpörkölt sertés

Hozzávalók

  • 1 kg köröm
  • 3 nagy fej vöröshagyma
  • 1 ek őrölt paprika
  • 2 kk só
  • 0.5 kg burgonya

Elkészítése

A körmöt a hentesnél 10-15 centiméteres darabokra vágassuk fel, ellenkező esetben baltára lesz szükségünk a művelethez. Miután hazavisszük, alaposan nézzük át, óhatatlanul marad rajta egy-két szőr darab, amit igen, jól olvassátok, borotvával pár perc alatt eltüntethetőek.

A vöröshagymát apró, körülbelül egy centisre vágtuk, valahogy a köröm pörkölthöz így szoktuk. Olvadt, forró disznózsíron, kevergettük, amíg zsemleszínű nem lett.

Levettük a tűzről, hozzáadtuk az őrölt piros paprikát, és addig kevergettük, amíg a paprika el nem oszlott egyenletesen a hagymán.

Visszatettük a tűzre, és egy pohár vizet öntünk hozzá. Tettünk bele sót, egyet forraltunk rajta, így a szaftja sűrűbb lett.

Beletettük a körmöket, egymás mellé helyezve, és öntöttünk hozzá még egy kevés vizet, nem kell annyit, hogy ellepje, inkább, ha kevés később pótoljuk, hogy sűrű legyen a szaft. Igaz mennyire guszta?

körömpörkölt sertés

Fedő alatt kis lángon főztük, legalább addig, amíg a hús a csontról nem kezd leválni, ami 3-4 óra is lehet.  Más dolgunk nem volt vele, félóránként ránéztünk, pótoljuk a vizet, mindig keveset, és megkevertük. Közben elgondoltuk, ahogy a sűrű szaftot cupákoljuk, friss kenyérrel tunkoljuk, és főtt krumplival fogyasztjuk. Mennyei érzés.

K&P

 

 

0 Tovább

Készíts otthon kézműves fagylaltokat!

Kopogtat a nyár az ajtóinkon, a legmelegebb évszak beköszöntével, a fagylaltozók tárt karokkal várják az egyik talán legnépszerűbb édességgel, a fagylalttal vendégeiket. A fagyi porból készült ínyencségek nyomában vannak a kézműves termékek. Valódi alapanyagokból készült selymes ízű finomságokkal várják a hűsítésre vágyódókat. Otthon is elkészíthető, mi megtettük.

A legnépszerűbb fagyik közül a csokoládét választottuk, különlegességként mézes került az asztalunkra. Mindkettőnél természetes alapanyagokat használtunk fel. Összehasonlíthatatlan az íze a porból készültekhez képest.

fagylalt csoki méz

Mézes fagyi

Hozzávalók

  • 6 dkg mazsola
  • 1 dl rumaroma
  • 20 dkg méz
  • 3 dl tejszín
  • 3 db tojás
  • 10 dkg szamóca

Elkészítése

A mazsolát, annyi rumaromában forraljuk fel, amennyi ellepi, megvárjuk, amíg kihűl, majd leszűrjük.

A tojásokat ketté választjuk, a fehérjét kemény habbá verjük.

A tojás sárgáját a mézzel habosra keverjük.

A hideg tejszínt felhabosítjuk, majd a krémeket, óvatosan összekeverünk, tettünk bele szamócát.

Fagyasztóba tesszük, szamócával díszítettük.fagylalt csoki méz

Csoki fagyi

Hozzávalók

  • 10 dkg étcsokoládé
  • 20 dkg tejcsokoládé
  • 3 db tojás
  • 3 dl hideg tejszín
  • 0.5 dl rumaroma
  •  meggy

fagylalt csoki méz

Elkészítése

Ét és tejcsokoládét választásánál figyeljünk a kakaó tartalmára. Minél magasabb, annál inkább érződik karakteres íze. A csokikat másodpercek alatt apró darabokra törjük. Gőz fölött pár perc alatt kiolvasztjuk, félretesszük kihűlni.

A tojásokat elválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük. A robotgép villával is helyettesíthető, majd a hűtőben lehűtött tejszínből is habot verünk.

A kihűlt csoki krémünkhöz hozzákevertük a rumaromát, és egyenként a felvert tojás sárgáját, majd fakanállal óvatosan összeforgatjuk a tejszínes habbal.

 A kimagozott meggyet, apróra vágtuk, hozzátettük a fagyihoz, és a fagyasztóba tettük.

K &P

 

2 Tovább

Készíts otthon hamburgert!

Évek óta téma a családban a saját készítésű hamburger, a tegnapi napig, Pató Pál módjára, csak beszéltünk róla. A mai nap elkészült, nem bántuk meg.

A köztes időszakban többször fogyasztottunk, akár a reklámokban is hirdetett hamburgerezőbe . A hússal, azonban nem mindig voltunk teljesen elégedettek. Elhatároztuk, darált disznóhúsból megpróbálunk összehozni egy saját készítésűt.

Péket nem akartunk játszani, ezért a hamburgerzsemléket, a boltba vettük, szezámaggal voltak meghintve. Az összes hozzávaló a kosárba került. Mustár, majonéz, ketchup a mártáshoz. Hogy ne csak hús legyen, került hozzá paradicsom és zöldsaláta, csalamádé, sajt, na meg a kihagyhatatlan vöröshagyma. A sorban állás közben még egyszer összeállítottuk fejben a receptet, nehogy valamit elfelejtsünk. Közelgett az ebédidő, ezért gyorsnak kellett lennünk. Hazaérve a táskából kipakoltunk, külön raktuk a zöldségeket, zsemléket, és a szósz hozzávalóit is. Valami hiányzott, mi más a hamburger lelke e hús.

