Az Aloe Vera szobanövényként az otthonunk ékessége is lehet és egyre többen használják a növényt különféle betegségek kezelésére. Leírtuk, hogyan gondozzuk és milyen esetben alkalmazzuk.

Aloe vera

Egy kis Aloe történelem

Az Aloe veráról írásos emlékeket i. e. XV. sz. táján agyagtáblákon fedeztek fel. A széleskörű és sokoldalú felhasználása miatt - talán kissé túlzottan -, de csodanövénynek is aposztrofálták, Egyiptomban például az örök élet megtestesítőjének tekintették. Gyógyászati felhasználása a Közel-Keleten természetes volt, de elsősorban a különféle sebek gyógyítására előszeretettel használták. Nagy Sándor emellett a háborúban szolgáló katonákat Aloe Verával táplálta.  A föníciaiak, rómaiak konzervált orvosságnak tekintették. A legendák szerint Kleopátrának egy rabszolga készített aloe tartalmú készítményt, ami hozzájárult a fáraó egészséges bőréhez és szemének.  Bercsényi István gróf egy levélben köszönte meg gyóntatójának a tőle kapott Aloe Verát, amivel a lábszárfekélyét gyógyította meg. Végtelenségig lehetne sorolni a feltételezések szerint Afrikában felfedezett növény krónikáit. 

Botanikája

A növénytani kutatók szerint megközelítőleg 300 fajta ismert, ezek közül 5 rendelkezik kimutathatóan gyógyító hatással.Egy Miller nevű botanikusról lett elnevezve, aki Barbados szigetén bukkant a növényre, Linné adta neki az Aloe vera nevet,így született meg az Aloe Barbadensis Miller elnevezés.

A száraz éghajlatot kedveli, őshazája Afrika, valamint Madagaszkár, Maskarenhas, Socotra-szigetek, és Dél-Arábia. A gyógyhatása és a szervezetre gyakorolt hatása miatt jelenleg termesztik az Egyesült Államokban, Dél-Amerikában és a Földközi tenger mellékén.

A liliomfélék családjába tartozó egyszikű növénynek a rövid száron körkörösen elhelyezkedő levelei kard alakúak, nem tagoltak. Egy kifejlett növényből átlagosan 15 fejlődik, élükön néhol tüskék találhatóak, ezért is sokan gondolják kaktusznak az Aloe Verát. Az egy méter magasságot is maghaladó kifejlett növény a szobánk ékessége is lehet, sárga, narancssárga színű virágzatuk messziről felismerhetőek.

Mindent, amit a gondozásáról, neveléséről érdemes tudni

A legtöbb kertészetben megtalálható, de a vásárlás előtt érdemes mérlegelnünk miért is van rá szükségünk. Amennyiben a későbbiekben leírt gyógyhatása miatt szerezzük be, 5 évnél idősebbet válasszunk, aminek a levelei már tartalmazzák az értékes gél hatóanyagait.

Általában - mint a legtöbb növényt - kisméretű műanyagcserépben árulják, ezért a hazaérkezést követően mindenképpen át kell ültetni. A jelentős súlyú és terebélyes levelei miatt az eredetinél valamivel nagyobb, de nehéz kaspóba, agyagedénybe tegyük. Az egészséges fejlődése miatt érdemes jó minőségű földbe ültetni, amit később meghálál. Ültetésnél ügyeljünk arra, hogy a levelek ne érintkezzenek a földel, így a rothadását is elkerülhetjük.

Mediterrán növény így elsősorban meleg kedvelő, viszont ne tegyük ki a tűző nap hatásainak, mert a levelei akkor barnulni kezdenek, leginkább a félárnyékos helyet kedveli.

A gondozása kezdő hobbikertésznek sem okozhat gondot, tápanyagigénye alacsony, vizet is csak akkor igényel, ha a földje teljesen kiszáradt. Forró időben hetente egyszer, télen havonta egy-két alkalommal bőven elég vízzel ellátni.

