A palacsintáról elsősorban az édes ízek villannak be. Ki ne evett volna, kakaósat, vagy baracklekvárosat, tetejét porcukorral meghintve. Rakottan, megtöltve, egészen más ízűt lehet varázsolni. A hortobágyit, nem csak Hortobágyon a világ bármelyik szegletén el lehet készíteni. Mi is megtettük a Balaton környékén.

A palacsinták sohasem tartoztak az erőségeim közé, az édességek nincsenek, a top 3-ba. Pedig otthon nem telt el olyan hétvége, hogy valamilyen süti ne kerüljön az asztalra. Kriszta évekkel ezelőtt palacsintát kívánt, de látva fancsali képemet, jutott eszébe, lehetne másképpen. Gondolta, ő ízesíti magának, nekem, pedig elkészíti, sósan, fűszerezve, hússal spékelve, tejföllel meglocsolva. Évekkel ezelőtt, miután örömére nem sündörögtem a konyhába, meglepett, azóta ez lett az egyik nagy kedvenc.

Hozzávalók a töltelékhez

  • 60 dkg hús
  • 2 ek étolaj
  • 2 fej vöröshagyma
  • 2 kk őrölt pirospaprika
  • 1 szem paradicsom
  • 1 db paprika
  • só, bors ízlés szerint
  • tejföl ízlés szerint

Elkészítése

Imádjuk, ha a töltelék szaftos, ezért bő lével egy pörköltalapot készítünk, ha túl sok lesz a „lé”, a későbbiekben felhasználhatjuk.

Az apróra vágott vöröshagymát a felforrósított olajban megpirítjuk, levesszük a tűzről, amikor hozzáadjuk az őrölt pirospaprikát, sóval, borssal ízesítjük.

Visszatesszük a tűzhelyre, hozzáadjuk a darált disznóhúst, de akár csirkecombbal helyettesíthetjük. Kis lángon fedő alatt főzzük, jobban összesűrűsödik.  Összekeverjük, megvárjuk, amiig ki nem fehéredik, közben levet ereszt, ami további ízt kölcsönöz.

Felöntjük kevés vízzel, amit ha elfő, pótolunk, és fűszerezzük. Tehetünk bele paradicsomot, paprikát, mintha egy jó pörköltet készítenénk. Fedővel letakarjuk, közben nekilátunk a palacsintának.

Hozzávalók a palacsintához

  • 20 dkg liszt
  • 2 db tojás
  • 3 dl tej
  • 2 dl szénsavas ásványvíz, vagy szóda
  • 1 csipetnyi só
  • étolaj

Elkészítése

A tojásokat külön edényekbe felverjük, reméljük nem találkoztatok záppal, nem érdemes kockáztatni. Alaposan felveritek habverővel, vagy villával.

Hozzáadjátok a tejet, lehetőleg 20 százalékost válasszatok, valószínűsíthető, hogy legalább tehenet képeken látott.

Belekerül a liszt, a só, és az étolaj, a víz, csomómentesre keveritek, és serpenyőben, kevés forró olajon kisütitek.

Közben természetesen „sasoljátok” a pörköltet is, de kis lángon körülbelül annyi ideig készül, amíg a palacsinták kész nem lesznek

A kisült tészta közepén egyenletesen elosztjátok a húst, a szafttal óvatosan, nehogy átázzon. Felgöngyölitek, tepsibe kerül, majd a sütőbe, pár percre, amíg át nem melegszik, tehettek hozzá kevés szaftot.

Adagonként a palacsinta mellé bő tejföllel kikevert szafttal tálaljatok, tetejére tejfölt locsoltok.

Díszítitek paradicsommal, paprikával.

K&P