A hűtőt kipakoltuk, és találtunk egy zacskónyi csirkeszívet. Egymásra néztünk. „Nem, nem, hamburgerbe ilyet nem lehet”. Nem volt más választásunk, a cél szentesíti az eszközt, belevágtunk. Nyugtattuk magunkat, a szívből készült pörköltet, akkor miért ne lehetne belőle húspogácsa a burgerbe.

Hozzávalók

  • 4 darab hamburger zsemle
  • 35 dkg csirkeszív
  • zsemlemorzsa
  • 1 kisebb fej vöröshagyma
  • mustár
  • majonéz
  • ketchup
  • lapka sajt
  • csalamádé
  • uborka
  • paradicsom
  • saláta levél
  • fűszerek: só, bors
  • burgonya

Elkészítése

A szívet apróra összevágtuk, húsdarálóval ledaráltuk.. Hihetetlen, de percek alatt darált hús lett a szív állaga.

A darált szívvel a nagyon apróra vágott vöröshagymát egy tojást, összekevertük. Szerencsére hagytunk szikkadt kenyeret, rozst és fehéret vegyesen, a húsos masszához morzsoltuk őket.

Tettünk bele alap fűszereket.  Alaposan összekevertük, majd két kézzel pár percig összegyúrtuk. A pogácsákat a zsemlemorzsába meghempergettük.

Sütőpapírral kibélelt tepsibe tettük, a vizes kézzel lapított húspogácsát. Amíg a sütőben sült, elkészítettük a zsemléket. Félbevágtuk és mindkét felét megpirítottuk, hogy a szószt ne szívja be.

Az egyik zsömle alját, majonézzel összekevert ketchuppal megkentük. A megsült húspogácsát rá raktuk, a következő réteg a lapka sajt lett. Rátettük a szeletelt uborkát és paradicsomot, rá a salátát, szeletelt hagymakarikát, majd rákerült a zsemle teteje.

A másodikat mustárral kentük, és csalamádé került bele.

Pár percig, hogy a sajt megolvadjon, mikróba került. A köret sült krumpli lett

Otthon is elkészíthető a hamburger.

K&P

 

0 Tovább

Kulivári, az ínycsiklandozó egybesült

A burgonya önmagában is számos módon elkészíthető. Kevés háztartásban kerül ki az ételek közül. Legtöbbször köret lesz a sorsa. Mi a mai napra főszereplővé tettük, így lett belőle pikáns egybesült.

Számtalan ételt elkészítettünk, általában nem a hagyományos módon tesszük. Minden esetben próbálunk beletenni valami különlegeset, akár a hozzávalók és az elkészítés tekintetében.

A szembe szomszéd, most is megajándékozott bennünket egy csokor Lestyánnal. Leves nem került szóba, így ízesítésként akartuk felhasználni. Jelentőségteljes íze miatt, gondoltuk a burgonyával kivallóan kiegészítik egymást. A kertben ilyenkor is sok a teendő, az időigényes főzésre, leginkább, akkor van időnk, amikor a mostoha időjárás gátat szab a kinti teendők elvégzésére. Reméljük, nem lövünk mellé, ha azt mondjuk, ilyen recept eddig nem volt, legalábbis, olyan, amit a nyilvánosság is elér. Gondoltuk, ha saját, akkor adjunk neki nevet, a vezetéknevünkből született meg a Kulivári.

Hozzávalók

  • 50 dkg burgonya
  • 2 fej vöröshagyma
  • 2 ek vaj
  • 1 csokor lestyán

Elkészítése

 A burgonyát a héjától megtisztítottuk, keresztbe, fél centis karikákra szeleteltük, tepsibe beletettük.

A krumpli tetejére egyenként kis kupacokban vajat tettünk, tetejét apróra vágott Lestyánnal megszórtuk.

A vöröshagymáról a héját leszedtük, megmostuk, majd karikákra vágtuk nagyon vékonyan felszeleteltük, és a vajas Lestyános krumplikra tettünk.

Tetejére tettük a fenti módon „feldíszített” burgonyaszeleteket, fóliát tettünk a tepsire, majd 250 fokon fél órán keresztül sült. Ezután lekerült róla a fólia, a teteje megpirult, adagonként tejföllel meglocsoltuk.

Próbáljátok ki az egyszerűen elkészíthető, laktató, pénztárcakímélő egybesültet. Érdemes.

K&P

 

0 Tovább

Termessz magadnak paradicsomot

A paradicsom méltán az egyik legnépszerűbb zöldségünk. Több ezer fajta közül válogathatunk. Édes, savanykás, fűszeres ízűek is lehetnek. Paradicsomsalátát, ketchupot és különféle ételkülönlegességeket is készíthetünk. Élettani hatásairól ne is beszéljünk. Kertben, de erkélyen, balkonon is nevelhető.

paradicsomtermesztés

A palánta kiültetésével sem vagyunk elkésve. Legyen, saját magunk nevelt paradicsomunk.

Milyen legyen a palánta?

paradicsomtermesztés

A palánta kiválasztásánál legyünk körültekintőek. a vastagabb szárú, erős növények kiültetésénél várhatunk jobb eredményt.  A fonnyadt, kornyadozó növényeket lehetőleg kerüljük el, lehetőségünk szerint az élettel telibbeket válasszuk.

Mekkorára nőnek?

Vásárlás előtt mérjük fel mekkora területre szeretnénk kiültetni őket, ehhez tudni kell, determinált, fél determinált, índeterminált fajtával van e dolgunk, mind a háromnak eltérőek a területigényei az alábbiakban erre is kitérünk.