A három éves Aloe elkezdi hozni a sarjakat, ha a méretük körülbelül 10 centiméter hosszúak és három-négy levelesek szaporításra alkalmasak. Az egész növényt óvatosan ki kell emelni a cserépből. A kis sarjakat lehetőleg gyökerestől kell megszabadítani az anyanövénytől, ha ez nem sikerül, éles késsel le kell vágni, pár napig levegőn érdemes tartani, amíg a növényen keletkező seb be nem hegged, majd homokos, kaktuszföldes cserépbe kell elültetni.

Miért használjuk?

Aloe vera

A VIII. Magyar Gyógyszerészkönyvben a gyógynövény - illóolaj- tinkúra cikkelyek között kettő drogféleségről ír az aloe száraz kivonatot és a barbadosit említi

Hatóanyagai a mono-  és poliszacharidok, aminosavak A géljében megtalálhatóa aminosavak és enzimek. Ezen kívül tartalmaz ásványi anyagokat, vitaminokat.

Tulajdonságai

  • antioxidáns
  • bőrelváltozások, bőrbetegségek gyógyulási folyamatait gyorsítja
  • csíra- és gombaölő
  • emésztést serkentő
  • erősíti az immunrendszert

Mire használhatjuk?

Gyógyászati célokra a pozsgás, húsos, sötétzöld egészséges leveleinek belső részében lévő sűrű kocsonyás zselészerű anyagot használják. A kozmetikaiparban és a gyógyászati termékek között számos formában előfordul. Aloe vera tartalmú, krémeket, fogkrémeket, szájvizeket lehet kapni, ebben az esetben  a minél magasabb aloét tartalmazó termékeket vásároljuk. Ha biztosak akarunk lenni a származási helyről, érdemes a fent leírt módon egy-két növényt nevelnünk. A vastagabb leveleket éles késsel levágjuk, hosszasan bemetsszük, majd kanállal kivesszük a zselét, amit külsőleg a lentebb leírt elváltozásokkor alkalmazzuk.A benne lévő erős hashajtó hatású sárga nedvet eltávolítjuk, és csak a színtiszta gélt használjuk fel. Aki szeretne otthon készítményt készteni az alább linken elérhető cikkünket ajánljuk:https://gasztrokertben.reblog.hu/gyogynovenyek-a-borapolasban

Külsőleg

  • akné
  • bőrgomba
  • bőrpír
  • csípések
  • ekcéma
  • égési sebek
  • ízületi- és reumatikus fájdalmak
  • fekélyek
  • herpesz
  • horzsolások
  • gyulladt pattanások
  • körömágy-gyulladás
  • műtéti hegek
  • lábgombásodás
  • napégés
  • zúzódások
  • vágott sebek

A felsorolt elváltozásoknál a beteg felületet naponta több alkalommal  kenjük be a zselével, ügyeljünk arra, hogy mindig friss legyen, mert könnyen oxidálódik, ezáltal hatóanyagtartalma csökken.

Belsőleg

  • anyagcsere normalizálására
  • ásványi és vitamintartalma miatt táplálékiegészítőnek
  • emésztés serkentésére
  • sejt regenerálásra
  • vércukorszint kezelésére

Szakboltokban is beszerezhető, betegségek fennállása esetén érdemes szakemberrel is konzultálni, aki a kívánt mennyiséget beállítja.

Ellenjavallatok

Külsőleg nem ismert, de belsőleg várandósak, szoptató anyák, aranyérben, húgyhólyag gyulladásban szenvedők ne alkalmazzák.

Íme a teszt:

A gyógynövényeket mindenki saját felelősségre fogyasztja, ha valamiben bizonytalan, betegségben szenved, érdemes szakember tanácsát kikérni.

Két, vagy háromnaponta bemutatunk gyógynövényeket, amelyek bizonyos betegségek kialakulásnak megelőzésében lehetnek az ember partnerei. Tarts velünk!

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel!

Csatlakozz https://www.facebook.com/gasztrokertben.reblog.hu/ oldalunkhoz, ahol kérdéseket tehetsz fel, véleményt formálhatsz, ötleteket adhatsz!

K&P