Délnyugat –Magyarországon a keszthelyi járásban található Hévízről elsősorban a világon egyedülálló tőzegmedrű tó jut eszünkbe. A töretlenül fejlődő kisváros a környék kereskedelmi központjává nőtte ki magát, az ország egyik turisztikai célpontja lett. Termelői piaca is egyre népszerűbb vásárlói számára. Miért? Utánajártunk.

Az álomból valóság lett.

A termelői piac széles választékban a város nagyparkolója mögötti területen kulturált körülmények között várja látogatóit. Az ötlet szülőatyja Benkő Lajos, aki feleségével egyetemben kereskedők révén több évtizede ismerik a piacok világát. 2010-ben úgy gondolták létre kell hozniuk, egy olyan helyet, ahol a termelők portékáikat árulhatják. Ötletüket az önkormányzat támogatásával 1 év alatt megvalósították.  A kezdeményezés beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen az alapításkor csupán hat árus termékeit lehetett megvásárolni, ma már több tucat árus rendszeresen kínálja portékáit, több száz elégedett vásárlóinak. A siker titka a minőségben és nem utolsó sorban a következetességben rejlik.

A vásárlók a legfontosabbak.

Legfontosabb, hogy kizárólag saját maguk által termelt, vagy készített áru lehessen a pultokon, hogy a fogyasztó közvetlenül a termelőtől vásárolhasson. Kereskedők és viszonteladók csak vásárlóként juthatnak be a piac területére, ami biztosítja a kiváló minőséget, amit szükség szerint ellenőriznek, hiszen a vásárló bizalmát nemcsak megszerezni, megtartani is kell, ami az egyik legfontosabb alapelve és erénye is egyben. A nyitva tartásnál a vevők érdekeit is figyelembe vették, hetente háromszor kedden, csütörtökön és szombaton vannak nyitva, figyelembe véve, hogy a gyógyfürdő kezeléseire a vendégek délelőtt mennek, így délután a vásárlásra is marad idejük.

Széles a választék.

A termékek sokszínűségét bármelyik nagyvárosi piac is méltán megirigyelhetné. Aki a területre lép, elképed a széles választék látványától. A teljesség igénye nélkül különféle mézeket, különleges kecske, tehénsajt különlegességeket árulnak.

A mennyei illatú kolbászok, szalámik-már-már orruknál fogva vezetik a betérőt, pimasz módon kínálva magukat.

Az élelmiszerek, gyümölcsök mellett, kézművesekkel, kosárfonókkal is találkozhatunk.

Adományt gyűjtenek, programokat szerveznek.

A minőségi termékek mellett már-már közösségi térnek is tekinthető, gyakran látni, egymással jókedvűen trécselő embereket, akik a világ nagy dolgait beszélik ki. Pár hónappal ezelőtt egy állatvédő egyesületnek biztosítottak helyet, a gondozásukra bízott árva állatoknak gyűjtöttek, aminek köszönhetően a javultak a macskák, kutyák tartási körülményeik.

A piac gyakran színes programokkal is kedveskedik, a Mikulás már megnyitotta az Aranykapu programsorozatot.

Aranykapu programok:
 

December 20.
15:00-17:00 között Halászlé főző verseny várja a piacra a látogatókat
finom, meleg, gőzölgő halászlét pedig INGYENESEN meg is lehet majd kóstolni.

Az Aranykapu (Hévízi Termelői Piac) nyitva tartása december 3-23 között:
Hétfő: 10:00-17:00
Kedd: 7:00-13:00
Szerda: 10:00-17:00
Csütörtök: 12:00- 18:00
Péntek:10:00- 17:00
Szombat: 7:00-13:00

K&P

A kép forrása: https://www.facebook.com/termeloipiac/