Determinált (bokros): némelyik fajta 60-80 cm magasságú, ezek nem nőnek folyamatosan. Kert hiányában, akár erkélyen perforált vödörben, dézsában termeszthető.

Índeterminált (folyton növő): folyamatosan növekszik, és termeszti a bogyóit, a szára több méteres magasságot is elérheti. Mindenképpen még a palánta kiültetésekor legalább két méter magas, támaszt kell mellé helyezni.

Fél determinált: miután leteremnek, újabb terméssel ajándékoznak meg.

Hogyan ültessük?

A kiültetés időpontjánál az időjárás a mérvadó. Sokan-a fóliában neveltek kivételével- megvárják a május 25-ét, a fagyosszentek napját, vagy körültekintően a hirtelen hideg beköszöntével, fóliával betakarják.

A sor és a tőtávolságot, mindig a fajta határozza meg. Folyton növőnél a tőtávolság 50-70 cm, a sortávolság 1.5 méter legyen. Első hallásra soknak tűnik, főleg a nagy terület igénybevétele miatt, de így a gombás fertőzések kialakulásának esélyét csökkenthetjük. Hatalmas méretű növények esetében a folyamatos gondozására is figyelni kell, ehhez pedig területre van szükség.

Bokros növekedéseknél elegendő, ha fél métert hagyunk a tövek és a sorok között.

Szereti a bőséges napfényt, félárnyékos helyet kerüljük el.

A paradicsom, azon növények közé tartozik, amely a szárából is ereszt gyökeret, ezért mélyre a sziklevelek magasságába tegyük a földbe. Előtte lazítsuk fel, majd bőséges vízzel iszapoljuk, kissé döngöljük, hogy stabilan álljanak.

Mivel permetezzem?

paradicsomtermesztés

A gombafertőzések ellen, mi a kiültetés napján is vegyszermentesen permetezzük. Akinek nincs zsurló ültetvénye, herbáriában szárítottan is beszerezhető. 15 liter permetlé esetén, 2.5 dkg szárított zsurlót 4 órán át áztatunk 3 liter eső vízben, ha nincs 1-2 napig állott csapvízben. 30 percig főzzük,kihűtjük, majd leszűrjük, és ötszörös arányban hígítjuk. A palánták leveleire permetezzük. Perzselő napot a kijuttatásakor kerüljük el, lehetőleg reggel juttassuk ki, amikor a nap folyamán napsütés várható.

Csalánlevet is használjunk az erről szóló cikkünket itt a blogunkon megtaláljátok." A sokrétű csalán az embert gyógyítja a növényt védi és táplálja" cikkünkben.

A kártevők ellen érdemes figyelembe venni a növénytársítás szabályait. Paradicsom mellé, salátát, zellert szoktunk ültetni a tövek mellé. A saláta hüti, a zeller, pedig védi a kártevőktől. A sorok elé büdöskét, borágót tegyünk, szintén kártevők ellen lehet hatásos.

Miután a palántákat elvetettük a lehetőséget megadtuk, hogy szép egészséges termésünk legyen. Mi talajtakaróként mulcsot használunk. Kiszáradt fűkaszálékot teszünk a tövek, sorok közé, helyet hagyva a töveknél az öntözésre. Távol tartja a gyomokat, egyenlő hőmérsékletet biztosít, és porhanyóssá teszi a talajt.

Reméljük kezdetnek sikerült hasznos tanácsokat adni. Próbáld ki, legyen saját paradicsomod.

K&P

 

 

0 Tovább

Füstölt szalonnával készült brassói aprópecsenye

A neve ne tévesszen meg senkit, itthon főztük az aprópecsenyét. Kissé eltértünk a klasszikus recepttől, valljuk az ételekben is érdemes kísérletezni. Ebédnél kiderült megérte.

Disznóhúst nem vettünk, ezért nem vörös húsból készítettük el. Láthatóan nem táppal felnevelt csirkecombot kaptunk a termelői piacon. A hizlaltak színe fehér, zsírban bővelkedő, a mi választottunk bőre aranysárga volt.

Hozzávalók

  • 50 dkg csirkecomb
  • 2 fej nagyobb vöröshagyma
  • 3 gerezd (fokhagyma reszelve)
  • 10 dkg füstölt szalonna
  • 20 dkg borsó
  •  1 kk só
  •  1 kk bors
  •  1 kk majoranna
  •  1kk petrezselyem
  •  50 dkg burgonya

Elkészítése

A csontról, óvatosan lefejtettük a húst, először hosszába elvágtuk, majd apró kockákra daraboltuk, szűrőben leöblítettük.

Mindenképpen pikánssá akartuk tenni a pecsenyét, ezért füstült szalonnát választottunk. Apró kockára vágtuk, majd a serpenyőben nagyon kicsi lángon pirítottuk, de nem teljesen, csak addig, amíg elég zsiradék lett a hagymák pirításához.

A vöröshagymát apró darabokra vágtuk, a fokhagymát viszont összepréseltük, így az íze sokkal jobban érződik és kevesebb is kell belőle.

Hozzátettük a szalonnához, kettőt kevertünk rajta, odakerült a kockára vágott hús is.

Klasszikus és különleges fűszerekkel is ízesítettük, tettünk hozzá borsot, majoránnát és sót. Utóbbiból nagyon keveset a füstölt szalonna miatt.

Fedő alatt párolódtak, néha kevertünk rajta, és néztük a hús megfehéredett e. Mikor már színt váltott és levet eresztett, kevés vizet hozzáöntöttünk.

