Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tejszínes szőlőmártásban tálalt fasírt burgonyapürével

Javában tart a szőlőszüret ideje, lugasok várják a gazdákat, a hordók izgatottak a beléjük kerülő nedű miatt, hogy hamarosan borral kínálhassák a hozzájuk betérőket. Mi már leszüretelünk, bort mindenképpen, lehet szőlőlekvárt is készítünk. A bornak és a levárnak is ismerjük az ízét, mártást eddig csak kóstoltunk, most viszont elkészítettük. A húsból fasírt lesz, a burgonyából köret.

A napokban mikor megbeszéltük a szüret idejét, azon morfondíroztunk, milyen különlegességet lehet vörös szőlőből „kihozni”. Fontosnak tartottuk, hogy ne csak díszítésként pakoljuk a tányérra, hanem kiegészítse a főételt, és lehetőleg a szüret miatti teendők miatt ne kelljen órákig „pepecselni” a konyhában. A fasírt összetevőit előkészítettük, ami  fűszeres, enyhén sós ízű, jól kiegészítik egymást. Nem tűnt elvetemült ötletnek, bár kissé félve kezdtünk neki, tévedtünk. Pikáns lett, és dukált a húshoz, püréhez egyaránt.

Hozzávalók a mártáshoz

  • 2 nagy fürt vörös szőlő
  • 1 ek vaj
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 dl vörösbor
  • 1 dl tejszín
  • só, bors

Elkészítése

Vajon megpirítottuk a hagymát, majd, amikor majdnem üveges lett belereszeltük a fokhagymát, így nem lett kesernyés az íze.

Egy perc után kerül bele a szőlő. Alaposan forgassátok össze, ügyeljetek, hogy a legegészségesebb szemek kerüljenek bele.

Hozzáöntöttük a vörösbort, elforraltuk belőle az alkoholt.

Kis lángon, beleöntitek a tejszint, lassan elkeveritek, hogy ne törjön össze. Ízlés szerint fűszerezitek.

Hozzávalók a fasírthoz

  • 50 dkg darált sertéscomb
  • 1 db zsemle, vagy kenyérszelet
  • 2 db tojás
  • 2 dl tej, vagy víz
  • 1 fej vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • zsemlemorzsa

Elkészítése

A zsemléket tejben beáztattuk, legjobb szikkadt pékáruba, addig, amíg meg nem szívja magát. Kicsavarjátok, és az előre elkészített darált húshoz teszitek. Egy fakanállal alaposan összekeveritek.

Hozzákerül két darab feltört egész tojás, és a só, bors. Zárójelben jegyezzük meg, érdemes kísérletezni, állítólag a mustáros, vagy enyhén citromos elképesztően finom. Mi most kihagytuk. Félreteszitek.

Az apróra vágott vöröshagymát kissé megpirítjátok, pár perc után kerül bele a reszelt fokhagyma ezt is megfűszerezitek, és hozzá keveritek a húsos masszához. Itt már nem ússzátok meg, kézzel kell lehetőleg egyforma gombócokat kell gyúrni, a hagyományosat kissé le szokták lapítani, úgy könnyebb megsütni. Zsemlemorzsában megforgatjátok, és felforrósított serpenyőben, mindkét oldalát kissé megsütitek, majd alacsonyabb hőfokon pár perc alatt kész is lesz.

K&P

 

 

0 Tovább

Fekete szederrel, szőlővel készült kukoricadarás sütemény

Felbuzdulva legutóbb elkészített puliszkán, utánanéztünk hány féle módon lehetne valami „ütőset” kihozni belőle. A szomszédunk kertjébe termett fekete szederrel, és csemegeszőlővel lepett meg bennünket. Kukoricadara még maradt a zacskóban, így jött az ötlet, a kettőt kombináljuk, és egy egészséges süteményt készítünk belőle.

Hozzávalók

  • 15 dkg kukoricadara
  •  7 dl tej
  • 3 db tojás
  • 5 dkg vaj
  • 10 dkg cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • gyümölcsök

Elkészítése

A kukoricadarát olvasztott vajon tapadásmentes edénybe fakanállal megpirítottuk, éppen csak annyira, hogy az aranysárga színe megmaradjon, a homokórát nem állítottuk be, de maximum 2 perc lehetett.

Ráöntöttük a tejet, hozzátettünk 5 dkg kristálycukrot, és egy csomag vaníliáscukrot. Folyamatosan kevertük-erre ti is nagyon ügyeljetek-, mert a kukoricadara hamar- „odakozmálhat”, és nem m lesz csomómentes. Mikor már kellően besűrűsödött, a tűzről levettük és hagytuk kihűlni.

Ez idő alatt a tojássárgáját 5 dkg cukorral alaposan felvertük, amíg krémes állagú nem lett. A fehérjéből kemény habot készítettünk.

A kihűlt kukoricadarát összekevertük a tojássárgájával, majd következett a fehérje, ügyeljetek, hogy lassan keverjétek, hogy a hab ne törjön össze.

Kiolajozott tepsibe a kukoricadarás masszát belesimítottuk, tetejét fekete szederrel, szőlőszemekkel megbolondítottuk. 190 fokon 30 percig sütöttük. Kihűlve az igazi, főleg ebben a tikkasztó hőségben igazi hűsítő.

Próbáljátok ki a Tejfölös kapros mártással csurgatott puliszka gombócokat zöldségágyon, a recept elérhető a blogunkon.

K&P

 

0 Tovább

gasztrokertben

blogavatar

Balaton mellett festői környezetben, hatalmas területen élünk, ahol, vegyszermentesen kertészkedünk, ételeket főzünk. A kerttel, egészséggel és a gasztroval kapcsolatos tapasztalatokat osztjuk meg hitelesen. Nyitott szemmel szemléljük a világot. Tarts velünk.

Utolsó kommentek