Hozzákerült a zöldborsó.

Akkor már levettük a serpenyőről a fedőt, és a szalonnás hagymás húst lepirítottuk.

 

A kockákra vágott burgonyát, megsütöttük mikor kész lett az aprópecsenyével összekevertük. Hatalmas adag lett, és nem hiányzott a disznóhús íze. Adagonként petrezselyemmel díszítettük.

K&P

 

 

0 Tovább

Borsópörkölt galuskával

A magyar konyha elengedhetetlen alapeleme a pörkölt. A vegetáriánusokon kívül kevés család étlapján lehet ismeretlen. Szárnyasokból és disznóból is elkészíthető. Otthon, de akár társasággal bográcsban is kiválló. Miért csak húsból?  Zöldséggel is ízletes lehet. Mi a borsót választottuk,  körettel együtt fél óra alatt elkészült.

A tél elmúltával, a tavasz közeledtével fagymentes időszakban elültettük a borsó magokat. Takartuk, védve a szélsőséges időjárás ellen. A növény meghálálta a gondoskodást, hetek elteltével csírázni kezdett. Pár hónap után bő terméssel hálálta meg a locsolást, kötözést. Friss vegyszermentes borsóból készült el, akár a vegák által is fogyasztható az étel.

borsópörkölt

Hozzávalók

  • 50 dkg borsó
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • fűszerek: só, bors

Elkészítése

A borsót hosszanti irányba megroppantottam, a héja kinyílt és egy mozdulattal, az ujjammal az edénybe löktem a szemeket. Szűrőben lemostam, majd míg lecsepegett, előkészítetem a hozzávalókat.

A vöröshagymát megpucoltam, hosszába vágtam, majd apróra szeleteltem. 5 perc után hozzátettem az összevágott fokhagymát. Párcsepp olajon megpirítottam.

Őrölt piros paprikával megszórtam, a tűzről a serpenyőt levettem, hogy ne keseredjen meg, alaposan összekevertem.

Hozzátettem a megtisztított borsót, fűszereztem sóval, borssal, és fedő alatt pár perc alatt megfőtt. Köretként nokedlivel tálaltam.

borsópörkölt

Hamarabb elkészült, mint a recept megírása. Érdemes kipróbálni, egészséges és gyorsan elkészíthető.

K&P

 

0 Tovább

Hideg, mézes bodzaleves, mazsolával és habgaluskával

Szerencsénkre a területünkön, több bodzabokor is ékessége kertünknek. Tavasszal, fehér fürtjei beborítják a „birtok” egy részét. Szépsége mellett a felhasználhatósága is sokrétű.

A népgyógyászatban is méltán sikereket ért el. A virágokat és a bogyókat is használják az orvoslásban. Izzasztó tulajdonsága miatt segíti a náthából való felépülést. A köhögés ellenszere és tisztító hatása is ismert.

A gasztronómiában is helyet talált. Ki ne hallott volna a bodzaszörpről, bodza léről, bodzalekvárról? Egyre többen ételként is kipróbálják, és ha egyszer megkóstolják, újra el fogják készíteni. Hallottatok palacsintatésztába mártott bodzavirágról? Mi még nem próbáltuk, de erre is hamarosan sor kerül.

A bodzát napos időben érdemes leszedni, mert akkor az aromáját jobban megőrzi. A tetves részeket semmiképpen sem használjuk fel, és ügyeljünk, rá minél kisebb legyen a kocsánya.  Esős idő után nehezebben törik, ezért az olló segítségünkre lehet. A környékünkön szennyeződésektől mentes, ezért nem mossuk meg.

Valami nagyon különlegeset szerettünk volna a fehérszínű kocsányokban lógó egyedi illatú növényből készíteni.  Az édes ízeket inkább Kriszta szereti, bár az évek során sikerült rábeszélnie az édesebb ételekre is. Elkészítettük a különleges bodzalevest.

Hozzávalók

  • 30 db bodzavirág
  • 1 nagyobb méretű citrom
  • 8 ek méz
  • fél csomag mazsola
  • 1 csomag vaníliás pudingpor
  •  2 dl főzőtejszín
  • 3 db tojás fehérjéje
  • 3 ek kristálycukor

Elkészítése

A bodzát 3 liter űrtartalmú fazékba beletesszük. Hozzárakjuk a keresztbe szeletelt citromkarikákat, és 1 napon át áztatjuk, így az ízek összeérnek.

A bodzás citromos levet leszűrjük, hozzátesszük a mézet és a mazsolát. Felforraljuk, közben kevergetjük, hogy a méz teljesen felolvadjon.

Hozzáadjuk a főzőtejszínt, keverjük 1-2 percig, majd kiveszünk belőle 2dl levet.

Kihűtjük, majd csomómentesen elkeverjük benne a vaníliás pudingport, hozzáöntjük a tejszínes bodza léhez és 2 percen át, folytonos kevergetés mellett forraljuk.

Levesbetétként 3 tojásfehérjét  a cukorral kemény habbá verünk, kiszaggatjuk, és lobogó vízbe megfőzzük.  Hatalmas adag lett, kerti partik előétele is lehet.

A levest kihűtjük, beletesszük a habgaluskát, és lassan kanalazzuk a pikáns vitaminbombát.

K&P

 

0 Tovább

Mérgező növények. Ne edd, csak gyönyörködj bennük.

Az erdőkben barangolva ember legyen a talpán, aki a növényeket ránézésre meg tudja különböztetni. Elképesztő mennyiségű tárul elénk, egy része bátran fogyasztható, de vannak mérgezőek is. Utóbbiak közül gyűjtöttünk csokorba pár darabot, ezzel is segítve az esetleges növénybalesetek elkerülését.

Van, amelyiknek a szára, virágzata, termése okoz enyhébb, vagy nagyon súlyos, akár tragédiához is vezető tüneteket. Növényenként eltérő, érdemes utánanézni, melyektől tartsuk távol magunkat.

Aranyeső

Tavasszal a kertek pompázatos dísze, aranysárga színével, könnyen felhívja magára a figyelmet. A szépségében rejlik a veszélye is. Fürtvirágzata lecsüngő, könnyen összetéveszthető a gyógynövényként is használt aranyvesszővel. Egyetlen részét sem lehet elfogyasztani, a levél, a száron át, a virágzata is erősen mérgező.

Égő érzés a szájban, hányinger, hányás, hasi fájdalom, remegés a jellemző tünetei.

A legenyhébb tünetek jelentkezésekor, forduljunk azonnal a legközelebbi orvoshoz, ha nincs, hívjunk mentőt. Az enyhe tünetek, hirtelen súlyosbodhatnak. Ne kockáztassunk.

Gyöngyvirág

Hófehér színe káprázatos illata csábíthatja a növények kóstolásától nem viszolygókat. Szakirodalom a fehér halálnak is nevezi. A növény minden része mérgező. Közel 40 féle szívre ható glikozidot tartalmaz, amely fogyasztása halálhoz vezethet.

Mérgezésére két szakasz a jellemző. Az elsőben hasi fájdalmak jelentkeznek, majd a pulzus felgyorsul, a vérnyomás csökken a szív megállhat.

Csattanó maszlag

A virágaitölcsérek, szépsége megtévesztő. Illata a keserűmandulára emlékeztető. Kábítószerfüggők körében hallucinogén hatása miatt rendkívül népszerű növény. A fogyasztó rövid ideig varázslatos világba téved, bódultság, hallucináció keríti hatalmába, majd jönnek az ijesztő tünetek.

Émelygést, has puffadást erőteljes görcsök követik.

Kisgyermekeket, csak felügyelet mellett engedjük a növények közé. Egy pillanat alatt megkóstolhatják a növényeket. Inkább tanítsuk meg, már nagyon kisgyermekkorban, hogy különböztessék meg a növényeket.

Tiszafa

Hazánkban védett örökzöld, lassan nő, élete több emberöltőt is jelenthet. Kertekben, parkokban gyakran találkozhattuk vele, rendszeres nyírásával különböző formákat varázsolhatunk. Az egyik legszebb és legveszedelmesebb örökzöld, természetesen csak fogyasztása esetén. A magköpeny kivételével, minden része mérgező.

Görcsök, támolygás, izomremegés a vezető tünetek.

A felsorolt növények közül párat a népi gyógyászatban felhasználnak, de inkább kérjük a fitoterapeuta tanácsait.

Gyűszűvirág

Látványos ékességei a természetnek, virágai gyönyörű harang alakúak, csüngőek. A természetet kedvelők nehezen mennek el mellette, anélkül,hogy egy pillanatra nem gyönyörködnének. Fogyasztani, megkóstolni szigorúan tilos, hatása akár szörnyella de frászé.

Tünetei a látászavarok, hányinger, hányás, módosuló szívfrekvencia.

A cikkben felsorolt növények mérgezőek, de a blogon találsz ehető növényekről írt cikket.

„A virágok arra tanítanak, hogy semmi sem örök: sem a szépség, sem a hervadás, hiszen a magokból új növények serkennek. Jusson eszedbe ez, ha örömet, fájdalmat vagy bánatot érzel. Minden elmúlik, megöregszik, meghal és újjászületik„. Paulo Coelho

K&P

 

 

0 Tovább

A sörkorcsolyák királya, juhtúróval, szezámmaggal

Kevés emberrel találkozhatunk, aki még soha nem evett volna pogácsát. A sós sütemények között a képzeletbeli dobogón szerepelne. Elkészítése rém egyszerű, a konyhát messze elkerülők a sikerélmény érdekében bátran próbálkozhatnak. Elrontani nem igen lehet.

pogácsa sörkorcsolya juhtúró

Pár nappal ezelőtt egy gyönyörű kis település túráján gulyásleves mellé feltétként kínálták. A sörkorcsolyák közül is nehezen kihagyható, az omlós, ropogós tetejű, egyszerű, ugyanakkor nagyszerű ropogtatnivaló.

Nem számoltunk utána, de érdemes lenne megnézni, hány száz, vagy ezerféle recept lelhető fel könyvekben, vagy akár az interneten. Különféle fűszerekkel, töpörtővel, vagy juhtúróval is pikánssá varázsolható. Mi az utóbbi mellett döntöttünk megsütöttük, vendégségbe elvittük. Pár perc után a vendéglátók vad helyett a morzsa után vadásztak. Itt az ideje kipróbálni.

pogácsa sörkorcsolya juhtúró

Hozzávalók

  • 25 dkg liszt
  • 25 dkg margarin
  • 25 dkg juhtúró, vagy tehéntúró
  • fél kk szódabikarbóna
  • 2 kk só
  • 1 tojás

pogácsa sörkorcsolya juhtúró

Elkészítése

A búzalisztbe alaposan elkavarjuk a szódabikarbónát.

Beletesszük a sót, szintén összekeverjük

Egyik kezünkkel morzsoljuk a lisztes keverékkel a margarint, a másikkal gyúrjuk a tésztát.

A villával összetört túrót hozzáadjuk.

Alaposan összegyúrjuk, amíg össze nem áll a tészta.

Nyújtófával körülbelül 1 cm vastagra kinyújtjuk.

Szaggatóval kiszaggatjuk, gyerekek kedvéért különféle formára.

Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, hogy össze ne érjenek.

Felvert tojással a tetejét megkenjük.

Tetejét szezámaggal beszórjuk, de tetszés szerint bármilyen magot használhatunk.

Légkeveréses sütőben 180 fokon 25 percig sütjük.

Pár perc alatt elfogyasztjuk.

K&P

 

0 Tovább

Vegyszermentesen, egészségesen, természetesen

A kiültetett növényeiket a hobbi kertészek, ugyanúgy, mint a gazdálkodók óva féltik. Természetesen, hiszen sokak számára a föld, a zöldségek termesztése a megélhetést jelenti. A növényi magvak kiültetése után a palánták földbehelyezésekor nagyon sok mindenre oda kell figyelni a siker érdekében.

vegyszermetes növényi permet tápoldat

A növényvédelem elsődleges szempont. Vannak, akik vegyszerrel próbálkoznak, biztosra mennek, de egyre többen részesítik előnyben a növényekből előállított leveket. Egyrészt a tápanyagigény kielégítésére, másrészt a növényvédelemre használják. Mindenkinek magának kell eldöntenie mit használ. Érdemes mérlegre tenni a vegyszer és vegyszermentes gazdálkodás előnyeit, hatásait. Mi az utóbbi mellett döntöttünk. Otthon, saját magunk könnyedén előállíthatjuk.

Csodák nincsenek, hiszen a földet művelő kiszolgáltatott az időjárástól, de ha valamit megpróbálunk tenni, ami csak rajtunk múlik, fél sikernek tekinthető. Ki szeretnénk hangsúlyozni, ez csak egy lehetőség, de nagyon jó eredményt lehet kellő odafigyeléssel felmutatni.

Áztatni, főzni, erjeszteni lehet. Lehetőleg esővizet használjunk, ha nincs lehetőségünk a gyűjtésére a csapvizet 2-3 napig tároljuk.

vegyszermetes növényi permet tápoldat

Erjesztésnél a friss növényt felaprítva tegyük bele az vízbe, amit napon, vagy félárnyékos helyen, lehetőleg, fa, vagy műanyag hordókba, vödrökbe érleljük. Érdemes szúnyoghálóval letakarni, így rovarok nem kerülnek bele. Az erjedési idő általában 7-14 nap közé esik. Ezt követően szűrjük le a növényeket, és felhasználási módtól függően hígítsuk. Tömény használata tápanyagpótlásnál kevésbé javasolt, hiszen a növények kiéghetnek.

Az alábbiakban, gyógy-és fűszernövények felhasználási lehetőségeiről is írunk, amik erdőkben gyűjtve beszerezhető, vagy növényi tisztítási hulladékot is felhasználhatunk. Frissen szedett növények esetében lehetőleg szennyeződésmentes területről gyűjtsünk.

Bodza

vegyszermetes növényi permet tápoldat

A növények fejlődését elősegíti, a mák és tokbarkót elriasztja.

Fél kiló bodzavirágot, vagy 15-20 g szárított formában 3 liter esővízben fél órán keresztül főzünk. Kihűtjük és fele-fele arányban esővízzel hígítjuk.

Fokhagyma

vegyszermetes növényi permet tápoldat

A növényeket megtámadó baktériumok és gombás megbetegedések ellen hatásos.

2-3 kg fokhagyma pergős részét, a vöröshagyma buroklevelével 10 liter esővízben áztatunk. 8 napig erjesztjük, majd tízszeres arányban hígítjuk.

Kamilla

vegyszermetes növényi permet tápoldat

A zöld tetveket riasztja.

12 órán át egy nagymaroknyi kamillavirágot áztatunk, leszűrjük, és  1:5 arányban hígítjuk, permetezővel juttatjuk ki a növényekre. Mago vetése előtt tömény oldatként, használjuk.

Paradicsom

vegyszermetes növényi permet tápoldat

Káposztalepke, levéltetvek, rágó élősködők ellen hasznos.

Az ép növény szárát, leveleit, de a sérült felaprított bogyókat használunk, annyi esővizet öntünk rá, ami ellepi. Lassú tűzön fél órán át főzzük. Hozzáöntünk 10 liter vizet. A tapadása miatt használjunk 40 g káliszappant.

Káposzta

vegyszermetes növényi permet tápoldat

Az uborka, zeller burgonya növekedését szolgálja.

Akár tisztítási hulladékból kimaradt 3 kilogrammnyi mennyiséget, annyi esővízzel felöntünk, hogy ellepje. 10 szeresére hígítjuk.

Tej

vegyszermetes növényi permet tápoldat

Leginkább a paradicsomvédelmére hatásos, szabadföldbe ültetéskor, gombás megbetegedések ellen.

4 liter felforralt és lefölözött kihűtött tejbe 2 liter vizet elkeverünk, és kijuttatjuk a növényre.

Rengeteg növényt hasonló céllal fel lehet használni, oldalunkon érdemes böngészni.

K&P

 

3 Tovább

Tócsni, metélőhagymás, mustáros, majonézes mártással

Kevés étel büszkélkedhet ennyi névvel. Többek között lapcsánkának, tócsninak, pacsninak és cicegének, macókának, krumpli prószának is hívják. Fillérekből elkészíthető, laktató, érdemes kipróbálni.

Krisztával, évekkel ezelőtt egy üdülőhelyen jártunk, délidőben a hosszú túra után a nyári napsütésben nagyon megéheztünk. Felhevült testtel kiéhezve baktattunk a fenséges illatok után. A vércukorszintünk a föld alatt leledzett, szinte remegve kerestük az ételeket. Egy kellemes kis büféhez érkeztünk, az étlapot böngésztük, a kínálat mellé róluk készült képeket is tettek. Feleségem palacsintát választott, én tócsnit elsősorban az üvegre kiragasztott képen látható emberes adag miatt. Feleségem kapta meg elsőként az ételt, 4 darab hatalmas töltött palacsinta került a tányérra. Miközben ő jó ízűen falatozott, a pincér kiszólt: kész a lapcsánka. Odarohantam, a méretével szembesülve elsápadtam, két apró méretű fasírt nagyságú étel „nézett”rám. Majdnem nagyítót kértem az ételhez. Megkóstoltam a krumplis eledelt, fantasztikusan finom volt, csak fél perc alatt elfogyasztottam, már akkor tudtam, nekünk itthon el kell készíteni.

tócsni mártás burgonya

Hozzávalók 4 személyre

A tésztához

  • 1 kg burgonya
  • 1 nagy fej vöröshagyma (20 dkg)
  • 20 dkg liszt
  • 2 db tojás

A mártáshoz

  • tejföl
  • mustár
  •  majonéz
  • fűszerek:  ízlés szerint só, bors, kapor, metélőhagyma

Nekiláttunk az elkészítéséhez.

Elkészítése

Az alaposan megtisztított burgonyákkal nagylukú reszelőn lereszeljük, majd 15 percig állni kell hagyni, addig nem barnul meg, viszont vizet ereszt.

A vörös hagymát megpucoljuk, nagyon apróra vágjuk.

A krumplit alaposan két kézzel ki kell csavarni, sót nem érdemes beletenni, mert további levet ereszt.

A hagymát összekeverjük a burgonyával, hozzátesszük a tojást és lisztet. Alaposan összedolgozzuk a tésztát, bő forró olajba a gombócokat kanállal a forró serpenyőbe tett olajba beletesszük, és evőkanállal óvatosan szétlapítjuk.

Mindezt nagyon óvatosan, hogy a tészta egyben maradjon.

Az egyik felét magas hőfokon érdemes sütni, hogy a tésztának kérge legyen, így nem esik szét, mikor megfordítjuk. Utána a hőfokot alacsonyabbra állítjuk.

Mártás is került a tetejére, amíg sült a tészta, pillanatok alatt elkészül.

Tejfölt mustárral, majonézzel, elkeverjük, sóval, borssal, kaporral, metélőhagymával ízesítjük.

K&P

 

0 Tovább

Sütőben sült piszkos tészta

Őszintén szólva, ha csak, gyümölcsös, cukros, édes ételek, akár a tészták lennének a világon régen éhen haltam volna. Feleségem, viszont szereti, egy idős embertől kapta a receptet, a hozzávalókat beszereztük én megfőztem, ő megette. Szerinte mocskosan finom lett.

Mielőtt hozzájutottunk volna az elkészítés fortélyaihoz, korában soha nem hallottam róla. Utána böngészve kiderült Dunántúlon, főleg Zala Megyében volt őshonos, a háborúk alatt sokszor életet mentett. A tésztát szinte minden házban készítettek, ami legyünk őszinték összehasonlíthatatlan a boltival. Szilva a legtöbb gyümölcsösben meg termett, lekvárt is készítettek belőle. Neve hallatán sokakból kíváncsiságot ébreszt, de kétségeim lenne afelől, hogy a kifőzdék nem találnának rá más nevet. A szilva erőteljes sötétkék színe miatt lett névadója az éteknek.

Hozzávalók

50 dkg  metélt tészta

1 ek étolaj

1 kk só

15 dkg szilvalekvár

15 dkg dió

1 kk porcukor

Elkészítése

A metélt tésztát forró lobogó vízbe főzni kezdtem, kevés sót, és napraforgó olajat a vízbe tettem. 15 perc után kóstoltam, majd szűrőbe raktam, hideg vízzel öblítettem, hogy ne legyen ragadós. A tepsibe helyeztem.

Az általunk termelt öreg diófa terméséből maradt diót, feltörtük, a jó öreg turmixgéppel ledaráltuk.

A tepsibe tett tésztára rétegesen tettem az őrölt diót és a szilvalekvárt.

A sütőben 250 fokon fél óráig sütöttem.

Adagonként az édesszájúakat figyelembe véve lehet szilvalekvárt tenni porcukorral behinteni.

A piszkos tészta a nevét meghazudtolva Kriszta szerint finom lett.

K&P

 

0 Tovább

Rizses egytálétel, fűszeresen és tejföllel

Rizses húst évekkel ezelőtt sokat ettünk, mostanában valahogy talonba került. Mellőzése még számunkra is érthetetlen, hiszen gyorsan elkészíthető ízletes étel. Természetesen, nem az átlagos receptben gondolkodtunk, hiszen kísérletezni az ételekkel is izgalmas, főleg, ha mások is kedvet kapnak az elkészítéséhez.


rizses hús lestyán tejföl

Egyre több a friss zöldségek kínálata, aminek tavasszal a téli vitaminban szegény táplálkozás után a fogyasztásuk is meggondolandó. A receptben a répa kapott helyet, de, akár kerülhetett volna bele, brokkoli, fehérrépa és újhagyma is. Ez az étel hús nélkül nehezen elképzelhető, sokan disznóhúsból szokták, de tapasztalataink bármelyik húsféle megteszi. A mai napon egy kétlábúra a csirkére esett a rizses húshoz a választás.

Hozzávalók 4 személyre

  • 60 dkg csirke hús
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 szál sárgarépa
  • fűszerek: só, bors lestyán, petrezselyem
  • 1 bögre rizs
  • egy kk étolaj

Elkészítése

A hús szerencsére kevés zsírral dicsekedhetett, nem kellett a tisztításával szöszmötölni, ezért elegendő volt bő vízzel lemosni. Vágódeszkán először hosszú csíkokra vágtam, majd kockára szeleteltem, egy tálba félretettem.

A sárgarépát zöldségpucolóval megtisztítottam, megmostam, és egyenlő méretű karikákra szeleteltem.

A vöröshagymát a héja megszabadítását követően, félbe vágtam, majd nagyon apró darabokra éles késsel aprítottam.

Eddig a recept hagyományosnak mondható, most jön egy kis csavar a történetben. A korábbiaktól eltérően a répát, húst, hagymát egy hőálló edénybe tettem, és kevergettem. Ekkor a hús levet eresztett, amiben a zöldségek párolódtak. Nagyon kevés vizet öntöttem rá, hiszen a csirke folyamatosan eresztette a levét. Közben a répa is a hagymával puhult.

Pár perc elteltével, borssal, sóval és frissen szedett apróra vágott petrezselyemmel és lestyánnal ízesítettem. Igen jól hallottátok, sajnos a lestyán kevésbé ismert, pedig egyedi íze nagyon pikánssá tudja tenni a leveseket, húsokat, akár a sülteket.

Fedő alatt párolódtak, majd előre kikevert tejföllel, a zöldséges, fűszeres húst nyakon öntöttem. Habarást nem kapott, szépen besűrűsödött.

Félretettem, hagy érjenek kissé össze az ízek, amíg a köretet el nem készítem.

Egyszerűnek tűnik a rizs elkészítése, több variációt is kipróbáltunk. Gondolom, nem vagyok egyedül, ti is sokan jártatok, úgy, mikor összeállt, megkeményedett, gombóccá gyúrva szinte dobálni lehetett. Nekünk a következő módszer vált be.

rizses hús lestyán tejföl

Pár csepp zsiradékon, akár olajon, disznózsíron folyamatos kevergetés mellett a rizst kissé megpirítjuk.

Kétszer annyi hideg vízzel felöntjük, majd forraljuk, utána fedő alatt főzés nélkül pároljuk. Miután kész lett műanyag edénybe beletettem, kissé "megtömtem", majd a tányér közepére tettem. Szafttal meglocsoltam, köré húst került, tetejére a Lestyán. A zamatos rizses egytálétel percek alatt elfogyott. Próbáljátok ki, nem érdemes kihagyni.

K&P

1 Tovább

Füstölt szalonnás tarja, kapros tejfölös káposztaágyon sütve

Az egyben sütött ételek a család kedvenceit képezik, több recept alapján is nagyon izgalmas ételt lehet készíteni. A húsok, zöldségek párosításával lenyűgöző és ínycsiklandozó lehet az étek, kiegészítve különleges fűszerekkel.

A következő receptben ezeknek a paramétereknek is szeretnénk megfelelni. Régóta kívánunk, egy nagy adag savanyú káposztát, különféle változatban is kipróbáltuk. Ettünk Székelyt, rakottat, töltöttet. A piacon saját készítésű hordós káposztára bukkantunk, összehasonlíthatatlan a konzervvel.

Hozzávalók

  • 1 kg savanyú káposzta
  • 10 dkg húsos füstölt szalonna
  • 30 dkg tarja (bármilyen hús jó)
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 kisebb fej fokhagyma
  • 2 dl tejföl (kevés vízzel lehet hígítani)
  • fűszerek: só, bors, kömény, kapor, pirospaprika

Elkészítése

A nevét nem hazudtolta meg savanyú volt, de csak egyszer mostam át, hogy a jellegzetes ízét ne veszítse el. A szalonnát  az összetevők miatt nem hagyhattam ki, a sajátomra nem gondoltam, abból is van bőven, de nem akartam az étel helyzetén rontani. Inkább a frigóba mentem, egy csík szalonnát a füstölt illata alapján megleltem.

Nagyon apró darabokra vágtam, majd a serpenyőbe kissé megabáltam, tányérra félreraktam.  A zsírját a serpenyőbe hagytam, majd tovább agyaltam, mert a szalonna ennyi káposztához vajmi kevés. A mélyhűtőben lévő húst apró darabokra vágtam és a szalonna zsírján megpirítottam, majd beborsoztam, sóztam, fokhagymát beledaraboltam, egy kis tömény helyett köménnyel megszórtam, a tűzről levettem, hogy a piros paprika ne keseregjen, vízzel felöntöttem, de csak annyival, hogy éppen ellepje.

Közben a kicsavart káposztát erős tűzön megpirítottam. Eközben a „hamis pörkölt” is félig megfőtt, hozzátettem a szalonnát-egyet forraltam rajta. A sütőben a tepsibe a káposztának beágyaztam, rá tettem a szalonnás, húsos szaftot. Viszont, mivel a káposzta megpirult, levétől megszabadítottam, kapros tejföllel meglocsoltam, tetejére hagymakarikákat raktam. Kétszáz fokon 50 perc alatt a káposztaágyon sült étel.

K&P

 

0 Tovább

gasztrokertben

blogavatar

Balaton mellett festői környezetben, hatalmas területen élünk, ahol, vegyszermentesen kertészkedünk, ételeket főzünk. A kerttel, egészséggel és a gasztroval kapcsolatos tapasztalatokat osztjuk meg hitelesen. Nyitott szemmel szemléljük a világot. Tarts velünk.

Utolsó kommentek